A szatmári béke.
A szatmári béke.
Rákóczi tehát a gyűlés helyéül Husztot jelölte ki. Ő maga ugyan Lengyelországba utazott, hogy ott az orosz czárral találkozzék, a kitől fegyveres támogatást remélt, azonban megigérte, hogy a gyűlés határidejére itthon lesz s végrehajtja mindazt, a mit közmegegyezéssel határozni fognak. Az országból való távozása előtt Károlyi Sándort tette hadai fővezérévé. Ez azonban a megállapodás ellenére s még a huszti gyűlés határidejének lejárta előtt, önkényüleg Szatmárra tette át a gyűlés helyét s nem törődve azzal, hogy ott sem Rákóczi, sem a szövetkezett rendek által választott tanácsosok nincsenek jelen, április 29-én a békét megkötötte. Ebben mind Rákóczinak, mind többi híveinek, ha három hét alatt a császár hűségére visszatérnek, teljes amnesztia biztosíttatott. Ujból megerősítést nyert a nemzet szabadsága és a protestánsok háborítatlan vallásgyakorlata. Igéretet kaptak a felkelők, hogy a legközelebbi országgyűlésen a király a nemzet sérelmeit orvosolni fogja. Harmadnapra aztán május 1-én, kiment az egész bizottság a majtényi síkra, a hol őket teljes fegyverzetben, lobogó zászlókkal 12,000 kurucz várta. Károlyi Sándor szemlét tartván felettük, beszédet intézett hozzájuk, melyben ismertette a lefolyt békealkudozást és az elért eredményeket. Azután letette a király iránt a hűségesküt. Erre megszólalt a kurucz táborban a zene; lett nagy zászlólobogtatás, lövöldözés és örömrivalgás. Ünnepélyes hálaadó istenitisztelet zárta be a nyolcz évig tartó háború végső jelenetét. A kuruczok 160 zászlót szolgáltattak át, de fegyvereiket megtartották. Mondják, hogy sokan kardjukkal a zászló nyeléről a lobogót lemetszették, derekuk köré csavarták s a sok siralommal telt, de dicsőséges napok emlékére hazavitték és szent ereklyeképpen őrizték meg.
491Rákóczi a Károlyi Sándor eljárását kiáltványában árulásnak jelentette ki és a szatmári békét soha sem fogadta el. Inkább végigbujdosta a félvilágot és százhúsz négyszög mérföld területű birtokait a győztes hatalom zsákmányául hagyva, számkivetésben élt. Törhetetlen volt a hite, hogy lesz még alkalom, mikor a külföldi hatalmak segítségével lerázhatja nemzete nyakáról az idegen uralmat. Ám az isteni gondviselés máskép intézkedett.
A szatmári béke szerzőjét az utókor különbözőképen bírálta meg, a szerint, hogy minő politikai áramlat volt éppen felszínen. A jutalmul kapott grófi czímet, nagy uradalmakat s még azonkívül 50,000 forintot árulása díjának tekintették. Annyi bizonyos, hogy a békét Rákóczi kijátszásával kötötte meg; ő maradt előtérben s mint ilyen az udvar kiváló kegyét élvezte. Azonban, ha az ország akkori rémséges pusztulását s a kurucz fegyverek balsikerét vesszük tekintetbe, meggyőződhetünk, hogy a szatmári béke nem egy ember műve, hanem a közóhaj szüleménye. Annyira uralkodott ez az emberek lelkén, hogy a kuruczok még az alkudozások folyamán önként kiürítették a híres ecsedi erősséget, hogy az ellentábort meggyőzzék, mikép ők őszintén kívánják a békét. Azt se gondoljuk, hogy a várak őrségeit nem számítva, Rákóczi 12,000 emberrel rendelkezett a háború végén. Azért gyűltek össze annyian, mert úgy is fegyverszünet volt s az ország sorsa iránt mindenki érdeklődött.
Éble Gábor, „Károlyi Ferencz gróf és kora” czímű művében mendemondának állítja azt a közszájon forgó hírt, hogy Károlyi Sándort a szatmári béke jutalmául a Rákóczi uradalmaival tette III. Károly dúsgazdaggá. A mi a Szatmár vármegyében fekvő birtokokat illeti, – az ősi nagykárolyi jószágot nem számítva, – a szatmári fiskalitást az erdődi uradalommal együtt, melyet már a szatmári béke előtt részben öröklési jogon bírt Károlyi Sándor, részben pedig II. Rákóczi Ferencztől kapott zálogul az 1707-ben kölcsönzött 2000 arany fejében: a kincstár 1711-ben nála hagyta, és III. Károly 1720 április 9-én Bécsben kelt adománylevelével annak birtokában a grófot megerősítette. – A rézteleki jószágot, az erdődi uradalom régi kiegészítő részét, gróf Zinzendorf tábornoktól vásárolta meg 1725-ben 2000 frtért. – A bélteki uradalmat gróf Kéry Jánostól vette 1723-ban 15,000 frton. A tulajdonképpeni Rákóczi-birtokot, a ecsedi uradalmat, a Károlyi grófok szintén pénzen vásárolták meg; egyik felét Ferencz gróf vette meg Aspermont grófné, született Rákóczi Julia fiától, 1746-ban, a másik felét Antal gróf a királyi fiskustól. Ez utóbbi nyert 1776-ban királyi adománylevelet az egész ecsedi uradalomra, a melyért együttesen 308.000 frtot fizettek. Azt azonban Éble is elismeri, hogy Károlyi Sándornak a bécsi udvar a szatmári békekötés alkalmával addig szenvedett kárai megtérítésére 100.000 frtot igért, de azt soha sem kapta meg.
Más világításba helyezik a szatmári békét a Hóránszky Lajos kutatásai. Ezek szerint, a kurucz generális határozott igéretet tett a császárnak, hogy a felkelőkkel letéteti a fegyvert, természetesen megfelelő rekompenzáczió reményében. Bennünket különösen érdekelnek következő sorai:
„Térden állva legalázatosabban könyörgök tehát Felséged előtt, hogy a már resolvált 50 ezer forint kompenzáczióba először a szatmári majorsági kuriát az ugyanezen városban és területen lévő fiskalitással és annak minden tartozékaival együtt kegyesen adományozni méltóztassék..... Másodszor kérem a Drágffy-család magvaszakadtáról fiskalitássá lett erdődi dominiumot a romban lévő várral, községgel, falvakkal, birtokokkal és részjószágokkal, valamint az összes hozzátartozókkal.”
Látjuk, hogy minő ellentétek várnak itt még mindig kiegyenlítésre mindaddig, mig az összes ide vonatkozó okiratok közzétéve nem lesznek.
