Barcsay Ákos.

Teljes szövegű keresés

Barcsay Ákos.
A fenesi csata után a győztes török had csupán annyit tudott bizonyosan, hogy Rákóczy megsebesült, de azt nem is sejtette, hogy sérülései halálos kimenetelűek lesznek. Minthogy tehát a győztes Szejdi azt hitte, hogy Rákóczy uj sereg gyüjtése végett fordult Várad felé, ő maga Barcsayval együtt a Szamos mentén éjszakra indította táborát. Barcsay volt annyira jó magyar ember, hogy nem óhajtotta oly fontos erősségnek, mint Szatmár volt, török kézre jutását. Azért intette a városi polgárokat, hogy ne tanúsítsanak semminő ellenállást s ő az esetben kieszközli a basánál, hogy bántatlanul maradjanak. Úgy is történt. De már a nagybányaiakat 10,000, Felsőbányát 2000 tallérral sarczolta meg. Említenünk sem szükséges, hogy a török had a vármegyét széltében-hosszában pusztította. Kővárt Barcsay ugy kerítette hatalmába, hogy Mikes János kapitány ellen, a ki sehogy sem akarta elhinni Rákóczy halálát, az őrséget fellázította s megkötözve magához hozatta Zsibóra. Helyébe Tisza Istvánt tette meg várparancsnoknak.
Ezután Várad ellen fordultak s azt hosszu, kemény ostrom után bevették. Ennek a fontos erősségnek török kézre jutásával megnyílt az ország egész keleti része a pogány had előtt s Szatmár vármegye is egészen a Szamosig érezte pusztításaik átkát.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem