A csurgói polgári leányiskola.

Teljes szövegű keresés

A csurgói polgári leányiskola.
A „Polgári Iskolai Egyesület” a kaposvári példa után Csurgón is szervezkedett. Ez a szervezkedés is sikerrel járt, mert a „Somogy-Csurgói Polgári Leányiskola-Egyesület” 294már 1905 szept. 1. óta tart fenn polgári leányiskolát. Midőn ugyanis a jóval előbb, több éven át működött Endreiné-féle magán polgári leányiskola megszünt, a közszükségnek engedve, Mohar József lelkes agitácziója nyomán és szervezésében alakult meg 1905 április 13-án a fentnevezett egyesület. Elnökül a város, illetőleg járás akkori főszolgabíróját, a jelenlegi somogyi alispánt: Kacskovics Lajost nyerték meg, a ki gyűjtést indított, az anyagi támogatást magától a város képviselőtestületétől is kieszközölte, sőt az iparostanoncziskolai teremben intézeti helyiséget is szerzett, habár ideiglenesen. Az ugyanez év aug. 26-án tartott első iskolaszéki gyűlésen Rédl Katalin okl. polg. isk. tanítónőt hívták meg az iskola igazgatására; állását szeptember 1-én foglalta el. Az alapszabályok ugyan még nem voltak jóváhagyva, Gulyás Ferencz dr. kir. tanfelügyelő mégis megengedte az I. osztály megnyitását, melybe 32 tanuló iratkozott be.
Az egyesület ugyanekkor a tanítóképző három tanárát is felkérte 2–2 óra ellátására. Az alapszabályok jóváhagyása után az iskola csakhamar a nyilvánossági joga is elnyerte. Az iskolaszék, élén Mohar József tanítóképző-intézeti igazgatóval, intézi a fiatal leányiskola felügyeletét s a harmadik osztály felállítását a közoktatási kormány 2000 K államsegélylyel mozdította elő, majd a város képviselőtestülete, az 1907–08. tanév folyamán, az intézetet községi jellegűnek nyilvánította és a kormány az államsegélyt már a következő iskolai évben 3000 K-ra emelte fel. Ez évben került az intézet élére Benedek Emma igazgatónő, a ki kieszközölte, hogy a ref. főgimnázium tornatermét szertornázásra átengedjék, hogy énekórákra a tanítóképző zenetermébe járhassanak s a természettudományi tárgyak tanításánál is a képző felszereléseit használhassák.
Az iskola, alapításának második évétől, bérelt házban van elhelyezve; ezért és a női tanerők javadalmazása miatt az aránylag magas, 80 korona, tandíjat még eddig nem szállíthatták le, noha a képző és főgimnázium tanári karának több tagja még mindig ingyenesen, önként tanít. Minthogy az intézet egyik osztálya, a bérelt épületen kívül, az áll. elemi leányiskola használatlan termében volt elhelyezve, a vezetőség nem halogathatta tovább az új iskola építésének és az államosításnak ügyét. Küldöttséggel járult a közoktatási kormány elé, midőn is a miniszter felemelte az államsegélyt 4500 K-ra és kilátásba helyezte az államosítást is. Az intézet jelenlegi vezetője Leicht Erzsébet igazgatónő. Az intézet növendékeinek száma évenként 45–60 között váltakozik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem