Győr visszafoglalása.
Győr visszafoglalása.
Június közepén IV. László király is megjelent a Győr visszafoglalására egybegyűlt hadak között; a királyi zászlót Rikolf fia, Polyán, a Berzeviczy-család őse lobogtatta. László megérkeztével az ostrom teljes erővel megindult s a vár még június 21-e előtt a magyarok birtokába került.
IV. László a vár visszafoglalása alkalmával bőkezűen jutalmazta mindazokat, a kik az ostromban kitüntették magukat. Fennmaradt adománylevelei az ostromló sereg hősi önfeláldozásáról adnak számot s egyúttal az ostromban résztvevők neveit is megörökítik.
Ráth Károly kutatásai szerint, Győr visszavételében a következők vettek részt: Lóránt nádor, Ivatsin tárnokmester, Pozsony és Pilis vármegyék főispánja. Forgách András, Ivánka fia, valamint fia Tamás, az Osli nembeli Jakab, az Ostffyak őse, a ki a nyílszórógépekből kilőtt nyíltól találva, megsebesült. Ipoly comes fia, Ugra comes, a ki kődobás következtében halálos sebet kapott, Jakab comes, a ki Ivatsin királyi tárnokmester oldala mellett harczolt s a harczban oly súlyos sebeket kapott, hogy azokat a leghíresebb sebészek csak hosszú idők multán tudták meggyógyítani, Kompolt fia, Péter, a ki a hajítógépekből halálos sebet kapott, Bori Márton fia, Miklós, Bulti Bacsó, Lőrincz fia, a fejérvármegyei Daj helységből, a kinek karját nyíllövés érte, Enessei Ákos, a most is virágzó hasonnevű család őse, a Ják nembeli Sitkei nemesek, úgymint: Baksa comes, Péter, András és Iván, Kázmér, Pál és fivérei, végül Kondakur és Detre, a kik vitézségükért bőkezű adományokban részesültek. (Fejér VII. 2. 73. VII. 3. 72.)
A várjobbágyok közül is sokan kitüntették magukat, közöttük Benedek és Péter, borsodi várjobbágyok, a kiket IV. László megnemesített, továbbá Sági Kilián fia Ámán és Úz fiai szolgagyőri, veszprémi és vasvári várjobbágyok, kiket IV. László király a győri ostrom után a királyi nemes szolgák rendjébe iktatott; sőt még a távoli Abaújból is eljöttek a várjobbágyok Győr alá; közülök Pál, Péter és Mikó, a király szemeláttára, félholtan buktak le a falakról. (Fejér, V. 2., 104.)
Sajnos, a nagy áldozatok árán kivívott Győr nem sokáig volt a magyarok birtokában, mert augusztus havában Otakár közel 60.000 emberrel ismét betört Magyarországba s egyenesen Győr felé tartott. Közeledtének hírére a magyar sereg a Rába mögé vonult.
Otakár szinte kardcsapás nélkül hatalmába kerítette Győrt s miután ott megpihent és a székesegyházat kifosztotta, (Pannonh. T. II. 345.) tizenhatéves törvénytelen fiát ötven vitézzel lovaggá ütötte, majd Szent-Mártont kerítette kézre. De a Pécz nembeli Gergely, szétszórt hadaiban roppant pusztítást vitt végbe; Gergely különösen azzal szerzett érdemeket, hogy Otakár hadainak Győrnél beljebb hatolását megakadályozta (Karácsonyi i. m. II. 429.); kívüle még Dénes bán és Benedek tűntek ki e nemzetségből, a kik mindahárman mint győrvidéki birtokosok, saját földjüket védték a pusztító ellenséggel szemben. Otakár meg sem kísérelte az előnyomulást, hanem Győrt odahagyva, a Fertő vidékén át, pusztítva és rabolva visszatért hazájába. (Pauler Gy. i. m. II. 403. Wertner Mór, A Güssingiek. Századok, 1895. évf.)
Otakár figyelmét ezidőtájt a németországi események kötötték le, így könnyen hajlott a békére, melyet Dénes győri püspök közvetítésével 1275-ben kötöttek meg.
Alig néhány év mulva IV. László király vonult fel Otakár ellen. Mint Habsburgi Rudolf szövetségese, 1278. július 17-étől 31-ig Győr alatt összpontosította hadait, melyekkel Pozsonyon át, a morvamezei csatatérre vonult. (Szabó Károly: Kun László, 65. lap. Ráth Károly i. m. 271. l.) Sajnos, a morvamezei fényes győzelem nem hozott áldást a hazára; a kún befolyás, a király kicsapongó élete, az elhatalmasodó főurak féktelensége mérhetetlen zavart, árasztottak az országra.
1285-től kezdve a határszéleken szinte szünet nélkül dúlt a harcz a németújváriak, nevezetesen Henrik fia, Iván és Albert osztrák herczeg között. A polgárháború 283hatását megérezte a vármegye is, megszűnt a belbiztonság, annyira, hogy a Szent-Mártonból Vasvárra való utazást életveszélyes dolognak tartották. László ugyan ekkor sem feledkezett meg Győr városáról, mert 1285-ben megerősítvén a város szabadalmait, jóváhagyta a győri polgárok korábbi kiváltságait, hogy a főispán hatalma alól kivétessenek. E kiváltságok ellenére a győri polgárok gyakran zaklatásnak voltak kitéve, úgy a főispán, mint a káptalan részéről is. (Fejér V. 2. 112 – V. 3. 278–79.) László uralkodásának későbbi szakában is folytatta kicsapongásait: hasztalan szólította fel a főpapok küldöttsége 1289-ben, közöttük András, az erélyes és tudós győri püspök, hogy térjen jobb útra, míg elérte végzete és kedvelt kúnjai 1290. július 10-én meggyilkolták.
