Női viselet.
Női viselet.
A férfi viselet egyszerű, de annál czifrább a női s ez úgy látszik, régen is így volt, mert már Bél Mátyásnak is (1742) feltűnt. A női ing (Litkén »szuka«) tulajdonképen két részből áll: felső ingből és pendelyből s hogy e kettő csakugyan összetartozik, azt igazolja a felső ing neve: a »féling«, melynek másik fele a szoknyaalakú »pendő«. A hétköznapi félingnek rövid s majdnem feszes újja (sípújja) van, de az ünneplőn a könyökig érő újj szélesen kidudorodó csipkés »ingvállat« alkot, mely színes pántlikával van bekötve. Az ing fölé húzott »pruszlik« nem egyéb, mint egy kapocscsal vagy zsinórral összegombolt, kemény fogású, kivágott színes mellény, mely az úri nők míderének felel meg azzal a különbséggel, hogy a pruszlik a mellet is deszkalaposra szorítja s épen ezért legnagyobb ritkaságszámba megy a duzzadó mellű leány A kebelnek domborulatot a nagykendő ád, a kiskendővel pedig a nyaktól a pruszlik kivágásáig terjedő »nyuszkán« maradt részt födik be. E czélra szolgál még a 10–15 sorból álló gyöngyfűzér (kaláris, garályis), a pántlikás »kalamér« és az aranyos pikkelyekkel díszített czifra »ördöglakat«. A nagykendő (vállkendő) igen értékes ruhadarab, rendesen színes, hosszúrojtos selyem vagy csipkés szegélyű hófehér vászon. Díszítése hetekig eltart s maga a »slingelés« 10–15 forintba kerül rajta. Hátulról a nyakba vetve, betakarja az egész hátat és vállat, majd elül keresztbe 146fonva: a pruszlik mellét és derekát, végül a csípők fölött hátrakötve, kétoldalt a szoknyára símúl. Nyáron viselik, de akkor is csak templombamenet s hazatérve, mindjárt levetik. A lányoké nagy ünnepen fehér, a menyecskéké színes, az asszonyoké pedig sötét. Hidegebb időben vagy hétköznapon a pruszlik fölé könnyű kabátkát húznak, mely »vizitke, szabadka, lelle, testálló, passzent, francziska, ráncziska, kaczus és pluszka« nevet kap formája és az illető vidék szerint. Két főtípusuk: a vizitke és a szabadka között az a különbség, hogy a vizitke kivágott nyakú, testhez álló, hátul felkunkorodó díszesebb ünnepi kabát, míg a szabadka állig begombolt, zsákszerűen szabadon lógó, blúzhoz hasonló, egyszerűbb köznapi ruhadarab, mely csak csípőig ér s ott a derékon köröskörül le van vágva. Hasonlít hozzá a ráncziska és a francziska, de ezek a mellen fodros ránczokba vannak szedve s a derékon övvel leszorítva. A pluszkával egyetemben különösen olyan helyeken hordják, a hol czipő és mesteremberes hosszú szoknya, a divat. A vizitkének téli párja a vattával béllelt, bársonynyal szegett s arany-ezüst szálakkal vagy pikkelyekkel díszített »bujka vagy kaczamajka« Ha a vizitkés vagy szabadkás lány felül kissé lapos is, annál domborúbb lefelé, mert a szoknyák száma, különösen ünnepi alkalommal megközelíti a tizenötöt is. Legalul van a pendely, erre jön a pokróczszerű vastag »rongyszoknya«, erre megint a kékesszürke barhetből való »zsandoárka«, utána egy sereg kikeményített fehér »porczinoá« szoknya, majd a piros, kék vagy zöld szegélyű színes felsőszoknya s végül a »keczele, ganga, szakoácska vagy futyika« nevű kötény. A zsandárkát és rongyszoknyát kétrét hajtva fel is szokták tűzni, hogy vastagítson, a fehér szoknyák pedig mind hullámosan vannak kivasalva s alig érnek térden alúl, azonkívül a »szoknyagallérok« felkötésével lépcsőzetesen és szétfodrozva úgy rendezik el őket, hogy a zsandárkáig mindegyiknek kilátszik az alja. E szoknyatömeg, kiváltképen ünnepi alkalmakkor, szörnyű nagy méreteket ölt, de azért mindig takaros, mert a szoknyáknak gyerekkortól fogva tanult »riszálásával és ringatásával« tetszetős ritmikus járásmódot sajátítanak el, mely a kopogós csizmák katonás kirakásával, messziről egy ügyesen pergő czifra orsónak a látszatát mutatja. Nagyon merész lehajlásnál néha ugyan kilátszik a meztelen lábszár – különösen Rimócz és Lócz vidékén – de egyébként a sok rövid szoknya oly feszes tömeget alkot, hogy még a legszelesebb fordulatnál sem történik hiba. A csizma valamikor egész Nógrádban piros szattyán- és sárga kordoványbőrből rámára készült, de ma már a sárga végképpen kiment a divatból s a piros is csak egy-két faluban (Hollókő, Rimócz, Lócz, Nógrádsipek, Varsány) maradt meg. A rogyós szárú, rezes orrú, hímzett sarkú, csikorgóval talpalt és rezgőkével sarkalt csizmát is majdnem mindenütt kiszorította a keményszárú síma »lagos« csizma, sőt újabban ennek is veszedelmes versenytársa akadt a fűzős »czipellőben« és a bársonyos vagy lakkos »féczipében«. A férfiak még mindenütt csizmát hordanak ugyan s az asszonyok sem válnak meg tőle, de a lányok már sok helyen átpártolnak a czipőhöz, mely nyáron kényelmesebb és úgy látszik, olcsóbb viselet. De azért a »gyarmatyi és szécsényi csizmagyiák« nem esnek kétségbe, mert télen, hosszú úton, hóban-sárban mégis csak a csizma marad az úr, mint a hogy a bakanóta meg is emlékezik róla: »Jaj de rövid az bakancsom szoára, – Esik eső, elmerő a sárba. – Hol is van a kordovoányos csizma, – Ki a soárba el nem merőt (merült) soha!«
A lányok hajadonfőtt járnak és ha munkaközben kötnek is kendőcskét, az asszonyoktól könnyű megkülönböztetni őket, mert a menyecskék feje mindig be van kötve, vagyis a fejkendőjük alatt még egy menyecskésen szorosra kötött piros vagy más élénkszínű »menyecskekendő« van, melynek két vége a fül fölött összecsavarva, hátul kilátszik a fejkendő alól, a homlokot pedig elül szélesen betakarja. A melyik lány »begazol a tejbe«, annak rögtön bekötik a fejét s menyecske lesz a neve, épen ezért a tisztességes palócz asszony nem is igen szereti, ha menyecskének szólítják. A fiatal asszonyok fejét néhol csak az esküvő utáni három vasárnapon, de legtöbb helyen még azontúl is minden ünnepen czifra »fékető« ékesíti, melynek szépsége oly megkapó, hogy pl. Petőfi Sándor Uti jegyzeteiben elragadtatva szól a ludányi főkötőkről: »Utbaesett Ludány helység, hol a legszebb parasztfejkötőket láttam életemben: Ha megházasodom, onnan hozatok fejkötőt a feleségem számára.« Szép is a nógrádi főkötő, de sokat is kell hajlani az eladó lánynak a marok után és sok keserves napszámot kell neki összetópítani, míg főkötővel mehet a templomba, mert egy szép menyecske 147főkötőnek a kipászítása és fölbukrozása drága dolog ám (5–50 forint) s nem is ért hozzá akárki. Mindegyik fajtának külön faluja van s csak ott tudják csinálni.
Főtípus a templomba való ludányi csárdás vagy tarajos fékető, mely csak a kontyot takarja be s hátul két széles aranypántlika lóg le róla. Tarajosnak vagy tarázsnak azért nevezik, mert félköralakú fedelét számtalan apró ránczba szedett pánt (taraj) borítja s czifraságaival úgy áll a fejen, mint a kakastaréj.
Második fajtája a fehér csipkekendőből készült s likacsosan slingelt főkötő és a virágos selyem farkasfékető, mely az egész fejet betakarja s nem pántlika lóg le róla, hanem sajátjából készült, két oldalt a vállra s hátul a nyakra boruló hullámos farka van, a konty felett pedig czifra csingilingi és biztató ragyog rajta. Ezt a két formát bébé-kalaphoz, emezt pedig kis sapkához hasonlíthatnók.
Harmadik alak a litkeiek földigérő selyemszalagos tutrija, mely inkább olyan csinált virágokból tornyosra rakott magas fejdíszféle, a negyedik pedig a hugyagiak kötője, mely tulajdonképen nem is különálló főkötő, hanem csupán czifra rojtos selyemkendő, de aranyos homlokkötőjével s fülre csavart kidudorodó bukorjával oly ügyesen és szépen van kifundálva, hogy akármelyik párisi masamódkisasszonynak is dícséretére válnék.
Egészen elütő az érsekvadkertiek szegletes alakú kontydeszkás főkötője, mely dús aranyozásával tűnik ki. Kontydeszka helyett máshol félköralakú kontyvasra tűzték a főkötőt s ez a jegygyűrűt is pótolta, mert ebbe vésték bele az esküvő napját. Ilyen vagy ezekhez hasonló fökötőket hord a következő falvak népe: Alsópetény, Alsózellő, Berczel, Bolgárom, Bussa, Dejtár, Dolány, Endrefalva, Erdőtarcsa, Érsekvadkert, Etes, Felsőzellő, Fülekkelecsény, Galgaguta, Heréd, Hugyag, Jobbágyi, Kálló, Karancsapátfalva, Karancsság, Kisterenye, Kazár, Kosd, Lapujtő, Ludány, Mátraszele, Mátraszőlős, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmegyer, Nógrádszakal, Nőtincs, Óvár, Piliny, Panyidarócz, Ságújfalu, Sóshartyán, Somoskőújfalu, Szécsényhalászi, Szalmatercs, Tőrincs, Vilke, Vizslás, Zagyvaszántó, Zsély és ezek vidéke.
Több helyen, sajnos, csak a főkötő maradt meg a régi viselet emlékeiből, épen azért a főkötős faluknak nem mindegyikét lehet ruházkodás szempontjából ősinek mondani. Legmegbízhatóbb útmutatónk a csizma, mert a hol az asszonynép még csizmában jár templomba, ott ma is megvan még a rövid szoknya és a pruszlikos ingváll, de a hol czipő lépett a csizma nyomába, ott már javarészt blúz és hosszú szoknya, mesteremberes módi járja és rikító tarkaságban pompáznak. Csizma szempontjából két csoportra lehet felosztani a falvakat. Vannak olyanok, a hol télen-nyáron asszony és lány állandóan csizmát hord templombamenet, míg máshol vagy csupán télen és rossz időben, vagy pedig csak az asszonyok és menyecskék járnak csizmában, míg a lányok czipőt hordanak.
A csizmás faluk még erősen ragaszkodnak a régi viselethez, de a vegyesekben már kezdenek, a czipősekben pedig majdnem mind kivetkőztek belőle.
Csizmásak: Baglyasalja, Balassagyarmat, Bakó, Bér, Buják, Csitár, Erdőkürt, Dejtár, Érsekvadkert, Galábocs, Hollókő, Homokterenye, Hugyag, Ipolyvarbó, Ipolyszög, Karancsalja, Karancsapátfalva, Karancsberény, Kazár, Kisterenye, Lapújtő, Mátranovák, Mátraszele, Mátraszőlős, Mohora, Nagylócz, Nemti, Nógrádmarczal, Nógrádsipek, Őrhalom, Rimócz, Szanda, Szügy, Patvarcz, Terény, Varsány, Vizslás. Összesen: 36.
Csizma és czipő vegyest: Alsózellő, Bolgárom, Bussa, Csalár, Cserháthaláp, Cserhátsurány, Csesztve, Debercsény, Füleksávoly, Felsőzellő, Galgaguta, Heréd, Herencsény, Ipolytarnócz, Jelsőcz, Kétkeresztúr, Kisecset, Korláti, Kisgerge, Liptagerge, Mihálygerge, Litke, Magyarnándor, Magyargécz, Miksi, Nagykökényes, Nézsa, Nógrád, Nógrádkövesd, Nógrádmegyer, Nagyoroszi, Patak, Pencz, Perse, Piliny, Rád, Rétság, Ságújfalu, Sóshartyán, Szécsényfelfalu, Szécsényke, Szente, Tőrincs, Vanyarcz, Vilke, Zsély. Összesen: 40.
Czipős faluk: Alsópetény, Alsótold, Andrásfalva, Bárna, Becske, Berczel, Borsosberény, Csákányháza, Cserhátszentiván, Csécse, Czered, Diósjenő, Dolány, Ecseg, Egyházasdengeleg, Endrefalva, Erdőtarcsa, Etes, Fülek, Fülekkovácsi, Fülekpilis, Fülekpüspöki, Fülekkelecsény, Felsőtold, Garáb, Héhalom, Horpács, Iliny, Jobbágyi, Ipolykér, Ipolygalsa, Ipolynyitra, Kálló, Kalonda, Karancsalja, Karancskeszi, Karancsság, Kistárkány, Kishartyán, Kiskürtös, Kismaros, Kismulyad, Kisbágyon, Kosd, Kozárd, Kutassó, Losonczapátfalva, Lőrinczi, Ludány, Márkháza, Mátraverebély, Medveshidegkút, Mucsény, Nagybárkány, Nagydarócz, 148Nőtincs, Nógrádszakal, Nógrádverőcze, Óbást, Óvár, Palotás, Pagony, Panyidarócz, Zagyvapálfalva, Pusztaberki, Pincz, Romhány, Ragyolcz, Rapp, Rárósmulyad, Salgótarján, Somoskő, Somoskőújfalu, Szalmatercs, Szarvasgede, Szátok, Szécsény, Szécsénykovácsi, Szécsényhalászi, Szirák, Terbeléd, Tereske, Tolmács, Vecseklő, Zagyvaszántó. Összesen: 85.
Lenne tehát 76 régi módis és 85 új divatú falu ; tekintetbe véve azonban azt, hogy a czipős falvaknak is jórészében még csak kezdődik a kivetköződés, nyugodt lélekkel mondhatjuk, hogy Nógrád palóczságának fele még rendületlenül kitart az apáktól örökölt ruházkodás mellett. Ezt különben igazolva látjuk, ha az asszonyok divatra hajló hiúsága helyett a férfiak viseletét nézzük.
Sötétkékben jár 68 falu népe, feketében 40, fekete-kékben 22 és urasan 33, vagyis e mellett a 33 kiöltözködött falu mellett 129 csizmás és vitézkötéses helység népe őrizte meg a régi jó hurczoló-ruhát s csak annyit engedtek, hogy a gatyát parasztosnak tartva, most már inkább nadrágosan szeretnek templomba járni. Férfiviselet szempontjából külön szigeteket alkotnak s jellem tekintetében is az általános palóczságtól kissé elütnek azok a falvak, a hol az emberek télen ködmön helyett gubában, vagyis fürtös báránybőrrel bélelt bokáig érő bőrgallérban járnak. Ilyenek: Alsózellő, Bér, Egyházasdengeleg, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Jobbágyi, Heréd, Kálló, Keszeg, Kiskürtös, Kosd, Lőrinczi, Nőtincs, Rétság, Romhány, Zagyvaszántó, Vanyarcz.
E falvak népe világlátottabb a többinél, mert gyümölcscsel, káposztával és más egyébbel messze földeket bejár s e hosszú útak okozták azt is, hogy a ködmönt jó meleg gubával cserélték fel, mert ebből ágyat is lehet vetni, meg a jószágot is le lehet takarni vele, míg a ködmön csak afféle parádés templomi ruhadarab s bizony csikorgó, farkasordító télen nagyon könnyen meggémberedik a maznacsont benne. A ködmön azért e helyeken kívül mindenütt el van terjedve s csupán a szegényebb zselléremberek, az éjjeli őrök s a pásztorok hordanak szűrt, a mit ők csuhának neveznek.
A férfiviselet egyformaságából csak néhány falu: Hugyag, Hollókő, Rimócz, Lócz stb. lajbidíszítései válnak ki, de mindenütt meg lehet ismerni a számadójuhászokat, a kik horgas bottal, széleskarimájú kalappal, agyonsújtásozott kabáttal járnak s hatalmas pitykéket hordanak gomb helyett.
