Mulatságok.
Mulatságok.
A lányok is így mulatnak, de ők menyasszonynak vagy »bobosnak« öltözve gyűjtik a farsangravalót. Ekkortájt van a legtöbb »legényavatás« is, a mi úgy történik, hogy az avatandót borral megkeresztelik s a keresztapja kijelenti, hogy az ő »druszoája« mától fogva legényszámba megy, nem szabad tehát a szájából kiverni a csutorás pipát, sem pedig »megrihasztanyi«, ha esténként bekopogtat valamelyik lányos ház ablakán. Az új legény erre áldomást fizet s a gyerekek csudálkozó csapatától kísérve, nagy kurjongatás és dűlöngés között tér haza, a hol épen csak a keresztapjának köszönheti, hogy mindjárt legénysége első napján le nem szedik róla a keresztvizet. A legények legderekabbja az »elsőleginy« (legénybíró), a ki ellentmondás nélkül dirigálja az összes mulatságokat, melyek bál számba mennek s rendesen verekedéssel végződnek. Nyilvános 156nagy mulatság, vagyis gyűjtőnévvel: táncz, évenként kétszer szokott lenni: farsangkor és vendégségkor (búcsú), természetesen mindig a »szövetben« (fogyasztási szövetkezet) vagy a kocsmában. A tánczot a legények »adjoák« a lányokra nézve mindenkorra való meghívást jelent a »husvétyi öntözködés«, mikor mindjárt meg is fizetik a bemenőt. Nagy csúfság, ha valaki kimarad: a sorból s nem zúdítják »rocskoával« nyakon a kútnál, mert akkor nem mehet el a tánczba s a szeretője hiába önti meg, csak az »számos«, a kinél a banda tiszteleg. A táncz »litoányia« után kezdődik s hajnali kakasszóig tart, mikor kiki munkába megy, mintha semmi sem történt volna. Farsangkor két, sőt három éjtszakán át folyik a táncz s csak hamvazó szerdán van vége. Menyecskével szabadon tánczolhat mindenki, de a lányt előbb a szeretőjétől kell kikérni s táncközben az bármikor leintheti őt. Módos lányhoz odamegy a legény s úgy fogja derékon, de bizony a szegényebbnek csak messziről int: Gyere no Katyi! Legkedveltebb táncznem az aprózott rezgőcsárdás »kukorgóval vagy mártogatóval« czifrázva. Mikor a legény mártogatni akar, megszorítja a lány derekát, mire lekukorognak s azután egyszerre felpattannak. Holmiféle »czepely pulykát« (polka) avagy más »rángatós« tánczot nem ismernek, viszont a régiek közül csak imitt amott járja még a párnélküli csizmacsapdosós, verbungos és a kopogós lassú sarutáncz, a harmincz asszony rakta »adótáncz« pedig örökre kiment a divatból. – A nagyok mellett ott »seregnek« a kicsinyek is s közbe-közbe a »szinkék« táján leskelődnek vagy az ólak mögött »ökrődő« öregeket »kísálják«, hogy minek köpdösnek olyan hosszúkat. Egyszerre csak befagy a bőgőbe a szufla, mert »szencsigëkvel kezdënek piszkállónyi«, de szerencsére még jókor közbelépnek a kakastollasok, már pedig a csendérnek nagy a becsületyi, de csak akkor, ha megismeri az embert. Ráránt tehát a czigány valami jó »karancsallyaira« s folyik a táncz tovább de azért a verekedés még sem marad el, mert a szabadságos bakáknak meg kell ám mutatni, hogy nem mind nyomorúlt az, a ki itthon maradt.
A »vendéssíg« (vendégség: búcsú) a palócz legvígabb napja s ekkor, mint neve is mutatja, amúgy is szíves vendégszeretete nem ismer határt. Szégyenben marad ilyenkor a pálinka s »boros flaska meg fiszony« (szíkvíz) kerül az asztalra, a házigazdával pedig akár verebet lehet fogatni s csak a »szeginy ember főztyit« nem szabad ilyenkor visszautasítani, mert akkor: »Szaladj Rimzócz, megbomlott Lócz!« Meg kell kóstolni mindent, de nem csak egy faláskát, hanem hétmarokra mindenből, a mit a biztató szó szakadatlanul kinál. Pedig szörnyen hosszú ám a sor s csak úgy győzi az ember, ha »hun okoádunk, hun meg megest okoádunk«, mint Kerge Kopacz Istványék, Buró Bora lakodalmán, a hol »csak a lę vót hętfęle!«
