Bocskay István.
Bocskay István.
Ez a teméntelen sok nemzeti szenvedés vetette felszínre Bocskayt, kinek szintén rettegnie kellett a németek haragjától, mert nyilvánosságra jutott, hogy az erdélyi száműzöttekkel összeköttetéseket tart fenn. 1604-ben nyiltan kitűzte a felkelés zászlaját; tudta, hogy a vallásuk miatt üldözött protestánsok örömmel csatlakoznak hozzája. Szerencséjére a harcz és zsákmány után vágyó hajdúkat rögtön megnyerte ügyének s miután az erdélyi rendek őt Medgyesen fejedelmükké választották, az országot megtisztította a német hadaktól s 1605 elején már Szatmár várát ostromolta.
A felkelés kitörésekor a vármegye rendei nehéz helyzetben voltak. Szívök ugyan Bocskay felé vonzotta őket, de a szatmári haderőtől való félelmükben kénytelenek voltak a császári tábornokok parancsainak erigedelmeskedni. A domahidai gyűlésen Rápolti Nagy Mátyás alispán közölte velük Belgiojoso kassai főkapitány és Beck szatmári várparancsnok rendeleteit, hogy Beregszászból élelmet szállítsanak a várőrség részére. Készséggel engedelmeskedtek és elhatározták, hogy tovább adják ezt a parancsot jobbágyaiknak és 12 forint pénzbírság terhe alatt kötelezik őket rá, mint közmunkára. – 1604 július 9-én Beck általános fölkelésre szólította föl a vármegye rendeit. Fegyvert fogtak ugyan, de nem a Habsburg-uralom megszilárdítására, hanem a veszélyeztetett alkotmány és vallásszabadság védelmére. Tanúskodik arról az a félig-meddig olvashatatlan, ó-magyar helyesírásban szerkesztett vármegyei határozat, mely így kezdődik „Az minemő dolgokrull az orzagh vegezett Bockay Uram ó nga kywansagawal, orzagul az urak és nemesek Anno: 1604.... ” Bármily tapogatózva indulnak, örömmel üdvözöljük e sorokat, mert először tünnek föl honi nyelvünkön a vármegye jegyzőkönyvében, a nemzeti irány jeléül.
A vármegye nemessége kitörő lelkesedéssel csatlakozik Bocskay seregéhez. Ennek az érzelmi fellendülésnek tulajdoníthatjuk azt, hogy 1605-ben tízszer is egybegyűlnek a vármegye rendei. Január 2-án Sátoraljaújhelyen hadi útjok alatt: január 14-én Szatmár városában; február 7-én ismét Szatmáron s itt elhatározzák, hogy abból a nyolcz ökörből, melyeket az ágyuk vontatására adtak, hattal Becsky György szatmári várkapitányt, kettővel pedig Bagossy Pál alispánt ajándékozzák meg. Április 6-án azért gyűlnek össze, mert ellenséges támadástól kell tartaniok; azért elhatározzák, hogy a nemesség fejenként keljen fel, a jobbágyok közül pedig minden ötödik ember álljon fegyverbe és vonuljon Halmi alá. Május 7-én a szerencsi gyűlés határozatait hirdetik ki, melynek értelmében a nemzet Bocskayt elismeri Magyarország fejedelmének. Egyúttal Becsky György kérésére hallgatva, ingyen-munkára kötelezik jobbágyaikat a szatmári vár körül. Hasonló tárgyak felől tanácskoznak julius 25-én és augusztus 20-án. Okt. 5-én általános a zavar; mutatja ezt az a körülmény, hogy a vármegye jegyzője nincs jelen a gyűlésen, mert a törökök, tatárok, ráczok és oláhok elől elmenekült. Ezek Bocskay hadseregéhez tartoztak, kik szövetségeseik földjén éppen úgy pusztítottak és raboltak, mint ellenséges területen. Október 28-án országgyűlési követeiket választották meg. Ezeknek azt adták utasításba, hogy sorolják el a vármegye rendeinek sérelmeit, különösen pedig, hogy a király semmiféle közhivatalra nem alkalmaz magyarokat s hiába oly vitézlő nép a magyar, a szatmári vár parancsnoka, sőt még a mezei hadak kapitányai is mindig idegen származású emberek, kik úgy rendelkeznek a vármegye közönségének javaival, mintha a sajátjuk volna. Az év végén, aprószentek napján tartják utolsó gyűlésüket és ezen Bocskay Miklóst főispánjukká választják. Igy végződik a nagy nemzeti felbuzdulás legsikeresebb éve, az 1605. esztendő.
Közben a békealkudozások is sikerrel haladtak előre, mert Bocskay egész Magyarországot hatalma alá hajtotta s a felkelőket a velök szövetkezett osztrák rendek is támogatták. Az 1606. évi május 24-én tartott óvári gyűlésen a vármegye követei a kassai végzések örvendetes hírével számolhattak be küldőiknek. De általános örömet csupán a Mátyás főherczeg fáradozásával létrejött bécsi béke hozott 1606 junius 23-án. Ennek bennünket érdeklő legfontosabb pontjai voltak, hogy a protestáns vallás szabadsága biztosíttatott és Szatmár vármegyét Szatmár várával együtt Bocskay kapta. De nem sokáig örvendhettek 454őseink a nemzeti hős dicsőségének s benne új uruknak, mert Bocskay még ugyanaz év deczember 29-én váratlanul meghalt. A bécsi béke értelmében Szatmár vármegyének Szatmár várával együtt vissza kellett szállania a császárra. Bocskay Miklós a mindenre kész hajdúkban bízva, egy ideig vonakodott átadni a várat, de a kassai gyűlés rendjeinek intelmére meggondolta a dolgot és átadta az erősséget a vármegyével egyetemben.
Bocskay István rövid uralkodása állandó nyomokat hagyott maga után a vármegyében, mert új arisztokracziát teremtett. A régi nemesség köréből Dengelegi Miklóst, a hajdúk egyik vezérét emelte ki különösen. Tanácsosává tette és e vármegyére vonatkozólag mindenben az ő útmutatásai szerint járt el. Még később is, Báthory Gábor fejedelem idejében, bár a vármegye nem tartozott Erdélyhez, annyira megbecsülték, hogy az udvari ünnepélyekre is meghívták. Azonban még nagyobb jelentőségű az, hogy Bocskay István, harczosainak szolgálatait jutalmazni akarván, nekik részint birtokokat adományozott, részint pedig czímeres nemes-levelet, úgynevezett ármálist adott. A bécsi béke ez utóbbiakat meghagyta szerzett előjogaik birtokában, de az előbbiekre vonatkozólag azt határozta, hogy a donácókat felül kell vizsgálni, mert általuk esetleg a király hívei károsodnak. E czélból az 1607. évi május 8-án tartott óvári gyűlésen megjelentek Gimesi Forgács Ferencz és Nagylúcsei Dóczy András királyi kiküldöttek s a nehéz kérdést eligazították.
