A nagyatádi polgári iskola.

Teljes szövegű keresés

A nagyatádi polgári iskola.
A kaposvári polgári iskola mintájára, most már a vármegye több helységében is alakultak polgári iskolai egyesületek, melyeknek keretében még öt polgári iskolát szerveztek Somogyban. Nagyatádon valósult meg az első. A mozgalom megindítója, az 1903. évben, Lőwy Ferencz nagyatádi rabbi volt, a ki csakhamar megnyerte a járás vezető embereit is, mint többek között Tallián Andor főszolgabírót és Kovács Gyula községi főjegyzőt. Megalakították a polgári iskolai egyesületet, melynek alapszabályait még ugyanaz évben jóváhagyta a miniszter és így hozzáláthattak az iskola megszervezéséhez. Az iskola megszervezésére Szmodics Szilárd hódmezővásárhelyi polgári iskolai tanárt hívták meg. Az iskolát ideiglenesen az állami elemi iskolában helyezték el, de már az első év olyan szép eredménynyel végződött, hogy a második évben önálló iskolahelyiségről kellett gondoskodni. E czélra gyűjtést indítottak, melynek eredménye 10.000 K készpénz és a Nagyatád község részéről megszavazott 5%-os pótadó volt. Most már állandó iskola építésére is gondolhattak. Az államsegélyt is megigérte a miniszter, ha az intézetet községi jellegűvé fejlesztik.
Az 1906–1907. év óta már csakugyan államilag segélyzett községi iskolaként szerepel az intézet és ilyen jellegű most is a fiúiskola, azonban a leányiskola még most is az egyesület tulajdona. Az intézet tanulóinak száma az 1912–13. iskolai évben a fiúosztályokban (a magántanulókkal együtt) 105, a leányosztályokban 66 volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem