Könyvtárak.
Könyvtárak.
Hasonló hatalmas lendületet észlelünk a könyvtárak és tudományos gyüjtemények dolgában. A pestmegyei középkori könyvgyüjtemények közül egy sem jutott el az utókorra és az ismeretes megyei könyvtáraknak egyike sem régibb a reformáczió termékeny századainál. A protestáns iskolák, melyek közül a kecskemétinek, nagykőrösinek és halasinak ma már nagy és becses könyvtára van, ekkor alapítják gyüjteményeiket, melyek főkép a XIX. században izmosodnak tekintélyes kollekcziókká. Mindamellett a gyüjtő buzgalom első nagyobbmérvű fellángolásának korául a XVIII. század tekinthető. Nagykőrösön ekkor él Balla Gergely, a ki 1772-ben 2000 kötetes könyvtárt hágy maga után; Magyary István hasonlókép a XVIII. században veti meg a Magyary-Kossák tápiószentmártoni könyvtárának alapját, melyet később utódai 4000 kötetre növeltek, Kossa Sámuel pedig a múlt század második felében újabb 12.000 kötettel gyarapított s az ország legnevezetesebb magángyüjteményeinek tett egyikévé. Váczon ebben az időben keletkezik a piaristák gazdag könyvtára; Kalocsán Patachich Ádám érsek 17.000 kötetnyi könyvkollekcziót ajánl az érseki gimnázium czéljaira (1778)*, Batthyányi József viszont a ma már 70.000 kötetre rugó érseki könyvtárt teremti meg palotája fényes termeiben.
A kalocsai érseki könyvtár bővebb leirását a Kalocsát tárgyaló fejezet tartalmazza.
Mindamellett Pestmegyében a XVIII. század végének és a következő évszáz elejének nem ez, hanem Ráday Gedeonnak Ludányból 1760 körül Péczelre hozott könyvtára, a Ráday-könyvtár legtöbbször emlegetett és legtöbb lelkesedéssel 237magasztalt gyüjteménye. Kazinczynak és kortársainak iratai telve vannak dícséretével és ezt a magasztalást a modern és a régi magyar irodalom termékeinek gazdag táraként, a melynek kötetszáma idővel 25.000-re emelkedett, meg is érdemelte.
A későbbiek közül azután ott van 1878-ból a 60.000 kötetes váczi püspöki könyvtár, Peitler Antal hatalmas alapítványa; Halason Szilády Áron nagyértékű magángyüjteménye, az 1902-ben Váczra telepített 5000 kötetes Cházár-féle gyüjtemeny s végül a legmodernebb és legdemokratikusabb: Kecskemét városának derék nyilvános bibliothékája.
Figyelemre méltó jelenség, hogy a múlt század második felétől kezdve több helyütt múzeum keletkezett, régiségek vagy ethnografiai tárgyak gyüjtésére; azonban mindenek fölött kimagaslik néhai Haynald Lajos kalocsai érseknek két nagystilű alkotása: a kalocsai herbarium és csillagvizsgáló intézet, melyek közül az utóbbi a tudományt máris sok becses megfigyeléssel gazdagította.
A középkorból olyan embert, a ki Pest vármegyében irodalmi működést fejtett ki, mindössze kettőt ismer a történelem: Andreas de Petra és Váradi Péter kalocsai érsekeket. Később, a reformáczió idejében, a török uralom nehezedik a vármegye területére. Az egész nagy földdarabon nincs egyetlen nagy iskola, mely a szellemi élet munkásainak valamelyes csoportját állandóbban falai közé gyüjtené, s még kevésbé sajtó, mely efféle körök alakulására és együtt tartására hatást gyakorolhatna. Két hosszú évszázad alatt Váczon, Nagykőrösön, Kecskeméten alig egy-két tollforgató magyar válik ismeretessé.
A XVIII. század, mint minden téren, az irodalomban is némi pezsgést támasztott. Váczon és Kalocsán püspökök, kanonokok, szerzetesek több-kevesebb buzgósággal vetik magokat a tudós, deáknyelvű literaturára, különösen a szónoklat és történelem ápolására s nem kisebb embereket számlálhatnak magok közé, mint Katona István és Dezsericzky. De ennek az előkelő irodalomnak csupán a nagy, püspöki városokban van kelendősége. Kinn a periferiákban, Nagykőrösön, Kecskeméten már ebben az időben csaknem kizárólag magyarul írnak a tollforgatók, sőt a mi még több: jól éreztetik az új áramlatok hatását. Különösen a kecskemétiek. Itt még a XVIII. század folyamán megszólal – s nem éppen rosszul – a franczia vígjáték, az aufkläristák csúfolódása, a franczia bölcselkedés, a modern természettudomány, s a mi szintén figyelmet érdemel, a testvérvárosok írói közül ők vannak legtöbben és városuknak elsősége a vármegye helyi irodalmában már általok megnyilatkozik.
Szó sincs róla, az irodalomtörténet soha sem fog valamily sajátságos kecskeméti, nagykőrösi, váczi vagy kalocsai irodalomról beszélni. Arról lehet szó csupán, hogy egyik helynek több, vagy kevesebb írója van, mint a másiknak, hogy egyik több, a másik kevesebb nevezetes irodalmi alakkal dicsekedhetik. Kalocsa büszkén mutat Katona Istvánra, Városy Gyula érsekre, Tóth Mikére vagy Fényi Gyulára, mint a kik egy-egy tudományszakban jeles munkálkodást végeztek; Vácznak megvan a maga Beniczky Péterje, Dezsericzky Inczéje, Kovách Pálja, Argenti Döméje, Váry Gellértje a Kazalyja és szorgalmas, derék Karcsú Arzénja; Kecskemét büszkén vallja a magáénak Horváth Dömét, Hornyik Jánost, Bulcsu Károlyt, Fördős Lajost, Czeldert, Kovács Pált, Hanusz Istvánt és a nagyok nagyját, Katona Józsefet, a ki falai között nemcsak született, hanem mint író is folytatta egyideig munkásságát; Nagykőrösnek megvan a maga Losonczi Hányoki Istvánja, kinek „Hármas Kis Tükör”-je nemzedékeknek szolgált táplálékul és „Arany-decenniuma”; mikor az ország legnagyobb elméinek egész sora áraszt fényt a nyolcz osztályúvá épp akkor (1851) fejlesztett szerény kőrösi gimnáziumra: Arany János, Mentovics Ferencz (1850–56), Ács Zsigmond (1851–55), Szász Károly (1851–53), Szilágyi Sándor (1853–67), Losonczy László (1853–70), Tomory Anasztáz (1853–54), Salamon Ferencz (1854–55), Szabó Károly (1855–60) és a jeles munkáknak egész sora kerül Kőrösről a könyvpiaczra. Szilágyi, Szabó Károly ekkor adják ki a helyi irodalom történeti emlékeit; maga Arany, kelletlenül bár, egész évtizedet (1851–60) töltött a városban. Az iskolai foglalkozás, a kicsinyes környezet, az anyagi gondok, betegeskedése és a nemzetet ért csapásokon érzett gyötrelmei, alkalmatlanná tették terjedelmesebb munkák alkotására, ez idétt kezdett művei: a Csaba királyfi (1852–3), Mátyás diadalünnepe, a Bolond Istók, Daliás Idők, Edua, Csanád, Az utolsó magyar – mind befejezetlenül 238maradtak; ám másfelől lirája épp ekkoriban volt legtermékenyebb. Legművészibb költeményeinek, balladáinak javarésze Nagykőrösön keletkezett.
Ám egyéb helyeknek is vannak nevezetességei. Péczel a XVIII. század végén s a XIX. elején Rádayék, majd Szemere Pál révén nem egyszer látta falai között az írók javát; Fótot a negyvenes években Fáy András vidám szüretei teszik emlegetetté, melyekre számos író, művész, publiczista szokott kirándulni, a gazdának részint barátai, részint tisztelői, s ha a fővárosban volt, Deák Ferencz is megjelent ott. Vörösmarty 1842-ben a fóti szüreten olvasta fel azt a híres költeményét, mely aztán a jelenvoltaktól Fóti dal-nak keresztelve, ezen a czímen vált országszerte ismeretessé. – Ma Kunszentmiklós nevét senki sem ejti ki a nélkül, hogy a jeles, magyarostollú kálvinista papra, Baksay Sándorra ne gondolna, s viszont Halasnak szintén megvan a maga irodalmi nevezetessége az ősz tudósban, Szilády Áronban, a kinél több és nagyobb érdemeket a régi magyar irodalom körül senki ez ideig nem szerzett.
Nem egy, hanem éppenséggel tíz helyre árasztja a maga tündöklő fényét Petőfi Sándor munkássága. A nagy lírikus különösen sokat írt Szalkszentmártonban; itt készültek 1845-ben: a Fekete kenyér, Falun, Jó öreg kocsmáros, az Imádságom, az Alku cz. költemények, a „Szerelem gyöngyei”-nek 23 darabja, a Csárda romjai, Változás, Szemere Pálhoz, Téli éj, a gyüjteményekből kimaradt Oh mi szép, Álmos vagyok, Távozol hát ifjúságom, Száműztem magamat cz. darabok; 1846-ban a „Felhők”, az Isten csodája, Az őrült, A szökevények, A szerelmes tenger, Elhagytam a várost, Erdőben, Gyermekkori emlékek, Mint felhők a nyári égen, Zöld leveles, fejér…, Rég elhúzták az esteli harangot; a Tündérálom, Szilaj Pista cz. elbeszélések.
Dunavecséről valók: 1841-ből: az Örök bú, Zivatar, Csal, Vendég, Elégia és Epigrammok cz. kísérletek; 1842-ből a Furcsa történet; 1844-ből: a Füstbe ment terv, Egy estém otthon, Ebéd után, Magány, Zsuzsikához, Éjjel, Vizen, Álmodom-e, A faluban utczahosszat..., Sírom, Poharamhoz, Deákpályám, Gazdálkodási nézeteim, Hattyúdalféle, Az én torkom álló malom, Te szívemnek szép gyönyörűsége, Meredek a pinczegádor, Katona barátomhoz s a gyűjteményekből kimaradt Zsuzsikához cz. költemények.
Kecskeméten s még 1843-ban költek: a Dinomdánom, Jövendölés, Halálvágy, Farkaskaland, Pálnapkor, Lopott ló; és a gyűjteményekből kihagyottak közül: Az első dal, Könyeim, Jön az ősz, Kakasszóra hajnal ébred, Emlény, Víz és bor. – Gödöllői eredetűek: a Temetőben és a Merengés 1843-ból s az Ablakodból hogyha... 1845-ből; kunszentmiklósiak: 1844-ből a Megy a juhász szamáron, Pusztán születtem, s 1845-ből a Búcsú Kunszentmiklóstól; dömsödiek: a Piroslik már a fákon a levél, Váradi Antalhoz (1845. ) és a Salgó (1846).
Végre egy-egy darabbal vannak képviselve: Aszód (1838. Búcsúbeszéd), Czinkota (1845. Felhő és csillag), Péczel (1846. Barna menyecskének), Nagykőrös (1848. Úton vagyok s nem vagy velem), Vácz (1848. Anyám tyúkja) és Félegyháza (Szülőföldemen.)
Pest vármegye városai közül e napig Kecskemétnek van legtöbb írója és legpezsgőbb irodalmi élete. Egyedül neki van színháza és irodalmi társasága is egyszersmind, a „Katona József Kör”, melyet 1891-ben a derék Horváth Döme indítványára alakítottak. Ma a pestvármegyei városok közül Kecskemétnek van leggazdagabb iskolai élete. A különféle intézetek, a két gimnázium, főreáliskola, a jogakadémia, a polgári és szakiskolák évről-évre újabb tollforgató embereket vonnak falaik közé.
