Férfi-viselet.
Férfi-viselet.
A férfiak elenyészően csekély kivétellel mindenütt megmaradtak a csizmás magyar ruhánál, de az asszonynépség, különösen a vasútmenti nagyobb helységekben és városok közelében, kezd már kivetköződni a régi viseletből. A módosabb családok és városokból hazakerült cselédlányok hiúsága a csizmát czipővel, az ingvállat és a pruszlikot blúzzal s a rövid szoknyát »mesteremberes« se hosszú, se rövid módival cseréli föl, de azért általában a nógrádi népviseletre nézve még mindig jellemző: a csizma, az okvetetlenül piros vagy pirossal szegett bokorugró szoknya, a pruszlik, az ingváll, a vrekocs, a fékëtö (főkötő), a ködmön, a szűr s általában minden olyan ruhadarab, melyről mint régiről emlékezik meg a magyar népviselet története.
Az ing és a gatya otthon készül, a szegényebbeknél vászonból, a módosabbaknál pedig hófehér pamukosból. Az ingújj elég bő, de a kéznél szűkreszabott és gombra jár. A mellen végig fehérhímzés (slingelés) van s czifra »porczinoá« gombok díszítik. A gatya elég bő, az alján rojtos s a »kötöszködésnél« a derékon sűrű ránczba (korcz) van szedve. Pamukból való színes nyakkendőt csak az öregek hordanak télen s nem az ingre kötik, hanem a csupasz nyakra csavarják, a minthogy a neve is »nyakravaló«. Hugyag vidékén ünnepnap minden gyereknek van czifra máslis nyakkendője. A mellény általános neve »lajbi«, a bőrmellényé »czuczaj«, az ujjas meleg mellényé pedig »unterczi«. Piros lajbi nincsen már, színe mindíg olyan, mint a kabáté és sok helyen (Hollókő, Hugyag) apró piros csont- vagy pitykés rézgombokkal van kirakva. A háta is szövetből való, mert nyáron a kabátot helyettesíti, de míg a kabátot hűvösebb időben begombolják, addig a lajbi mindíg nyitva van s csak alul húzzák össze 1–2 gombra. Ötforintos bizony nem igen akad a kis lajbi (nagy lajbi = kabát) zsebében, helyette inkább egy kis »arany-lehetne« óra húzódik meg benne, holmi bosnyáktól vett »ezüst-vót« lánczon. A kabát szögletes szárnyú, egymásra gombolódó, ú. n. kételejű szabás. Sok helyen derékba van szabva s hátul két czifra gombbal, felkunkorodó farka van. Erre sújtást is raknak, míg amaz egészen síma s csak a gomblyukai vannak paszománttal kivarrva. A nadrág fehér posztóval bélelt, nem egészen szűk, magyar nadrág, de csak »dupitáczióba« (deputáczió) veszik föl, avagy télen, gyakran a fehér felivel kifordítva. A legények bár urasabb a nadrág, általában jobban szeretik a gatyát s még zord időben is inkább ebben járnak és ha nagyon hideg van, akkor meleg alsónadrágot (trigyi, bugyi) húznak alája. Az ünneplő ruha színe legtöbb helyen sötétkék s csak néhol fekete, a hétköznapi pedig és a szegényebb emberré vegyesszínű 145(barna, zöld), de mindig sötét. A »csizsma«, régebben »tyizma«, elengedhetetlen darabja az ünnepi öltözetnek. Mindig keményszárú s mentül jobban ki van »glanczolva«, annál szebb. Ez a puczolás nem tréfadolog ám, néha egy »fertoá« óráig is eltart s különösen alkalmatos, ha valami tüzes menyecske négyszemközt »forrót köp« a vikszos iskátulyába, akkor aztán olyan »fényes« lesz, hogy még a napsugár is »étyusszan« (elcsúszik) rajta. Hétköznap a mezőn »mesztélláb« járnak, de aratásban az emberek bocskort, a lányok pedig papucsot (mamusz) húznak a lábukra, nem azért, mintha »kínyesek« (fínyásak) volnának, hanem mivel aratásközben nem igen jut idő a »szerbtyüvisk« (tövis) meg egyéb szálka kihúzogattására. Ehhez ugyanis szerintük három ember kell: a ki belehág, a ki fújja és a ki húzza. – A kalap az egészen keskeny (Hollókő) és a széles, felhajtott karimájú (Diósjenő) kőzött inkább a pörge felé hajlik s az oldalán mindig ott van a szeretőtől kapott virágszál vagy csinált »bukréta« (»tutri«), lagzin pedig az aranyos rozmaring és »billing« (örökzöld futóka). A kis »gyerekecskék« inkább zöldes vadászkalapot hordanak s a legények is rákapnak a »fijataluras« kalapokra s ehhez aztán tiszt szabású »bárzsony« lovaglónadrágot is vesznek a térdnél elmaradhatatlan három gyöngyházgombbal. Így rendesen a »hazaszabadót« huszárgyerek meg a bányák vidéke szokott kiöltözködni. A fehér gatya fölé mindig kötnek rövid kékfestős »szakácskát«, a nadrág elé pedig hosszú fehér kötényt (ganga), melynek alja piros sávval és rojtokkal van kiczifrázva. Gangának nevezik a Bolgárom vidékén a gyerek nyakába akasztott kis kötőcskét, Karancsság környékén a fehér vászonkötényt, Somoskőujfalun a mellnélküli női kötényt, másutt meg a sötét hétköznapit, melynek ünneplő párja az egészen körülérő fehér »keczele«. A keczele és a ganga közötti különbség vidékek szerint változik s csak annyit lehet általában megállapítani, hogy az egyik díszes ünneplő, a másik pedig egyszerű hétköznapi kötény. A télikabátfélék között legelterjedtebb a »ködmën«, vagyis a báránybélésű rövid bőrkabát (bekecs), melynek két fajtája van: sima hátú, és hímzett virágokkal czifrázott. Mind a kettő sárgásbarna bőrből készül, szőrmével van beszegve s az ujjavége is galléros. Az egyszerűt férfiak hordják, a díszeset pedig az asszonyok, a fiatalság azonban nem visel ködmönt. Drága portéka, helyette a szegény ember, különösen a pásztornép, sárgásfehér bekötött ujjú szűrt (csuha) hord, melyet nyakbavetve, szíjjal vagy nagy rézkapocscsal kötnek össze. Ma már kevésbé díszes, de valamikor hátulcsüngő négyszögletes gallérja s mellső két csücske alaposan ki volt czifrázva s ez a czifra szűr igen nagy szerepet játszott leánynézőkön és lakodalmakon, mikor a vőlegény még lóháton kísérte a menyasszonyt. Ha nagy a hideg vagy ha hosszú útra kell menni, akkor előkerül a guba és suba. A köztudat szerint mind a kettő fürtös fekete báránybőrrel béllelt ujjatlan bőrgallér, de a guba csak térden alul ér, míg a suba egészen bokáig s hátul a nyakán gallér helyett fekete báránybőr lóg lábastól. Megjegyzendő azonban, hogy Nógrádban a suba és a guba között nincs meg az előbb említett különbség, mert a suba a csuhával egyetemben a szűrnek a neve, gubának pedig a bokáig érő fürtös báránybőrrel bélelt bőrgallért nevezik.
