A mezőkeresztesi ütközet hatása.
A mezőkeresztesi ütközet hatása.
Az erdélyi fejedelem kezdetben derekasan megfelelt a hozzáfűzött reményeknek. Szinán nagyvezért kikergette az országból s Havasalföldön is tovább üldözvén, Gyurgyevónál 1595-ben döntő ütközetben megverte. III. Murad szultán úgy érezte, hogy turbánján megremegett a félhold; azért ősei példájára kezébe vette a próféta zászlaját, hogy támadó háboruval a török fegyvereken ejtett csorbát kiköszörülje. Mezőkeresztesnél volt a döntő ütközet, egyik legnagyobb csata, melyet valaha mohamedánok és keresztények vívtak egymással s a melynek a kereszténység részéről csúfos visszavonulás lett a vége.
A mezőkeresztesi ütközet lehangoló eredménye megingatta a Báthory Zsigmond lelki egyensúlyát. Ide-oda kapkod s mint valami szeszélyes asszony szüntelenül változtatja elhatározását. 1597 elején lemond fejedelemségéről s feleségét, Mária Krisztierna főherczegnőt Kővárba záratja. 1599-ben már megint Erdélyben van s átveszi a kormányt. A következő évben ismét lemond róla nagybátyja, Báthory Endre részére. De ezt Mihály, havasalföldi vajda támadja meg és teljesen megsemmisíti. Báthory Zsigmond alkuba bocsátkozik a törökkel, hogy visszaszerezze fejedelemségét, de nem kap segitséget, sőt követeit is lealázó üzenettel küldik vissza. Igy aztán magára hagyatva, kicsi számu lengyel és magyar hadait Mihály vajda szétszórta. És most Zsigmond állhatatlansága miatt megesett Erdélyen az a szégyen, hogy egy balkán eredetű barbár despota uralma alá került, a ki martalócz hadaival rémítő módon fosztogatta. A kétségbeesett rendek a császárt hívták segitségül, hogy mentse meg őket e tűrhetetlen helyzetből. Rudolf a kegyetlenségéről híres Básta kassai főkapitányt 452küldte el Mihály vajda kiverésére s az ország átvételére. Ez időtől fogva Básta hadi műveleteinek középpontja Szatmár lett; innen indúlt ki hódító útjaira s ha szorult helyzetbe jutott, ide vonúlt vissza. Seregét tehát legnagyobb részben Szatmár vármegyének kellett élelmezni. Nem maradtak fenn ugyan leveles adatok zsarolásainak részleteiről, de eleget mond a rendeknek az 1605. évi korponai gyűléséről Rudolf császárhoz felterjesztett következő panasza, „Básta György Erdélyt hallatlan kegyetlenséggel úgyannyira elpusztította: fölégette, népét levágatta, minden marhájokat prédára vetette, hogy nemcsak hogy Bocskay urunk őfelségének életében, de még ötven esztendő mulva sem épülhet fel teljesen; azonképpen Szatmár táját és a Tiszántúl való földet is mindenestől.”
A nemesség úgy segít magán, a hogy tud. Tőlök telhetőleg oltalmazzák egymást a fosztogató katonák ellen és erősítgetik házuk tájékát. E viszonyok képét tünteti föl a vármegyei levéltárban található legrégibb missilis levél, melyet Károlyi Mihály az irinyi és porteleki nemes urakhoz, az ő barátjaihoz és szomszédjaihoz intézett. :
„Köszönetem és magam ajánlása után Istentől sok jókat kívánok kegyelmeteknek megadatni.
Minthogy mostan az károlyi házamat akarom építtetni, emlékezhetnek kegyelmetek arra, hogy ez sok háborúságok között én a kegyelmetek személyének oltalommal voltam: kérem azért kegyelmeteket szeretettel, kegyelmetek amiből (lehet), segétsen meg. Az veszendi erdőmön vágattam hatvan öreg szálfákat le, épöletre valót. Kegyelmetek az falukon levő marhás emberekkel annak idehozásában segéttessen meg, ugyhogy minden marhás ember onnat egy-egy palánkfát hozzon fel. Ennek utánna is, kit Isten ne adjon, ha kévántatik, én is az kegyelmetek személyének oltalommal leszek. – Isten kegyelmetekkel. Datum ex Károly, 4. die Maji, 1602. Kegyelmetek szomszéd barátja, Károlyi Mihály m. pr.”
De azért a magyar is bántja a magyart. Szatmár és Szabolcs vármegyék az országgyűlés színe előtt kénytelenek panaszkodni, hogy őket Kálló vár urai kényszerítik fa- és egyéb teherhordásra.
A védtelen pór van a legtöbb zaklatásnak kitéve. Nem elég, hogy a nagy adót fizeti és Básta zsoldosa mindenéből kifosztja: csoportonként hajtják őket Szatmár és Ecsed alá, hogy a várakat erődítsék. Szükséget szenved a föld népe abban is, a mi a legnélkülözhetetlenebb, a sóban. Mióta Básta a máramarosi sóbányákat elfoglalta, a só mázsája három forinttal drágult; ezért a szállítók nem is mernek oda menni. A városok falai között érzik magukat az emberek legbiztosabban; a jobbágyok, ha szerét ejthetik, megszöknek uraiktól és Szatmárra vagy Németibe menekűlnek, hol a két tanács szívesen fogadja őket. E miatt nagy a panasz és általános a gyűlölet a vármegye részéről ellenök.
Básta Erdélybe érve, a Mihály vajda seregét Miriszlónál, 1600 szeptember 18-án tönkretette. De azután ismét megbékélt vele és együttes erővel támadták meg az ujból alkalmatlankodó Báthory Zsigmondot, kit 1601. augusztus 3-án a goroszlói csatában sikerült végkép ártalmatlanná tenniök. A szerencsétlen ember végre belátta, hogy hasztalan erőlködik visszaszerezni a magától könnyelmüen eldobott szerencsét, és hogy egykor virágzó hazáját is pusztasággá tette már, végkép lemondott fejedelemségéről s Lobkovicz várába költözött. Básta a vajdával egy ideig közösen kormányozta Erdélyt, de később, 1601 augusztus 19-én, valószínüleg, mert veszélyes ellenfelét látta benne, megölette őt és a maga kezébe ragadta az uralmat.
Erdélyben Básta kegyetlenségei oly gyűlöltté tették a német uralmat, hogy ismét visszakívánkoztak a török szultán oltalma alá. E mozgalom éltető lelke Székely Mózes volt, ki kezdettől ellenállott Bástának; de ez utóbbinak sikerült őt a nyugatról betört hajdúk s a Havasalföld felől bejövő Radul vajda segítségével az országból kiszorítani. A nemzeti párt most őt hívta be a németek kiverésére. A szultán reá ruházta az erdélyi fejedelemséget s tetemes török csapatokkal is segítette. Igy aztán rövid idő alatt annyira úrrá lett Erdélyben, hogy a megszorult Básta seregét a várakba szétosztotta s Szatmárra menekült. Innen szólította föl Radul vajdát, hogy jőjjön segítségére. Radulnak nem volt kedve. De szívesen jöttek a martalócz csapatok vezérei: Deli Markó és Rácz György. A székelyek egy része is hozzá csatlakozott, úgy hogy több volt a székely a 453magyar nemzeti eszmét letiprani vágyó gyülevész seregben, mint az oláh és a rácz. Később kénytelenségből Radul is követte őket. Csupán ekkor mert Básta ismét kimozdulni Szatmárról, hogy Radul győzelmével ismét kegyetlenkedéseinek színterévé tegye Erdélyt.
