Jobbágyi.
Jobbágyi.
Jobbágyi. Zagyvamenti magyar kisközség. Körjegyzőségi székhely. Házainak száma 243, lakosaié, a kik legnagyobbrészt róm. katholikusok, 1566. Postája és vasúti állomása helyben van, távírója Apczon. E község és vidéke már az ősidőkben is megült terület volt, mert határa gazdag lelőhelye a kő-, bronz-, népvándorlás-, sőt honfoglaláskori leleteknek. A Szent-Ivány Farkasné kisjobbágyi-pusztai birtokos tulajdonában látható gazdag és érdekes régészeti gyűjtemény legnagyobb része mind e vidékről került ki. 1342 táján az Aba nemzetségből származott Szalánczi Miklós, a Jobbágyi család őse szerezte meg Szurdokpüspökivel együtt. 1344-ben e helységékre szabad ispánságot nyert és utóbb át is költözött Jobbágyiba. Fia Péter (1363–1375) is itt volt birtokos. 1424-ben Tari Lőrincz ég fia Rupert nyerik adományul Zsigmond királytól. 1454-ben Tari Rupert fia György birtokában találjuk. 1465-ben Tari György, Guthi Országh Mihálynak zálogosította el. Halála után az Országh és a Nánai Kompolthi családokra szállott. 1598-ban Török István volt a földesura. 1715-ben 20 magyar és négy tót, 1720-ban 24 magyar, két német és két tót háztartást írtak benne össze. 1754-ben Kanyó György volt itt birtokos, 1770-ben báró Haller Samu tábornok, báró Révay László, Bossányi Júlia és a Nikházy család, 1826-ban pedig gróf Berényi Terézia, Baloghy Lajos, gróf Stahrembergné és a Fáy család. Később Sréter György, Cebrián Antal, Baloghy Lajos, Dobóczky Ignácz, Reviczky Mária, özvegy Koósné szül. Fáy Zsuzsánna. A XIX. század közepén Posztóczky János, Frivaldszky Imre, gróf Cebrián Ferencz és Meskó Johanna. Jelenleg Szent-Ivány Farkasné szül. Patay Jolán, Bérczy Géza s neje Bencsik Mária, továbbá gróf Degenfeld Lajos a legnagyobb birtokosai. A községbeli régi kúriát, mely most Bérczy Gézáé, még Sréter György építette. A Bérczy Gézától jelenleg magtárul használt épületet Koósné Fáy Zsuzsánna a XIX. század első felében szüreti ünnepélyekre használta s itt Fáy András is gyakran megfordúlt. 1831-ben a kolera miatt zendülés tört ki a községben, 1856-ban a község nagy része leégett és 1873-ban ismét a kolera dühöngött a lakosok között. A róm. kath. plebánia már 1332-ben fennállott. A török hódoltság alatt megszünt, de 1693-ban ismét helyreállították. A mostani templom a plebánia helyreállításakor már megvolt, de 1789-ben kibővitették. A torony 1801-ben épült hozzá. A község határában van Szent-Ivány Farkas nagy szabású trachit-kőbányája. Bérlője Szántó Miksa, kinek itt kisebb czementlap-gyára is van. Ezenkivül még három kisebb trachitbánya van, melyeket hegyi siklók kötnek össze a vasúttal s ezek egyike Bérczy Gézáé, kettő Szántó Miksáé. Megemlítendő a jobbágyi bor, mely a fillokszerapusztítás előtt országhírű és a lakosság fő jövedelmi forrása volt. Jelenleg 58inkább a gyümölcstermesztésre helyeznek súlyt. Bérczy Gézánénak 7 holdas cseresznye telepe van, mely legnagyobb az országban. A termést Bécsbe és az osztrák tartományokba viszik. A lakosok 48-as függetlenségi kört és fogyasztási szövetkezetet tartanak fenn. A helység határában az egyik dűlőt Vámpart-dűlőnek nevezik, mert ezen vonult át a Szuhavölgyön át vezető út, melyen az előtt vámot szedtek s e tájon volt a vámszedőnek is a háza. A községhez tartozó Kisjobbágyi-puszta a Révayak birtoka volt. Ezektől megvette Posztóczky Iván, tőle pedig 1900-ban Szent-Ivány Farkasné szül. Patay Jolán. Van rajta egy csinos úrilak is, melyet 1880-ban Posztóczky Iván építtetett. Az e birtokhoz tartozó kőbányában még Posztóczky idejében, mammut-csont vázakat találtak, melyekből azonban csak töredékeket lehetett kiemelni, miután földomlás következtében két munkás járt szerencsétlenűl. Ugyancsak e puszta határában, Hermann árvaszéki ülnök szőlőjében, száznál több honfoglaláskori sírt találtak, melyeknek egy része a Nemzeti Muzeumba került.
Jobbágyi: Szent-Ivány Farkas kúriája Kisjobbágyi-pusztán.
