Alkotmányos korszak.
Alkotmányos korszak.
1790. évi április 12-én tartotta meg a vármegye a letünt abszolutisztikus korszak után első alkotmányos közgyűlését, a hivatalába ismét visszahelyezett gróf Károlyi Antal elnöklete alatt, az egész vármegyei nemesség jelenlétében, nagy lelkesedés és öröm közepett. Csupán a multak keserű emlékezete és egy hasonló korszak ismétlődésétől való aggódás nyilallott át néha szívökön. Ez a közhangulat lüktetett a gyűlés szónokának, Rhédey Ferencznek a beszédében is.
Természetesen azok nyerték el a főtisztségeket, a kik az ellenállás korszakában a legtöbb érdemet szerezték. Luby Károly és Cseh Ferencz lettek alispánokká, Szemerei Gáspár Pál főjegyzővé, Uray József, Becsky Antal, Kölcsey István és Rápolti Nagy Ferencz főszolgabírákká és Mátai Sándor főügyészszé.
Az új korszakban országszerte általános mozgalom keletkezett az ősi alkotmány körülsánczolására és a változott időkhöz mért megújítására. E czélból élénk üzenetváltást folytattak egymással a törvényhatóságok. Szatmár vármegye rendei is törvényellenesnek tartják II. Lipót trónfoglaló leíratát. Azonban a külviszonyok mérsékletre intik őket, mert a törökökkel a béke még nem volt megkötve és a franczia forradalom réme fenyegetett. Ezért a vármegye azt rendelte a nemességnek, hogy mindenki készen álljon az ellenséges betörésre; szerezzenek maguknak sötétkék posztóruhát, kardot és puskát. De íly aggodalmak között sem feledkeztek meg arról, hogy a magyar szent korona Bécsből való hazahozatalára tetemes áldozattal járúljanak az országos költségekhez: 8000 forintot szavaztak meg e czélra.
Országgyűlési követekké Luby Károlyt és Rhédey Ferenczet választották meg. S mivel nem tudták, hogy a karok és rendek többségénél majd minő vélemények fognak kialakúlni, csupán szűkkörü utasításokat adtak nekik, olyanokat, melyek nem lépték túl a megyei szemhatárt: A kormány állítsa vissza a vármegyében eltörölt gimnáziumokat. A vizek szabályozása az állami pénztár terhére történjék. A számkivetettek hívassanak vissza. Engedjék meg minden polgárnak a szabad kereskedést. A magyarországi nemesek Erdélyben, az erdélyiek Magyarországon egyaránt élhessenek nemesi jogaikkal. Csak mikor a követek már tájékoztatták őket Pozsonyból a közhangulatról, küldtek nekik további utasításokat: A felség ne küldhessen a protestáns zsinatokra királyi biztost a rendek beleegyezése nélkül. Katholikus és protestáns papok ne sértegessék 507egymás vallását se szóban, se írásban. A hadi költség igazságosan legyen elosztva Ausztria és Magyarország között. Erdély és Magyarország rendjei közösen munkálkodjanak. A magyar kir. kamara az osztráktól függetleníttessék. A püspöki székek három hónapnál tovább ne maradjanak betöltetlenül; azok jövedelmeit ne szedje az udvar.
A pozsonyi országgyűlésen a kir. hitlevél megállapításán kívül, még hosszú viták folytak a behozandó hasznos és czélszerű újítások felől. A rendek a közügy minden ágát felölelő terjedelmes reformterveket alkottak. Ezek azonban nem valósúltak meg s mindössze annyi hasznuk volt, hogy a követek új eszmékkel tértek vissza megbízóikhoz. Meglátszik ez a Luby Károly beszámolóján, a ki a lefolyt országgyűlés eseményeinek ismertetésén kívül előadta reformeszméit is és azok között különösen hangsúlyozta a „tudományos mindenesség” (egyetem) korszerű átalakítását.
Ezentúl Szatmár vármegye rendei is mutatják egyes jeleit annak a törekvésüknek, hogy részt akarnak venni a nemzeti élet vérkeringésében. Igy például segélyt adnak a pesti „játszószín-társaságnak” De egyébként az ősi alkotmány formaságainak imádásában és hosszú szónoklatokban merül ki hazafias tüzük. Pompás alkalom nyílt erre 1794 júl. 7-én, gróf Károlyi József főispán beiktatásánál, melyet a jegyzőkönyv következőképen ad elő: Miután báró Vécsey József „nyájas kifejezésekkel” letette adminisztrátori hívatalát, a tekintetes nemes rendek deputáczióval hívták meg az installáló gróf Zichy királyi biztost és a főispánt. Díszes bandérium kísérte be őket a vármegyeházába. Itt gróf Zichy felolvastatta a kir. parancsot és a függőpecsétes adománylevelet s ezeknek „tartalékjához képest” főispáni székébe beiktatta s a kormányba bevezette. „A ki is minekutánna a hitet letette volna, a szokott pompás czeremóniákhoz képest székivel együtt háromszor egymásután felemeltetvén, sokszoros vivát kiáltások és ezeket kettőztető ágyúropogások között a tekintetes rendek által szerencséltetett.”
Az sem volt közönséges esemény, hogy a vármegye 1800 óta veres viasz helyett veres ostyával pecsételt, mert az eddig használt aranypecsételő megrepedt.
