Az idegen katonák garázdálkodása.
Az idegen katonák garázdálkodása.
Szatmár vármegye már Rákóczy halála után visszaszállott a királyra; 1660 julius 24-én ment végbe jelképileg az átadás, a mikor is uj uruknak homagiummal adóztak. De már előbb is adtak az itt járó nádor kíséretének élelmére 10 vágó-marhát, 20 bárányt, 20 itcze vajat, 100 ludat, 200 tyúkot és tojást. A király jogara alá való visszatéréssel megismétlődtek a régi bajok. A szatmári várat a király zsoldos csapatai szállották meg, melynek németekből, horvátokból, spanyolokból és wallonokból álló népe, a harminczéves háboru alatt elsajátított katonai erkölcsökkel, szabad rabló-területének tekintette az egész vármegyét. Nem volt elég, hogy a törvényhatóság parasztsága ingyenmunkát teljesített a vár körül, hogy maga a vármegye koronként élelmet szállított az őrségnek, ezen felül még tűrniök kellett, hogy az idegen zsoldosok hol ezt, hol azt a községet szállották meg s úr és pór között különbséget nem téve, erőszakoskodtak a nőnemen s elvitték azt, a mi nekik tetszett. De a lefolyt évek alatt nem olyan iskolán ment át akár a nemesség, akár a pórosztály, hogy az ilyen visszaéléseket bosszulatlanul hagyja. Országszerte köztudomásu volt, hogy a vármegye fegyverkezik. Ismerte ezt a hangulatot Montecuccoli császári fővezér ellenfele is, gróf Zrinyi Miklós, a hadvezér és költő, kinek Vitnyédi István már 1663-ban azt írta, hogy Szatmár vármegye tisztviselőket választott és zászlókat osztott ki a kóborló német katonák ellen. Az 1664 április 2-án Kisnaményban tartott közgyűlésen pedig a következő határozatot hozta a nemesség: „Az nemes vármegye unanimi suffragio azt végezte, hogy az nemességet és szegénységet nyomorgató katonák ellen az nemes vármegye, mind nemesség és parasztság is, viritim, az ki fegyverfogható, az jövő szombatra, ugymint ad diem 5. praesentis mensis öszvegyűljön Matócshoz és Gyarmathoz jó fegyverzettel. Ugy jőjjön penig kiki, hogy elegendő kenyere, abraka légyen lova hátán; hasonlókép az szegénységnek is tarisznyájában élése legyen. Az nemesség sub poena flor. 100, az szegénység penig sub poena flor. 12, hogy ezen kóborló katonákat megzabolázhassuk.”
476Ebben az időben a megye és a várőrség között még nincs jelentékenyebb összeütközésről tudomásunk. Úgy látszik azért, mert nagy események jöttek előtérbe. Gróf Zrinyi Miklós, a szigetvári hős unokája, nem csupán kardjával mutatott jó példát, hanem irataiban is támadó háborút hirdetett a törökök ellen – és nyíltan megrótta Montecuccolit tartózkodó hadviseléseért. Szatmár vármegye is készült a nagy harczra és száz lovast küldött a csatatérre. De a vármegye hanyatló erejéről csupán akkor szerzünk fogalmat, ha egy ugyanazon évi táblázatot megtekintünk, mely a felsővidéki törvényhatóságok és mágnások hadjutalékát mutatja. A bandériumok 1664 szeptember 18-án kelt limitácziója szerint, Zemplén ad 160 lovast, Sáros 155-öt, Szatmár 100-at, Abaújvár 95-öt, Ung 90-et, Szepes ugyannyit, Bereg 65-öt, Gömör 38-at, Borsod 35-öt, Szabolcs 32-őt, Ugocsa 30-at, Torna 20-at. A mágnások közül: özvegy Rákóczy Györgyné a fiával együtt 1000 lovast, az egri püspök 100-at, gróf Rákóczy László 200-at, özv. Homonnay Györgyné 150-et, gróf Tökölyi István, Palocsay István gróf Csáky Ferencz és István egyenként 50-et, gróf Csáky Zsigmond 25-öt.
