Hódoltság után.
Hódoltság után.
Pest-Pilis-Solt vármegye nehezen heverte ki a török uralom pusztításait és a kurucz mozgalmak szenvedéseit, azonban a XVII. század végén s a XVIII. század elején lassan fejlődésnek indult közgazdasági tekintetben is, a mi főként a népesség betelepülésének volt a következménye. Az ipari élet ugyan a két szabad királyi városra: Budára és Pestre szorítkozott, de a vármegye mezővárosaiban és községeiben is megtaláljuk már némi nyomát. Igy 1715-ben Csanádon hajósok és halászok, Ráczkevén pedig halászok laktak nagyobb számban. 1720-ban Szántón 3 mészégető, Váczon 1 hajós volt. Ugyanekkor Pest-Pilis-Solt vármegyében még a következő iparosok laktak: Solymáron 1 kovács, Váczon 1 ács, 1 borbély és sebész, 1 fazekas, 1 kádár, 1 kovács, 1 kőmíves, 1 lakatos, 4 szabó, 5 varga és 2 más iparos; ezek közül az egyik serfőző, a másik kelmefestő. Noha az akkori összeírások elég hézagosak voltak, a föntebbi adatokat mégis majdnem teljesen hiteleseknek fogadhatjuk el. Ez összeírás alapján a Kiskunkerületben ipari élet egyáltalában nem volt, a lakosság csak földmíveléssel és állattenyésztéssel foglalkozott, de azzal sem a megkívánható mértékben. Ellenben a malomipar meglehetősen virágzott. 1715-ben Pest-Pilis-Solt vármegyében 105, a Kiskun kerületben 6, 1720-ban pedig a vármegyében 180, a Kiskun kerületben 8 malmot írtak össze, melyeknek tekintélyes százaléka vízimalom volt. A Kiskun kerület 1720. évi 8 malma közül 4 Halason állott fönn.
