A kaposvári polgári fiúiskola.

Teljes szövegű keresés

A kaposvári polgári fiúiskola.
A szigetvári polgári fiúiskola felállításával bekövetkezett az a különös helyzet, hogy a vármegye legnagyobb iparűző és kereskedelmi városában még mindig nem volt meg a polgári fiú-szakiskola. A gimnázium igazgatósága évről évre felterjesztéssel is élt, hogy a gimnáziumba nem odavaló elemek tódulnak és az iskola túlzsúfoltságán csakis egy polgári iskola felállításával lehetne segíteni. A tanfelügyelő is több ízben javasolta tanügyi kormányának a polgári fiúiskola felállítását, azonban a „fedezethiányon” mindig hajótörést szenvedett a terv. Végre Kaposvár társadalma is megmozdult. Egy szerényhangú vezérczikk látott napvilágot a „Kaposvár” czímű lapban, Havas Jenő törvényszéki bíró tollából, mely a polgári fiúiskola felállítását sürgette; majd, Endrei Ákos főgimnáziumi tanár indítványára, 1903-ban megalakult Somogyban az első „Polgári iskolai egyesület”, mely egy polgári iskola felállítását és fenntartását tűzte ki czéljául. Az egyesület élén Szabó Kálmán állott s az ő buzgólkodásával az egyesületbe annyi alapító és pártoló tag iratkozott be, hogy az iskola fennállását, miután még a város a helyiséget és fűtést is megadta, néhány hét alatt biztosították. Az egyesület alapszabályainak jóváhagyása után megszervezték az iskolát s az igazgatást egyelőre Endrei Ákos vállalta magára. Már az első évben annyi tanuló iratkozott be, hogy többet már csak tanfelügyelői engedélylyel lehetett felvenni. Az intézetet, 1903 szeptember 8-ikán, a várostól felajánlott ideiglenes helyiségben nyitották meg. Az intézet jelenlegi igazgatója Gálos Ferencz. Ma már párhuzamos osztálya is van és a növendékek száma az 1912–13. iskolai évben 298 volt. A polgári iskolai egyesület csak 1907-ig volt az intézet fenntartója, mert ekkor az intézet a város fennhatósága alá került s ma államilag segélyzett községi iskolaként működik.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem