Uj abszolutizmus.

Teljes szövegű keresés

Uj abszolutizmus.
De II. Ferencznek abszolutizmusra hajló kormánya alatt az alkotmányosság csakhamar üres formasággá változott. Siettette ezt a Martinovics-féle összeesküvés; azóta a különben jószívű fejedelem minden szabadabb mozgalomban a forradalom rémét látta. 1794-ben a vármegye kérelme ellenére sem engedte meg egy könyvnyomtató műhely felállítását. Ezt a nyilatkozatot nemsokára egy elrettentő leírat követte, melyben kemény büntetéssel fenyegeti azokat, kik a király jogait vita tárgyává tenni, vagy a közcsendet megháborítani merészelik. Ismét sok zaklatásnak vannak kitéve azok, a kik a katholikus hitet el akarják hagyni; végnélküli vallásoktatásra vannak kényszerítve a kath. lelkészek elé.
E mellett az idegen szellemű katonaság úgy megszállotta a vármegyét, mint valami ellenséges területet. Kaszárnyák hiányában a falvakban osztja el őket a kormány, a hol véghetetlen gőggel garázdálkodnak. S a mikor már az egyik községben kissé megszelídülnek, más faluba rendelik őket, helyökbe pedig új vad csapat lép. Ezek szomorú emlékét gróf Gvadányi József, a „Peleskei Nótárius” szerzője némileg enyhítette, ki szintén táborozott e vármegyében. A szegény paraszt a terhes adózáson fölül még közútakat csinálni és sót fuvarozni is tartozik. Zúgnak ellene, sőt titokban gyűléseznek is. 1811-ben ez volt a veszte a mezőpetri bírónak, ki az ottani orgonistával egy kurrenst íratott és azt faluról-falura hordozta. Ebben a környékbeli községi bírákat a nagykárolyi hajdúvárosi korcsmába hívta össze tanácskozásra. Máskor pedig egy vasárnap bővebb eszmecserére saját vendégszerető házában gyűjtötte őket össze. Ekkor már egy nemes ember, a körtvélyesi nótárius írta meg a körlevelet. De a dolog kitudódott. A szolgabírák faggatására a jámborok kivallották, hogy tanácskozásuk tárgya az volt, hogy a sóból, a mit ők nagy vesződséggel szállítanak Szatmárra, vagy Károlyba, ne adjon a sóhívatal más idegen megyebelieknek nagyobb mennyiségben. A vármegye belátta ugyan, hogy e szegény embereknek tökéletesen igazuk van s intézett is ilyen kérelmet a károlyi sótisztséghez, de azért a bírót 24, a kántort 20 botütésre, a jegyzőt pedig két heti áristomra ítélte.
Ferencz császár uralkodásának két első évtizedében még rendesen tartott országgyűlést, hogy a rendektől törvényes úton kapjon adót és ujonczokat a folyton megújuló franczia háborúkra. A kor jellemzésére nagyjából ismertetjük a követi utasításokat.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem