Ételek.
Ételek.
A húsfélék legjobbika (»letjova«) a »rántottába sűt gyúk«. Ezt előbb megfőzik, azután egyes darabjait rántottában sütik ki. A »lábatlantyúk«-nak se lába se szárnya, mert ez tulajdonképpen kuglófalakú kalács. Az ünnepi konyha különösen a tésztaneműek terén produkál »kakastejvel és menyasszonymoájval« készült remekeket. Specziális palócz sütemény a »fërëntő«, mely úgy készül, hogy finom tésztából hosszú szalagokat vágnak, ezeket csigamódra összecsavargatják, tepsiben megsütik, azután forró tejbe áztatják s a végin mézzel bekenve, mákkal és czukorral hintik be. Hasonlít hozzá a »tekercsik«, de ezt kenyértésztából csinálják s ugyancsak teknőmaradékból készül a »vakarcs vagy vakaró« is, melybe néhol paprikát raknak, hogy jobban »tyússzon« rá a bor. A tekeresíkët legtöbb helyen úgy is csinálják, hogy kenyérsütéskor 2 cm.-es tésztaszalagokat raknak rácsosan egymásra s a közöket túróval vagy lekvárral töltik ki, az alapot pedig forró zsírral kenik be. A kenyér kidudorodó rózsás része a »ragancs«, az első karéj pedig a »pille«. A ki az új lisztből sült kenyér pilléjéből eszik, az nem hal meg egy esztendeig s ha kenyérszegéskor a kanyarítás kezdete és vége pontosan összeér, akkor a kenyérszegő aznap nem hazudik. A kenyeret a teknőből szakajtókba (fonott szalma-edény) szakajtják ki s kemenczében sütik. Kenyérsütéskor rőzsével fűtenek be a kemenczébe, a parazsat piszkafával igazgatják s ha kihamvadt, »szinvonóval« húzzák ki a padkára s ezután rúdra kötött vizes szalmacsutakkal (pemete) kitisztítva, lapáton rakják be a kenyeret. Ünnepnapon »kinyér« helyett fonott fehér kalács: morvány kerül az asztalra s enélkül palócz-vendégség el sem képzelhető. Jó laktató eledel a 10-20 cm. átmérőjű s 5-10 cm. vastag pogácsa is (bodag), különösen a kövér csütörtöki zsiros bodag, mely tepertővel készül, akárcsak a gödölény. Sokszor szerepel a krumplibukta is (szuszkó), krumplipíré (döfőcske), zsírba sült karikára vágott krumpli (macsoánka), a kukoriczalisztből 157készült gombócz (görhe) és az erdélyi puliszkához hasonló hanulya. Ezekből, meg a »zsidóbatyu, paptérgyi, kontyvas, szarkafészek, bátyurka, plajbácz« és a jó ég tudná, mi mindenféle nevű és alakú »süteményekbő« hatalmas étvágygyal szoktak bepakolni a »látóba gyüttek«, mert bizony nagyon »genge a kosztkovárté«, akárcsak valamikor lógerozáskor Bosnyiába, a honnan Bagyal Andris így kezdte az siralmas levelit: »Itt vagyok ebbe a messzi tartomoányba, egyik kezembe a puska, moásikba meg a kard, így irom eldesanyám jelen poár gyoászos sorajimot, tanoájjoák këntëket jó egéssígbe!…«
