Nyilvánosság a sommás perekben.
Nyilvánosság a sommás perekben.
Ezek után lássuk a sommás, szóbeli pereket. Büntetőjogi, de alkotmányi szempontból is egyaránt fontos, vajjon nyilvánosan tárgyalták-e ezeket a bűnügyeket. Hogy az ügyek nyilvános tárgyalása nem volt országos szokás, az kitűnik abból, hogy az 1832–36-ki országgyűlés annaleseinek tanúságaként, ott több megyének a követei indítványt tettek a nyilvánosság biztosítása iránt. A királyi és hétszemélyes táblán azonban kétségtelenül nemcsak az előadás, hanem – a mint azt a Wesselényi-féle perben itélőbírói minőségben részt vett Szögyény-Marich László emlékirataiból tudjuk – a szavazás és annak megokolása a bírák részéről is nyilvánosan történt. Pest vármegye törvényszéke tárgyalásainak nyilvánosságára nézve teljesen megbízható adatokat nem találunk. Annyi azonban az 1841-ben és 42-ben kelt határozatok és felíratok alapján kétségtelen tényként állapítható meg, hogy Pest vármegyében 1777-ig nyilvános volt a tárgyalás. Egy 1842-ki közgyűlési jegyzőkönyvben pedig azt találjuk, hogy a rendek a törvényszékek nyilvános tárgyalási módját, ősi alkotmányunktól megköveteltnek mondják, mert az octavale judiciumok, a nádori bíróságok az Isten szabad ege alatt tartatván, a nép a körülfekvő halmokról hallgatta az igazság szolgáltatását, a miért is e halmok mindmáig „Hallom-halmok”-nak neveztetnek. Az is kétségtelen, hogy a XIX. század eleje óta a törvényszéki táblabírákat soha sem kötelezték a más vármegyékben kivétetni szokott ú. n. hallgatási eskű letételére. A kérdés egyébként – de lege lata az 1492. évi LXXIX., 1791. évi LXVII., 1486. évi t.-cz. és Albert király XXIII. czikkének bő értelmezést engedő rendelkezéseinél fogva nagy és szenvedelmes vita tárgya volt az alább jelzendő közgyűléseken. Tény azonban, hogy 1844-ben országszerte már annyi a híve a nyilvánosságnak, hogy József nádorispán azt a XIX. század betegségének minősíti.
