Alföldi vadászat.
Alföldi vadászat.
Pest vármegye áldott és változatos területének többi legnagyobb része síkság, már legalább délfelé, mert éjszak-éjszakkeletnek vannak az erdős dombok, a félhegyek, a minők például Püspökhatvan táján is oly kedves, szép tájékkal szórakoztatják a vadászt, a ki ezen a környéken kivált a szalonkázás gyönyörűségeiből veheti ki busásan a részét.
Míg Nagykőrös környékén a váczi uradalomból elszármazott dámvad sem ritkaság, addig a vármegye legdélibb részén, Bogyiszló mellett, a kalocsai érsekség erdőségeiben, nagyszerű szarvasállomány tenyészik, a melynek a számát nagyítás nélkül tehetjük több ezerre. A gógai, gemenczi, rezéti, várszegi erdők mindmegannyi otthonai a nemes nagy vadnak, a mely ezen a környéken eszményi táplálkozás mellett oly hatalmassá fejlődik, hogy még a szarvastehenek között sem ritkaság a százhúsz-százharmincz kilogrammos, még pedig kizsigerelt állapotban. A bikák agancsa kilencz, sőt néha tíz kilogrammos súlyt is elér, de még ennél is többet, a mi már erősen verseny-súly; és éppen duplája az aránylag jónak tartott vértesbeli szarvasagancs súlyának. Itt, ezen az egykoron kiöntésektől szorongatott, de azután éppen ezek következtében buja területen, a hol az erdőt iszalag és vadkomló, valamint vadszeder indája veri föl, s az iszalag meg a komló sátoros labirintok tömegével árasztja el a sűrűségeket: rendkívül 121szeret a nagy vad; nemcsak a szarvas, hanem a vaddisznó is. Az úgynevezett malátok, a beiszaposodott aljterületek buja füzesei, megközelíthetetlen tanyát biztosítanak minden közéjük menekülő vadnak; a Sárvízcsatorna mellékágai s a holt Dunaágak gödrei épp oly jó vadászterületek a vidra számára, a mily jók arra, hogy vidrát foghasson a korhadó nagy vízparti fatörzsek gyökérszövedéke alatt az ebben jártas vadász, a vállalkozó és vakmerő foxterrierekkel.
Mindenütt buja élete van a növényzetnek, ősereje a talajnak; aránylag ritkán tapasztalható nyugalma az erre vágyó vadnak. A vadász elragadtatással járhatja végig sok kilométer hosszúságban az ármentesítő töltéseket, a hol rendes közlekedés nincsen s így a közvetetlenül oldalvást terülő erdők és síkságok minden vadja békességet élvez. A tájék alföldi, és mégis változatosan érdekes. Itt egy sűrű vágás, a melynek bozótosa a szó szoros értelmében járhatatlan, s így annál jobb búvó a fáczán és a szalonka számára, már a mikor az utóbbi éppen itt van nálunk. Amott a szálerdő hatalmas sudarfái, a melyek lombosan hajlanak össze nyáron; s szövedékes ágaikkal ölelkeznek a levelet hullató ősz beálltával. Néhol óriás törzsű, másfélméteres átmérőjű ősfák, fűz és nyár, sőt tölgy is, a mely ki tudja, minő nagy időt ért meg; de az is lehet, hogy rohanvást fejlődött ezen a televénytalajon és sokkal fiatalabb, mint a minőnek látszik.
Mindenütt, bármerre tekintünk, elsőrangú területalakulás arra, hogy a vadnak szinte paradicsoma lehessen; hogy tehát a vadász a legszebb élvezetben részesüljön.
Nagyvadja, kisvadja bőven van. Fáczánt olyan helyeken is találni már, a hol néhány évvel ezelőtt azt sem tudták, milyen ez a behonosított exotikus vadmadár, a melynek olyan kiváló a híre. De ember legyen, a ki ezekben a nehezen járható erdőkben puskavégre kap belőle egy párt. Pedig ezrével van betelepítve. A telepítő megérdemli, hogy megneveztessék. Fónagy József, a magyar vadászok egyik legjobbja ez, minden értelemben; úgyis, mint kitünő vadász; úgyis, mint széleslátókörű szakértő vadtenyésztő, a ki fáradsággal, áldozattal, tudással, szorgalommal és kitartással tette Pest vármegyének ezt a részét olyan vadászterületté, hogy repes az ember szíve, ha megösmeri az értékét, meg a szépségeit.
