Czápafogás.
Czápafogás.
1867. óta az Adriába, és innen a Quarneróba a tinhalat üldözve bevándorolt az emberevő czápa (Carcharodon Rondeletii M. H.). Minden évben, a nyári hónapokban több példányt látnak belőle feltűnni az öböl északi részében, nem messze a parttól, és évente fognak 1–3 példányt. 1893-ban 15 czápát figyeltek meg a Quarneróban, a melyek közül ötöt fogtak meg a különböző tinfogó-hálók. Egynek a hossza volt 7 méter. 1894-ben történt, hogy egy 5 méter hosszú czápa egy nyári délután, a mikor Abbaziában a fürdővendégek a tengerben lubiczkoltak, az uszodát övező sodronyháló mentén uszkált.
Tartana.
(Eredeti rajz)
Brogagna.
(Eredeti rajz)
A Charcharodon párosával él, hím és nőstény. Az utóbbi nyáron eleveneket szül. Egy nőstény méhében 10 fiatalt találtak. Télen délfelé, a melegebb tengerekbe vándorol. Érdekes, hogy ha megfogják a nőstényt, a hím nem távozik el arról a helyről, tehát rendesen nemsokára azt is zsákmányúl ejtik, ellenben ha a hímet megfogják, a nőstény hátat fordít a végzetes helynek és elmenekűl. Igy példáúl: az 1895. év szept. 2-án fogtak Portoréval szemben, a szrszticzei tonnarában egy hímet*, és szeptember 3-án d. u. 4 órakor e sorok irója látta a pecsinei parttól 8–10 m. távolban Fiume felé úszni a nőstény szörnyeteget.
Az 1896. ezredéves kiállítás kereskedelmi tengerészeti pavillonjában a m. kir. tengerészeti hatóság kiállította.
A fiumei m. kir. tengerészeti hatóság díjakat tűz ki, melyeket a czápát elejtett tinhalászok kapnak. Ha a czápa legalább 4 m. hosszú, a halászok 100 frt jutalmat kapnak; ha a czápa 1–4 m. nagyságú, 30 forintot; ha egy méternél rövidebb 20 frtot.
394Ha a halászok külön hajtóhalászatot rendeznek abból a czélból, hogy a 4 méteren túl hosszú czápát elejtsék, 500 frt jutalomban, ellenben ha a czápa kisebb, 100 frtnyi jutalomban részesűlnek. A tonnárába került és elejtett czápát a halászok Fiuméba hozzák, hol azután a tengerészeti hatóságnak bemutatják, s egy-két napig a nézőközönség számára csekély belépti díj mellett kiállítják és végre fogait kiszedik és eladják, a mi újra legalább 200 frtot hoz nekik. Igaz, hogy a czápák néha nagyon megrongálják a tinhálót olyannyira, hogy a kár 30–50 frtra rúg, és ezért méltányos, hogy jutalomban és némi kártéritésben részesűljenek.
Az emberevő-czápát, a mint tengerünkben megjelenik, azonnal üldözőbe kellene venni, nemcsak azért, mert az emberekre is veszélyes, de azért is, mert a halállományban nagy pusztítást művel. Sajnos, halászaink ezt a jutalom daczára sem teszik, sőt vannak esetek, hogy a tinhálóba került szörnyeteget is, hogy a hálót fogaival nagyon össze ne tépje, és így a tinhalászatot egy-két napra megakaszsza, szökni engedik.
Isztriai brazzera.
(Eredeti rajz)
A durbincsok (Sparini) a sziklás dűlőpartok táján laknak; nappal barangolva keresik eledelüket, éjjel elfeküsznek. Testük magas és összenyomott, pikkelyeik nagyok; állkapcsaik fogakkal vannak ellátva, szájpadlásuk ellenben sima. Hátsörényük mellső része kemény, tüskés, hátsórésze puha, sugaras; az első tüske a bognár, a legvastagabb. Növényekkel (Charax), mások kagylókkal és rákokkal táplálkoznak, a melyeknek héját erős zápfogaikkal törik fel (Sargus). Húsuk finom és izletes, miért is igen keresett halak; kilójuk 1–1 1/2 forint.
Minthogy ez állandó halaink magános életet élnek és rajokban nem barangolnak: nem is fogják őket annyira hálóval, mint inkább horoggal, vagy pedig éjnek idején szigonynyal.
Meleg nyári éjszakán a halászok könnyebb ladikokba ülnek és lassan a természetes sziklás partok felé kieveznek. A ladik megáll, a hajó orrán lévő halász meggyújtja az erős világító reflektorral ellátott petroleum-lámpát és azt a ladikról kinyúló póznára akasztva, kézre fogja a hosszú (5–6 m.) nyelü szigonyt. A ladik orrára lép és vizsgálgatja a lámpafény által megvilágított tengerfenéket. Mily bűvös, mily titokzatos kép tárúl ki előtte! Az éjjelező polipok máris vadászatra indúlnak; amott nyujtogatják nyolcz szivókás karjaikat, egy nagy csápos rák falatozik, de ollós társa megirígyli tőle a falatot, tusára kél vele, ám de a lámpa fényétől megijedve erős farkütésekkel visszafelé úszik, menedéket keresve a sziklás part odvaiban. Villámként csap le a szigony és kirántja egyiküket. A közben a kormányon ülő halász lassan evez, de akképen, hogy az evezőket a vízből ki sem emeli, úgy, hogy a ladik nesztelenül, minden hullámverés nélkül siklik tova. Hirtelen a szigonyos jelt ad; az evező abbahagyja munkáját és a ladik megállapodik. Ott vesztegel mozdúlatlanúl több arany durbincs. A kilencz fogú szigony lesuhint és elejti a legnagyobbat. Igy megyen ez tovább egész éjjel és mielőtt pitymallanék, a kosarak tele vannak a durbincsok különböző nemeivel és fajaival, ott látjuk a gyürüs, harántcsikolt és feketefejü durbincsokat, a szalpa-halakat; ott van azonkivűl több csápos és ollós rák, tengeri ángolna, sőt még egynéhány tengeri fogas (Dentex) és a halak királya: a branzin.
Brazzera.
(Eredeti rajz)
A tengeri sügér-féléknek legfontosabb hala a branzin (Zabrax lupus). Húsa rendkivűl finom és lágy, miért is a halpiaczon sokszor 2 frtjával árúlják kilóját. Magányos életet él és közel a partokhoz, kevésbbé mély vízben barangol. Igen falánk, és azért egyaránt eszik kis halakat, rákokat, 395férgeket, sőt a csatornák ürülékeit is. Ezért gyakran a folyókba is behatol, minthogy sós és édes vízben egyaránt meg tud élni. A mesterséges haltenyésztő öblökbe jutva, a fiatal halivadékban nagy károkat okoz. Horogra fogják, vagy szigonynyal ejtik el. A hálóba leginkább csak a fiatal 25 cm. hosszú branzinok kerülnek, a nagyobbak csak véletlenül.
A branzin-horgászás leginkább estefelé kezdődik és éjfélig tart. Könnyü ladikban egy halász lassan evez, a kormányon ülő másik halász pedig kevés ólomsúlylyal ellátott egy vagy két hosszú horgot bocsát le a vízbe olyformán, mint a szkombro-horgászásnál. A horogra erősített csalétek akármilyen lehet, csak fehér színű, t. i. jól látható legyen. E czélra a macskaczápa bőréből kis szardella alakú szeleteket metszenek ki.
A halászat vagy magában a kikötőben, vagy partok mentén, de mindig nem mély vízben történik. A horogra akadt branzint először rövid ideig ki kell „fárasztani” és csak azután a vízből kiemelni.
A szigonyos éjjel, lámpafény mellett ejti el a megfeküdt branzint. Gyakran fognak olyan példányokat, a melyek 10–15 kilogrammot nyomnak. Az olasz közmondás szerint a branzin halála a forró víz (La morte del branzino č l’a lesso), a mi körülbelül azt jelenti gasztrikus nyelven, hogy főtten (halmártással) legizletesebb.
A régi rómaiak is nagyra becsülték a branzint és Plinius szerint a „laneus lupus” nem hiányzott a lauta mensa asztaláról. A régiek a branzint a tengerben és a Tiberis folyóban halászták, a hová legelészni felúszott.
Nem kevésbbé keresett halak a piros sügérek. (Mullus barbatus – L. barbone és M. surmuletus L. – tria). Szinük piros és hogy még élénkebb legyen, a halelárusítók leszedik róluk az aránylag nagy halpénzeket.
A nyilt tengerben, valamint a partok közelében egyaránt élhetnek, miért is különböző módon varsákba vagy horogra fogják és vonó-hálókkal, különösen kokkiával halászszák. Különösen ez utóbbival pusztítják olyannyira, hogy a fiatalok 7–8 cm.-nél hosszabbra nem is növekedhetnek, holott biztos adatok alapján 1/2–1 kilogrammnyira is megnőnek.
Zoppolo (felülről nézve.)
(Eredeti rajz)
A „Mullus” már a régi rómaiaknál is jó hirnévnek örvendett, természetesen a nagyobbak igen drágán keltek el. (Laudas trilibrem Mullum, – Horat. Sat. II 2. 33.) Plinius (IX. c. 17.) elbeszéli, hogy Asinius Celer egy nagy piros sügérért 8000 nummust fizetett. P. Octavius egy 4 1/2 fontos példányért 5000 sestercet, azaz 500 frtot adott. (Seneca epist. 95.)
A szkampi (Nephrops norvegicus L. – scampo) a legizletesebb, legdrágább és legkeresettebb rákok egyike, miért is bátran csemegeráknak nevezhetjük. Nagyobb mennyiségben, eddigi ismereteink szerint, csakis a norvég Fjordokban és a Quarneróban fordul elő. A hosszúfarkú, tizlábú rákokhoz tartozik és elevenen, valamint megfőzéskor is halavány rózsaszinű, testének hossza 30–35 cm.
Ugy látszik, csak az elzárt öblökben él, csendes és édessel kevert vízben, egyenletes, nem sziklás tengerfenéken. Az édes vizet a norvég Fjordokban a beléjük szakadó folyóktól és patakoktól, Quarnerónkban pedig a számos tengeralatti édesvízi forrástól kapja.
Minthogy a partoktól messzebb, nagyobb, 80 m. mélységben tartózkodik, a chioggiabeli olasz halászok a kokkiával halászszák.
A csemegerákokat néha nagy mennyiségben fogják és olyankor a halászok gyors bragozzóikkal nemcsak a fiumei halpiaczra, hanem más tengerparti városokba, 396sőt mérsékelt bóra szél (borino) mellett Triesztbe és Velenczébe is viszik. De vannak esetek, a midőn vagy az egyszerre támadt erős bora-szél vagy a scirokko a halászokat Fiume felé kényszeríti és olyankor a halpiacz tele van csemegerákkal; szállítják postával, vasúton, ládákba, jég közé csomagolva, de csakis a rákok farkát, mint a legizletesebb falatot. A halcsarnokban a csemegerákok ára 60 krtól 3 frt között ingadozik. Legmagasabb az áruk a karácsonyi ünnepek előtti napokon.
A csemegerákok tavaszszal ívnak; azért a magyar tengerészeti hatóság helyesen intézkedett, a mikor ezen rákok halászatát a magyar-horvát tengerpartok mentén áprilistól október elsejéig, a növendék csemegerákok fejlődése idején át megtiltotta. Érdekes, hogy ezek a rákok holdtöltekor sokat vesztenek súlyukbúl, külső vázuk áttetsző, belül üres; holdfogyáskor azonban ismét meghúsosodnak.
Áttérünk ezután a puhányok fogásanak ismertetésére.
