Pórlázadás.
Pórlázadás.
Sokkal nagyobb veszedelem fenyegette a nemességet, mint a minő egy alkotmányos harcz lehetett, mert a Felvidéken Császár Péter felbujtogatta a jobbágyokat s a Dózsa-féle parasztlázadás rémnapjait készült megújítani. A föld népének helyzete ugyanis sokat változott a legutóbbi időkben. A protestánsok iskolái kiemelték tudatlanságából s a megfogyott nemesség fegyvertársává tette mind a török ellen vívott harczokban, mind a Habsburgok ellen folytatott küzdelmeiben. Igaz, hogy számosan nyertek közűlök nemesi kiváltságokat mint hajdúk és ármálisták, de a többiek, a bevégzett harczok után, ismét uraik önkényének rabjai lettek. Ezek fogtak most fegyvert és sok helyen az ármálista bocskoros nemesek is támogatták őket, mert egyebök sem volt, féltékenyen őrzött czímeres levelükön kívül. A törökök is felhasználták a belső zavarokat és egész Ugocsa vármegyéig kalandoztak el. Szatmárban az avasi oláhság lázongott; Bethlen gróf többször panaszkodik a vármegyén „latorkodásaik” ellen. Azzal fenyegetőzik, hogy ha senki sem bünteti őket, majd megteszi ő a saját hatalmával. Erre Forgách Miklós felsőmagyarországi kapitány általános nemesi fölkelést hirdetett a lázongó parasztok ellen s miután Császár Pétert elfogta és négygyé vágatta, a többi pórokat emberséges föltételek alatt fegyverletételre bírta. Ezek voltak: 1. Általános bűnbocsánatot nyernek. 2. A törököktől kapott leveleiket kiadják. 3. Zászlóikat, dobjaikat illetékes alispánjaik kezéhez kiszolgáltatják. 4. Földesuraikhoz visszatérnek. 5. Fegyvereiket eladják. 6. A nemesség a foglyul ejtett pórokat szabadon bocsátja, ha keresztény hitökre fogadják, hogy ezentúl békés és engedelmes jobbágyok lesznek. 7. A kik ezentúl közűlök gyűléseznek vagy egymáshoz üzenetet hordanak, rögtön halállal bűnhődnek. – Látjuk, hogy a magyar nemesség is okult már szenvedésein s nem ragadtatta el magát oly gyáva bosszúra, mint Szapolyai korában. A nemzetiségek részéről beálható veszedelemnek is bírt már valami homályos sejtelmével, mert az 1668. évi országgyűlésen azt követelte, hogy a király kapitányai a magyar határokra oláhokat ne telepítsenek.
Ha a nagyobb bajoktól mentve is voltak, általános békének mégsem örvendtek, mint a hogy azt a következő rövid áttekintés mutatja. Az 1641. évi január 23-án Szatmáron tartott közgyűlésen rablók garázdálkodása miatt panaszkodtak. Márczius 6-án Abaúj vármegye részére a törökök ellen 500 frtot szavaztak meg. Márczius 25-én határozatba ment, hogy a törökök ellen 125 lovast állítanak ki; e végett minden porta után másfél frtot fognak szedni, de ezt az adót a földesurak fizessék. Július 13-án felszólítják a nemességet, hogy
Bocskay István.
(Az Orsz. Képtárból)
Báthory Gábor.
(Az Orsz. Képtárból)
Báthory Zsigmond.
(Az Orsz. Képtárból)
Bethlen Gábor.
(Az Orsz. Képtárból)
459fegyveresen Gyarmat alá gyűljenek s a birtokosok minden porta után egy jó hosszú puskás gyalogot hozzanak magukkal. Ugyanekkor állapodnak meg abban is, hogy a közgyűlés és a törvényszék állandóan Szatmáron legyen; oly határozat, melyet később többször megismételnek, de a már ismertetett viszonyok miatt éppen oly hamar meg is másítanak. Julius 21-én a következő végzést hozzák: „Mind az mostani hallatlan kóborlásnak lecsendesítésére és extirpálására végeztük vármegyéül, hogy mind úri és főrendek personaliter insurgáljanak és ad diem 24. Julii Németiben, az Hóstátban szálljanak. Minden kapu után penig egy-egy jó puskás gyalogot sub poena flor. 100 irremissibiliter exigendorum állítson ki az egész nemesség. Az melyhez az özvegy asszonyok is secundum facultatem lovasokat állassanak az limitáció szerint.”
