Kasztrendszer.
Kasztrendszer.
A társadalmi kasztrendszer a palóczoknál erősen ki van fejlődve s a rangsor ilyen: földesúr, pap, jegyző, tanító, jobbágy, mesterember, zsellér, kocsis, béres, gulyás, kondás, kocsmáros és czigány. Az uralkodóházat képviselik az urak, az arisztokrácziát a jobbágyok, a dzsentrit a zsellérek, a hivatalnok-osztályt pedig a cselédek, kik között a legelső a parádéskocsis. A jobbágyok a falu őslakosai, házuk és földjük van s szolgalegényt tartanak. A zsellérek szintén az ősi »funtuson« laknak s valamikor ők is jobbágyok voltak, de a sok osztozkodás és fityusz után már csak az apai ház maradt meg s így kénytelenek napszámba járni, de azért a régi mód alapján ők még sem tartoznak a »szegény« emberek közé. Jobbágy- és zsellér-házasság igen gyakori, de már a szolgalegény csak cselédlányt kap feleségül s nagyon utána kell »bomlani« annak a lánynak, a kinek kedvéért »vőjű« fogadja őt a jobbágy após. – A bíró tekintélye már nagyon megcsappant, de azért botot csak ő, a kisbíró meg a kerülő hordhat a faluban. Nem utolsó ember a bakter (bokter) s a templomgazda se, sőt »észvel letjobban ki van béllelve annak a feji«, a kit az a megtiszteltetés ér, hogy minden valamire való lagziban ő a »princzipárius (násznagy) vagy első vőfíny«. Van ezenkívül minden falunak egy rókahájjal megkent »fikcziós« embere, a ki »memmeri« (meg meri) mondani még a főszolgabírónak is az igazat és tudja, hogy mikor mit kell csinálni. Ha már ő is megakad, akkor nagy a baj. Ilyenkor elmegy a palócz valamelyik földesurához, de előbb a cselédektől megtudakolja a hangulatot s 144ezután hosszas lábtörlések és torokköszörülések közepette bekopogtat hozzája nagy alázatossággal: »Szërëncsés jó napot kívoánok tekintetës uram, hugy szógoâ a jóegéssíge? A fihatal uracskoák loátom, odaki virgonczkonnak a zudvaron, a letkissebb a letfajinabb, tënnap is fődhő buhintotta enyim Pistoámot, helyre gyerek lessz a, csak segíjje a jó Isten! Tekintetës uram pegy (pedig) bisztossan Vadalmoásró gyütt meg, mennézte azt a gyünyörősiges toáblát, hej ha az az öreg tekintetes úr éne, oálgya meg a jó Istenke a nyugodalmoát, mindétyig is mondoáta (azt mondogatta), ne fę Andris, amég engem láccz, nem is lessz má ezutengat (ezután) soha ollyan embere a falunak, mint ahollyan (a minő) ő vót, mer hát tecczik tunnyi.« Ez még csak a bevezetés eleje, a mit a retorika hangulatkeltésnek nevez, jön ezután sok mindenféle s a végén, mikor már menni készül, akkor villan meg a fejében, hogy: »Ehun e (vagy ’szi) majhuccsaknem ęfelejtettem, hogy mé is gyüttem…«– Ha azután a tekintetes úr se tudja vagy nem akarja »ęvoádónyi« a dolgát, akkor szentül megfogadja, hogy nem is fog »kereskennyi« vele, de azért még »mettróbákozik« a »jecczőné« is s végtére beballag a »várasba« a prókátorhoz, de ott még nagyobb körültekintéssel végzi a dolgát, mert az ügyvéd nagyon »hama kibabroá a zembervel!« Ebben a körülményes kásakerülgetésben, szó sincs róla, nagy része van a híres palócz-furfangnak, de őszintén szólva, sokszor a hivatalos fórumok s különösen a takarékpénztárak és ügyvédek eljárása készteti rá. Ha az ő igazsága nem lenne járatlanságának halvaszületett gyereke akkor nem volna oly mód nélkül bizalmatlan a városi urak iránt s nem félne a hivatalos aktáktól úgy, mint »a zsidó a szëncsigtű«. Bicskázásért, fejbeverésért nyugodtan megy »törvínbe«, de más ügyesbajos dologban, ha csak tanúnak idézzék is be, akkor már biztosra veszi, hogy »mocskos vége lesz a lagzinak, mer hoát a tintoát az ördög tanoâta ki, a törvínt meg a fiskálisok úgy kifiguroázzoák, hogy az olajos istennyila jobban ętéved rajta, mint a vitézkötésen.«
