Nagylibercse.
Nagylibercse.
Nagylibercse, nem messze fekszik Gácstól. Kisközség, 116 házzal és 659 tótajkú, evangélikus vallású lakossal. Postája, távírója és vasút állomása Gács. A Kacsics nemzetség ősi birtoka volt. A község nyugati fele az 1271. évi osztály alkalmával Farkas nógrádi főispánnak, a Szécsényi család ősének jutott, a másik fele pedig Mihály birtoka lett, a kitől a Palásti Radó, a Libercsei Tompos és a Martonfalvi, valamint a Vingárti Geréb családok származnak. 1425-ben Egyházasliberche, 1446-ban Nagyliberche alakban említik az oklevelek, Palásti Radó Simon birtokaként, a kinek magtalan halála után Hunyadi János kormányzó 1447-ben Vingárti Geréb Jánosnak adományozta. 1473-ban Libertsey László birtokában találjuk. 1548-ban Bebek Ferencz és Balassa Imre voltak a földesurai. A XVI. század közepén a török hódoltsághoz tartozott és az 1562–63. évi defterekben 29 adóköteles házzal van felvéve. 1585–88-ban Ramazán bin Jusszuf, a szécsényi vár egyik tűzmestere bírta hűbérül. 1598-ban Balassa Zsigmond volt az ura. 1652-ben pedig részben Libertsey Mihály és Ferencz birtokában találjuk, a kik az itteni evangelikus templomot helyreállították. 1660-ban a helység felerésze a divényi uradalomhoz tartozott. 1715-ben 11 és 1720-ban 17 tót háztartását írták össze. 1713-ban Libertsey Anna, Dobay János alispán özvegye volt a birtokosa, 1770-től a gróf Zichy és Balassa családok. A báró Balassa család itteni birtokait 1840 táján Sachsensteini Goldperger Kálmán vette meg. Jelenleg a gróf Zichy család és Goldperger Viktor a nagyobb birtokosai. A helységben két urilak van, az egyik a gróf Zichy családé s ez jelenleg főerdészlakásul szolgál, a Goldperger Viktorét pedig Goldperger József 1863-ban építtette. Az evangélikus templom a XIV. században épült. Szentélyének falain az 1899-ben történt tatarozás alkalmával igen értékes freskókat találtak, melyeket a Műemlékek Országos Bizottsága vett őrizet alá. A templom közelében egy kolostor alapfalainak a nyomai láthatók. E kolostor a XV. században pusztult el. A község határában levő 718 méter magas Lisec és Hradek nevű hegyeken régi földsánczok nyomaira akadunk, melyek alkalmasint a népvándorlás korából valók. A község éjszaki részétől kb. egy kilométernyire az 89erdőben két pinczeszerű üreg van, hova a lakosok a török hódoltság idejében menekültek. Ez üregeket tatár-pinczéknek nevezik. A község határában az egyik dülőt Milkino dülőnek nevezik, mely név Balassa Emiliától (Milka) származik, a ki a XIX. század első felében a Balassák itteni birtokaiból a neki járó egytizenhatodrészt kihasíttatván, ide telepedett le és itt gazdálkodott.
