A mohácsi vész után.
A mohácsi vész után.
A mohácsi vész után két pártra szakadt az ország. Az egyik Ferdinándot, a másik az erdélyi vajdát, Szapolyai Jánost óhajtotta királyának. Az utóbbi főur jelölése még az 1505. évi rákosi országgyűlés határozatán alapult, hogy a Jagellók kihalása esetére nem fognak idegen nemzetbelit királylyá választani. De bár e végzést akkor Szatmár vármegye követei: Kende Miklós szabácsi bán, Csaholyi Bertalan, Gacsályi György és Szepessy József is aláírták és 1526-ban az általános áramlattal együtt a vármegye is törvényes királyának ismerte el Szapolyait, a Báthoryak, u. m.: István, a nádor és András, a megye fóispánja, akár féltékenységből, akár tiszteletreméltó politikai meggyőződésből, Ferdinánd pártjára állottak és 1527-ben őt megkoronáztatván, neki esküdtek hűséget. A harcz ezzel kikerülhetlen lett s országos jelentőségü főbb részletei voltak: Szapolyai János veresége, a törökökkel való szövetsége és Szulejmán 1529. évi hadjárata, melynek következtében az egyensúly a két ellenkiráy között ismét helyreállott, de az óhajtott békesség nem. A harcz tovább folyt.
Szatmár vármegyében is nagy erőfeszitéseket tett mindkét párt. János király még 1526-ban Szent Katalin napján Szatmár és Németi városokat összes tartozékaikkal egyetemben Báthory Istvánnak és Bertalannak adta hűségük biztosítására. De mikor ezek Ferdinánd felé hajlottak, visszavette tőlük; 1527-ben ismét ő parancsol a két városban. A Báthoryak vára, a szinte bevehetetlen Ecsed, uralkodó befolyást biztosít a családnak a vármegye nemességének nagy része fölött, úgy hogy a mikor 1530-ban János király felkelésre szólítja föl a vármegyei nemességet, Báthory András főispán ellent mond a parancsnak és így az egész kivonulás abban marad. Ferdinánd király 1535-ben maga is kísérletet tett, hogy vetélytársát kiszorítsa a vármegyéből. Tekintélyes hadsereg élén Tallóczi Bánfi Boldizsárt küldte Szatmár elfoglalására. Ez felperzselte mindkét várost, de mikor meghallotta, hogy Erdélyből Kún Gothárd, Szapolyai hadvezére nagy haddal jön ellene, ő maga visszavonult, de a két város védelmére ott hagyta Horvát Mátyást, a sánczokkal és árkokkal jól megerősített szatmári templomban. Azonban Kún Gothárdnak mégis sikerült a hevenyészett erődöt bevennie, bár maga is halálosan megsebesült. János király boszúságában az elfogott őrséget a váradi mezőn felakasztatta, Horvát Mátyást pedig karóba húzatta.
