Zsigmond király rendeletei.
Zsigmond király rendeletei.
A honvédelemre vonatkozólag elrendelte, hogy: 1. A megyeispánok a király zászlaja alatt tartoznak katonáskodni az ország báróival, előkelőivel és nemeseivel együtt. 2. A nemesség minden 33 jobbágytelek után egy jól felfegyverzett lovast, 100 után pedig hármat küld a harczmezőre. 3. Az olyan nemesek, kiknek nincsenek jobbágyaik, személyesen teljesítik honvédelmi kötelességüket. 4. A jobbágytelkeket minden szolgabíró a maga járásában egy más nemes emberrel írja össze. 5. Hogy táborozás alkalmával a hadsereg ki ne zsarolja a föld népét, az élelmiszerek árát a nemesek közönsége állapítja meg, a merre a katonaság átvonul. 6. Ha a hadsereg kárt tesz, az ispán vágy a szolgabíró tegyen igazságot.
Az igazságszolgáltatást a következőkép rendezte. Minden vármegye évente szolgabírákat választ. A megválasztott, huszonöt márka büntetés terhe alatt tartozik a hivatalt elfogadni és azt egy évig viselni. De öt éven belül senki sem kényszerithető rá, hogy e hivatalt ujra elvállalja. A szolgabírák leveleik hitelesitésére pecsétet használnak. Ezek felirata e vármegyében oly módon volt megállapitva, hogy a nyiri, krasznaközi, számosközi és bányai járások szolgabírái csak együttesen használhatták, a négy pecsét együttvéve adta ki a „Comitatus Zathmar” feliratot. Az első pecsét felirata: COMIT, a másodiké: TATUS, a harmadiké: ZATH, a negyediké: MAR volt. Ha a vármegyében valami erőszakoskodás történik, ennek elbírálására az ispán és a szolgabírák valamely káptalan vagy konvent közreműködésével gyűlést hirdetnek ki (proclamata congregatio) és ott a szentek ereklyéinek megérintésével hitvallást és hűségesküt tevén, igazságot szolgáltatnak. A vármegye jegyzőkönyveiben pecsételő gyűlésnek is (Congregatio Sigillatoria) nevezik az ilyen összejöveteleket, mert a szolgabíráknak együtt kellett lenniök, hogy hiteles okiratot állitsanak ki. A legrégibb szolgabírói eskü 1643-ból maradt fönn ugyan, de mivel e vármegye törvényhatósági életében minden ősi eredetü, azt lehet tartanunk, hogy ugyanaz lehetett az alakja már a XIV. vagy XV. században is; legföllebb a szentek neveinek említése maradt ki belőle a protestáns korban.
Ez az eskű a következő:
„Én Domahidy Miklós, Szatmár vármegyének szolgabírája, esküszöm az élő Istenre, Atyára, Fiúra és Szentlélek Istenre, hogy minden előttem pörlekedőknek, gazdagnak és szegénynek – nem nézvén atyafiságot, barátságot, kedvezést, igéretet, adományt, haragot, gyülölséget, félelmet, sőt mindezeket hátrahagyván, igazán s hiven az én tisztemben eljárván – az ország törvénye, dekrétoma és konstitucziója szerént, tehetségem szerént igazságot tészek és a hol megengedik, igaz exekucziót is. Isten engem ugy segéljen, teljes Szentháromság.”
Zsigmond törvénye szerint, ha a bárók (azaz a zászlós urak) és a királyi tisztviselők igazságtalankodnak, a király küld le bírát. Ha pedig valamely főúrnak várparancsnoka (castellanus) erőszakoskodnék, gazdája foszsza meg hivatalától és a kárt ő maga téritse meg; egyúttal tartozik megesküdni, hogy az ő tudta nélkül történt.
Bírságot a megyei bírák csupán a következő hét esetben róhatnak ki a vétkesekre: 1. Ha valaki elköltözni akaró jobbágyát visszatartja; 2. ha más jobbágyát, ki még nem tett eleget előbbi ura iránti kötelezettségeinek, befogadja; 3. ha a bírói széket megsérti; 4. ha a már elfogott gonosztevőt a bíró tudta nélkül szabadon bocsátja; 5. ha a kamara hasznát nem akarja megfizetni; 6. ha valamely község dézsma nemfizetés miatt egyházi átok alá esett és azt egy hónapig 431megátalkodottan tűrte; 7. ha valaki ok nélkül nem jön el az előre meghirdetett közgyűlésre. Minden más esetben a nádor szab bírságot a vétkesekre az általa összehívott közgyűlésen (Palatinalis Congregatio). Az ispán és a szolgabírák osztoznak az általuk kirótt bírságpénzeken. A palatinális kongregáczió bírságpénzei a nádoré vagy az őt helyettesitő kir. udvarbíróé.
