Kemény János.
Kemény János.
A töröktől szenvedett károk mély keserüséggel töltötték el Erdély és a Partium számos főurát. Közülök leginkább Kemény János érdekel bennünket, a ki, miután a tatárfogságból kiszabadult, feleségül vette Wesselényi István özvegyét, Lónyay Annát s ettől fogva Aranyosmeggyes várában lakott. Vagyona, hadvezéri hírneve, műveltsége és Wesselényi Ferencz nádorral való sógorsági összeköttetése egyaránt vezéri szerepre tették őt hivatottá Erdélyben és a Részeken. Azt tartotta politikai hitvallásának, hogy a magyar nemzet csupán a Habsburgok segitségével szabadulhat meg a barbár törökök fojtogató karjaitól. S miután a császár biztosította támogatásáról, nyiltan föllépett Barcsay 475ellen. Ezt oly váratlanul lepte meg a támadás, hogy saját életét is féltvén, deczember 24-én Szászrégenben jónak látta versenytársa javára leköszönni. De mivel bebizonyosodott, hogy ellene alattomban a törököt hozza be az országba, Kemény őt fogságra vetette és megölette.
E közben a törökök értesültek az uj fejedelem Habsburg-párti politikájáról és elhatározták, hogy példásan megbüntetik. Kemény belátta, hogy nem veheti föl ellenök a harczot, azért a Szamos mentén éjszak felé igyekezett. De mindenütt nyomon követték a törökök szövetségesei, a tatárok, kik feldúlták az egész Szamosközt, 1661 augusztus 1-én felgyujtották Nagybánya külvárosát, 6-án megsarczolták Szinérváralját, majd elpusztították Aranyosmeggyes városát és a vár külső palánkját, s innen az Érmelléken és a Nyirségen, folytonos dúlás között átvonulván, kitakarodtak az országból.
Nagysokára megérkezett a császár hadvezére is, Montecuccoli generális, 18,000 főből álló rendes hadsereggel. Akkora szám volt ez abban az időben, hogy Kemény János méltán remélhette, hogy ilyen segitséggel döntő ütközetbe bocsátkozhatik a törökkel. Biztatta is váltig a tábornokot, hogy ne szalaszsza el a zsákmánynyal megrakott ellenséget; de csakhamar világos lőn, hogy Montecuccoli nem is annyira a törökkel akar harczolni, mint inkább Erdély megszállását végrehajtani. Úgy is lett. A császári hadvezér, miután Kolozsvárba tekintélyes őrsereget szállásolt el, kivonult az országból, a nélkül, hogy kardját hüvelyéből kihúzta volna.
Az erdélyi rendek a törökök parancsára 1661 szeptember 14-én Apaffy Mihályt választották fejedelmökké és az Isten szerelmére kérték Keményt, hogy nyugodjék bele a megváltozhatatlanba. De ő a császárban bízva, nem engedett. Látni lehetett már, hogy itt végeredményében nem két kis fejedelem mérkőzéséről, hanem a Habsburg és a török nagyhatalom élethalál-tusájáról lesz szó. Október végén ismét betört Erdélybe, a hozzá hű csíki székelyek támogatására, de eredménytelenül. S minthogy hadainak a teljesen elpusztult Szatmárban máshol nem tudott téli szállást adni, Bikszádon az Avasban helyezte el őket, mely vidék egyedül maradt érintetlen a tatárok dúlásától. Mind az urak, mind ő, oda hozták családjukat s az oláhok nyomorult viskóiban zsugorogták át a tél nagy részét. Január közepén ujabb hadi vállalatba fogott, de balsorsa elérte, mert Segesvár környékén megölték a törökök.
