III. Endre.
III. Endre.
Halálának hírére III. Endre, az Árpád-ház utolsó fisarja, hajón titkon elhagyta Bécset s Győr érintésével Budára, majd Fehérvárra sietett, hol a nemzet többsége elismerte királyának. De Endrének elsősorban Albert osztrák herczeggel kellett megküzdenie. 1291. július első napjaiban már együtt volt Székesfehérvárott a sereg, melylyel Győr felé vonult. Július 10-én már Győrben találjuk a királyt, a kihez András győri püspök és Armin pannonhalmi apát is csatlakozott hadaival. Győrből a magyar sereg az abdai hídon át, a Lajtha mindkét partján Ausztriába tört s Albert osztrák herczeg serege felett Bécs környékén fényes győzelmet aratott, mire Albert Hainburgban, augusztus 26-án békére lépett, mely alkalommal a magyar fogságba került osztrák foglyok kiváltása helyéül Győrt tűzték ki. (Pauler Gy. i. m. II. 549–550. Fejér: VI. 1. 183.)
A békekötés után III. Endre ismét megfordult Győrben, hol október 23-án találjuk. Valószínűleg e látogatások alkalmával nyerte meg a város III. Endre király jóindulatát, a ki 1295 április 6-án János győri bíró, Ivánka Pál és Chut fia, Péter kérelmére, miután megtekintette az V. István király által adott szabadalom-levelet, azt szóról-szóra átírta és megerősítette. Ezt az oklevelet Tódor (Theodor) székesfehérvári prépost, alkanczellár állította ki, a ki 1296-ban a győri püspöki székbe kerülvén, III. Endrének egész uralkodása alatt egyik legbefolyásosabb híve volt. Az 1291. évi hainburgi békekötés a Héder nembeli Henrik fiak lázadását eredményezte. E nemzetség tagjai, különösen Iván, nem nyugodtak bele a békekötés ama feltételébe, hogy határszéli váraik, a honnan rablókalandjaikat intézték, a békekötés értelmében leromboltassanak, hanem annak végrehajtását újabb lázadással akarták meghiusítani s a pannonhalmi apátság birtokait kezdték pusztítani. A király 1296 nyarán személyesen vezetett ellenük hadat; augusztus havában, Ladomér esztergomi érsek társaságában Győrbe jött, a honnan nagy sereggel a Henrik fiak legyőzésére indult: (Pauler Gyula i. m. II. 575.) A Henrik fiak megtörése után III. Endre király 1298. aug. elejére országgyűlést hirdetett, melyet Pesten, a minoriták templomában tartottak meg. Ezen az országgyűlésen mindinkább előtérbe lépett a Szécs nembeli Pál, Komárom, Győr és Moson vármegyék főispánja, tekintélyes és nagybefolyású férfiú, bár ő sem volt ment az erőszakosságoktól, mert többek között a pannonhalmi apátság javainak megrablásával vádolták, de III. Endrének egyik leghívebb embere. Ő is amaz öt főúr közé tartozott, a kik egymásnak megfogadták, hogy a királyt bárkivel szemben, bármikor támogatják.
Sajnos, e fogadalmát már nem sokáig válthatta be, mert III. Endre király 1301. jan. 14-én éjfélre hirtelen meghalt. Özvegye, Ágnes királyné mindjárt jan. 17-én átadván a királyi palotát Domokos tárnokmesternek s a többi úrnak, haza kívánkozott Ausztriába. Egy osztrák csapat érte is jött, Landenbergi Henrik vezérlete alatt, a melyhez Henrik fia, Iván is csatlakozott. Ágnes özvegy királyné Németújvári Iván kalauzolása mellett Pannonhalmán át, Pozsonyba, majd onnan Bécsbe ment. (Kath. Szemle II. 232.) Alig távozott az özvegy az országból, megindult a küzdelem III. Endre örökségéért. Azok az urak, a kik III. Endre király uralkodása alatt a kormányon vagy a király környezetében voltak, Venczel cseh királyi herczeg jelöltségét támogatták. E párthoz tartoztak a Szécs nembeli Pál győri főispán, továbbá a Németújváriak, Iván és Henrik, valamint a Héderváriak ősei. Temerdi Tivadar győri püspök és Miklós pannonhalmi apát pártállása nem egészen világos. Eleinte kétségen kívül semleges állást foglaltak el mindketten, de később az Anjouk törekvéseinek lettek támogatói. (Pannonh. Benedekr. Tört. II. 48.) Mialatt Venczelt hívei diadalmenetben hozták az országba és Székesfehérvárt megkoronázták, az alatt a pápa, a ki Róbert Károly jelöltségét támogatta, Boccasino Miklóst 284küldte követül Magyarországba, a ki Pozsonyon, Győrön és Esztergomon át, valószínűleg szeptember elején érkezett Budára. (Millenn. Tört. III. 12.)
A pápai legátus látogatása jelentékeny befolyással volt Róbert Károly ügyére. 1302-ben már Temerdi Tivadar győri püspök is Róbert Károly képviselőjeként jelent meg a pápai udvarban (Millenn. Tört. III. 16.), a mihez tagadhatatlan bátorság kellett, ha tekintetbe veszszük, hogy a szomszédságban lakó Héder nembeliek még mindíg Venczel király hívei voltak. Mihelyt a fiát féltő cseh király Venczelt visszavitte Csehországba, az Anjou-párt helyzete is kedvezőbb lett. Az 1304. aug. 24-én, Pozsonyban tartott gyűlésen ott találjuk Tivadar győri püspököt is.
II. Venczel halálával a helyzet megváltozott. Fia 1305. október 9-én ünnepélyesen lemondva a magyar koronához való jogáról, a koronázási jelvényeket átadta Ottó bajor hercegnek. Ottó herczeg, Venczel megmaradt híveinek és a Németújváriaknak ösztönzésére, csakugyan elindult Magyarországba, mire Rudolf osztrák herczeg, a ki Róbert Károly szövetségeseként, hasztalan tiltakozott Venczelnél a koronázási jelvények átadása ellen, áttört a határon s a Németújváriak birtokait egészen a Rábczáig elpusztította, de ez egyelőre nem sokat változtatott a helyzeten.
