Nemzetőrség szervezése.
Nemzetőrség szervezése.
Kerek három hónap telt bele, míg az alispán augusztus 21-én jelenthette, hogy már több ezer nemzetőrt írtak össze; de ezek is csak papíron voltak meg, mert sem szervezve, sem fölfegyverezve nem voltak. E fontos feladattal a törvényhatóság Rainagl Richárd Don Miguel-gyalogezredbeli hadnagyot bízta meg, ki már eddig is érdemeket szerzett magának az önkéntesek betanításával. Őrnagyi segédtisztjévé Dorgai Károly hadfogadó őrmestert választották meg s mint ilyet ajánlották a hadügyminiszternek kinevezésre. Egyébiránt Rainagl a magyaros hangzásu Rajnai nevet vette föl. A nemzetőrség felfegyverzésére a vármegye 20.000 frtot szavazott meg. De hogy honnan fogják a fegyvereket bevásárolni, azt maguk sem tudták. Elhatározták, hogy összeírják a vadászfegyvereket s beszolgáltatják a haza védelmére; gróf Károlyi Györgyöt és báró Vécsey Miklóst felszólítják, hogy adják át a megalakítandó tűzérségnek ágyuikat, melyeket talán még a kurucz háboruk korából őriztek kegyeletesen. Tűzérségi iskolára Keresztszeghy Albertet és Mándy Kálmánt küldték fel, a kiknek a költségeire Riskó Ignácz rögtön megajánlott 125 frtot. Addig is, míg a nemzetőröknek fegyvereik lesznek, lándzsával és bothoz kötött kiegyenesített kaszával látják el őket. Fájdalom, még 1849 nyarán is ott állott a vármegye, hogy nemzetőrségét csekély kivétellel így küldte az ellenség elé.
A vármegye egy töredéke azonban igaz lelkesedést mutatott a veszélyben forgó haza ügye iránt; a régi szabadelvűek maradványai voltak ezek, kik az 1848. évi törvényekben régi küzdelmeik diadalát látták. Előljárt Domahidy Menyhért, a ki kijelentette, hogy bár neki csak egyetlen fia van, azt is odaadja a haza védelmére. E példa után határtalan örömmel alakult meg az első önkéntes csapat, mind csupa iskolázott ifjakból. Az első jelentkezők nevei: Báró Luzsénszky Lajos, Madarassy János, Jeney Dániel Balla Bertalan, Domahidy Ferencz, Falussy Mihály, Szabó Gyula, Szabó Bertalan, Pongrácz Alajos, Madarassy István, Uray József, Majos Antal, Madarassy Károly, Maróthy János, Szintay Lajos, Kulin Imre, Uray Endre, Andor Sámuel, Várady József, Vaday Gáspár, Czerjék Imre, Kaffka Ignácz, Sulyok László, Petrovics Antal, Peley József, Makó Bertalan, Oszlányi Péter, Mercz Ferdinánd, Kováts Eduárd, Péchy István, Bartha János, Máli Lajos, Andrássy Gyula.
Arra való tekintettel, hogy a vármegye számos községében rendszeres aknamunka folyt a magyarság ellen, a törvényhatóság arra kérte a kormányt, hogy mivel a nemzetőrség a vidéken még úgyis szervezetlen, ne vezényelje ki e művelt ifjakat a vármegye területéről; ezeket majd lovasítani fogják s úgy küldözik hol ide, hol oda a rend fenntartására. A terv szép volt ugyan, de a megvalósítás 519elé nehéz akadályok gördültek, mert a közönség, – néhányat kivéve,– oly rossz lovakat ajánlott fel az önkéntesek alá, hogy azokkal a város határáig sem mehettek, és mert nem voltak fegyvereik sem.
A törvényhatóság az első bajon úgy segített, hogy a megajánlókat jó hátaslovak előállítására kényszerítette; de már a másik hiányt nem tudta pótolni. Hiába kérte a kormányt, hogy küldjön 1000 puskát és egy üteg ágyút; nem kapott, mert a honvédelmi bizottmány maga is szűkében volt a fegyvereknek.
Az ifjak gondoltak egyet és elhatározták, hogy majd segítenek ők magukon. Ennek megértésére szükséges tudnunk, hogy Szatmár-Németi város reményteljesen várta, örömmel fogadta és lelkesedve valósította meg az 1848. évi reformokat. Szatmár-Németi egészen benne volt a forradalmi eszmék árjában.
Már jóval korábban szervezte nemzetőrségét. A kormány tehát meghagyta a vármegyének, hogy saját csapatait a Szatmár városi nemzetőrség őrnagyának, Andics Tádénak rendelkezése alá bocsássa. A vármegye azonban megalázásnak vette ezt az intézkedést és nem csupán tiltakozott ellene, hanem önhatalmúlag kijelentette, hogy Rajnai Richárd őrnagynak fog engedelmeskedni.
Szatmár-Németi tovább akarván fejleszteni hadügyét, hat századból álló nemzetőrserege részére háromszáz belga fegyvert és három ágyút rendelt meg, minden ezekhez tartozó felszereléssel és lőporral együtt. A becses szállitmány Szem Adolf tűzér gondjai alatt, már Nagykároly határába érkezett, mikor a vármegyei nemzetőrök észrevették, hogy minő becses kincseket visznek el orruk előtt: Megrohanták tehát a szállítmányt és annak legnagyobb részét elfoglalva, felfegyverezték magukat az elvett szuronyos puskákkal.
Ez eddig még csupán meggondolatlan fiatal emberek könnyelmű cselekedetének volt minősíthető. De orvosolhatatlan hibává vált az által, hogy a hatóság a saját tekintélyével szentesítette. A szatmár-németi tanács panaszára és követelésére ugyanis az elnök-alispán a következő feleletet adta: „Szatmár-Németi már a nélkül is mozgósította nemzetőrségét; tehát nincs szüksége erre a szállítmányra. Továbbá a szóban forgó fegyverek ugyanazt a szolgálatot fogják tenni az ellenség ellen a mi kezünkben, mint a szatmáriakéban. Reméljük is, hogy a tanács hazafiasságából kifolyólag nem fogja emiatt tőlünk testvéri szeretetét megvonni. Ha éppen kell, a szállítási költséget meg fogjuk fizetni.”
A vármegye Szem Adolfnak 109 frt 7 krt a szállításért ki is utalványotott. A városi tanács méltóságteljesen felelt az alispán levelére: Ily nyilatkozatra nincs viszonválasza; a vármegyével tovább nem tárgyal, hanem feljelenti az egész ügyet Kossuth Lajosnak. Nem is sok hasznát vette szerzeményének a vármegye, mert ki kellett a fegyvereket szolgáltatnia Mihályi Gábor határszéli kormánybiztosnak. Az erdélyi részeken sokkal nagyobb szükség volt rá, mert Urbán ezredes oláh csapataival az ország belsejébe akart előnyomúlni.
