A türelmi parancs.
A türelmi parancs.
Ez üldözésnek egyelőre II. József 1781. évi türelmi parancsa vetett véget. Nem kezelte ugyan a kormány ezentúl sem a protestánsok vallási ügyeit egyenlő mértékkel az uralkodó hittel szemben, de legalább a nyílt erőszaktól óvakodott. Azonban a katholikus vallás e vármegyében a legnagyobb lendületet 1804-től, a szatmári püspökség felállításától kezdve nyerte. Ezentúl az ige hatalmával és a kultúra fegyvereivel hódított magának mind nagyobb tért. A püspökségben és az azt körülvevő intézményekben rejlő óriási erkölcsi hatalom nem csupán a 506már fennálló egyházközségeket nem engedte szétkallódni, hanem napról-napra újabb tért hódított magának. Míg 1804-ig a vármegye területén csupán 25 róm. kath. parochia, iskola pedig csak tél-túl tengődött, addig ma 43 parochián 57 pap és 120 tanító hirdeti a katholikus egyház tanait. És míg 1808-ban 26.547 volt a hívek száma, 1900-ban, Szatmár-Németit is beleértve, 60.772 római katholikus találtatott. Az egyházmegye felállításával kapcsolatban teljesült a vármegyének az a régi óhaja is, hogy területén hiteles helye legyen. Mert a vármegye követeinek többszöri sürgetésére az országgyűlés az 1836. évi XXIII. törvényczikkben a szatmári káptalant tette meg ilyenné és felhatalmazta bárminő oklevél megőrzésére és kiadására.
A míly türelmes volt II. József a protestáns felekezetek iránt, éppen oly kevés érzéket tanúsított az alkotmányos intézményekkel szemben és ez irányban tett intézkedései és kibocsátott rendeletei az egész országot felháborították. Szatmár vármegye is az ellenállás terére lépett; a császár azonban felfüggesztette az önkormányzatot és 1785-ben báró Révay Simont küldte le adminisztrátori és királyi biztosi minőségben, a ki 1787-től kezdve maga nevezte ki a vármegyei tisztviselőket. Igy aztán a császár parancsai szerint folyt a vármegye felmérése, a népesség összeírása, a pálosok kolostorainak feloszlatása, az új egyházi és iskolai rendszer életbeléptetése és a török háború miatt mind tűrhetetlenebbé váló adózás. Csupán egyet nem tudott elérni a gyűlölt kormányrendszer, azt, hogy a vármegye a németet tegye hívatalos nyelvvé. Inkább makacsúl kitartott a latin mellett.
De mikor II. József meghalt s a vármegye ismét visszanyerte önkormányzatát, első dolga volt, hogy a nemzeti nyelvvel szemben eddig tanúsított közönyösséget jóvátegye. Új elhatározását még latin nyelven okolja meg, de azután nemzeti nyelven folytatja íly szavakkal: „Tehát kezdetét veszi a magyar jegyzőkönyv az magyarok Istenének nevében.” Bizony darabos és köszörületlen nyelv volt ez, de hazafias íróink igyekezete és az összes törvényhatóságók érdeklődése félszázad alatt a művelt európai nyelvek sorába emelte.
