Menyegzői szokások.
Menyegzői szokások.
A régi jó szokás maradványa még az, a mi napról-napra ritkábbá válik a modern és állami élet követelményeinek terhe miatt, hogy a fiumeiek korán házasodnak. Alig nőtt ki a leány a kurta szoknyából, már énekli:
Mamma mi go venti dui,
Vado su per ventiun;
Se ritardo maridarme,
No me vol piů nissun.
Vado su per ventiun;
Se ritardo maridarme,
No me vol piů nissun.
Anyácskám, húsz éves vagyok már,
Eggyel több ma-holnap már;
Ha férjhez menni nem sietek,
Akkor bizony kinek se kellek.
Eggyel több ma-holnap már;
Ha férjhez menni nem sietek,
Akkor bizony kinek se kellek.
A fiú is alig rázta le az iskola porát és valahol mesterinas-éveit tölti, a mikor szive hajlama szerint menyasszonyt keres. Fiatalok, majdnem gyermekek még mind a ketten. Együtt bolyongnak naponkint esti 7 órától 9-ig a korzón; együtt rohannak a heti nagy takarodó zenéje mellett, együtt élvezik ünnepnapokon 12–1 óra között a térzenét.
Ez a hosszú ismerkedés teljesen kizárja a leánykérést, mert mind a két fél szülei már régen tudják szándékukat. A leány lassacskán elkészítette – hol szülei segitségéből, hol saját megtakaritott filléreiből – ruháit, ágyneműjét, sőt a butorra is takargatott össze valamicskét; az akadályokat a legény is elháritotta, leszolgálta katonaéveit, talált állandó munkát is; nincs más hátra, mint az esküvő.
A házasság-kötés formaságán a polgári házasságról szóló törvény alig változtatott, mert a szerető pár kivétel nélkül kikéri az egyház áldását is. A házasság-kötés rendes ideje az általában szokásos farsang, ami azonban nem zárja ki az évközi esküvőket. A jegyespár két koma kiséretében kocsin hajtat az anyakönyvvezetőhöz és innen a templomba; ha módosabb az esküvő, akkor nyoszolyó-leányok kisérik a jegyeseket, de a szülők vagy rokonok nagy ritkán. A templomi szertartás végeztével kocsira ülnek és megkezdik a kocsikázást; keresztül-kasul járják 40a várost, mintha az ifju férj be akarná mutatni feleségét az összes ismerősöknek.
Valamikor, nem is olyan régen, még szokásban volt, de ma már nagyon ritkán fordul elő a czukorka-dobálás; mikor a násznép kijön a templomból, az egybeseregletteket confettivel dobálja meg. Különösen a menyasszony szokta bőven kikapni a részét.
A kocsikázás alkalmával a külvárosokba is kiruccannak s egy-egy ital jó domátye-ra meg-megállapodnak; persze hogy ott várakoznak már az ifju férj barátai, a kik nem ritkán muzsikáról is gondoskodnak.
Otthon szintén bőséges lakoma várja a lakodalmasokat s a vendégeket gyakran csak a hajnal veti haza. A házassághoz számtalan babona füződik; miután ezek nagy része az évnek nevezetesebb ünnepeihez van kötve, azért itt csak azokat soroljuk elő, melyek tisztán a házassággal vannak kapcsolatban.
Fiume. – A Scoglietto.
(Stengl és Markert felvétele)
Mielőtt a jegyespár a templomba lépne, a mennyasszony pár krajczárt kér a vőlegénytől; ha ez a kérést teljesiti, nála nem lesz a pénznek maradása, mind a feleségének fogja adni; ha meg nem ad, ez rossz jel a fiatal asszonyra, mert a férje ura mind eliszsza a keresményét.
Mikor az oltár előtt letérdel a pár, a mennyasszony beteríti ruhájával az egész lépcsőt, hogy vőlegénye a ruhára térdelhessen; ez egyrészt megóvja a fiatal férjet a szemveréstől, másrészt az asszony odavarrja őt a szoknyájához.
A mennyasszony nyitott lakatot rejt a zsebébe s az esketés alatt becsappantja, hogy férjét örökre magához lánczolja.
Jaj annak a vőlegénynek, aki az oltár előtt a mennyasszonya ruhájára lép, mert a leendő felesége ugyancsak elhányja értte.
Ha a jegyesek már megindultak a templomba s utközben veszik észre, hogy valamit elfelejtettek, nem mernek visszatérni, mert házas életük örökre szerencsétlen lesz; ha meg a templomba menet ismerős akad utjokba, azt köszönteni vagy neki kezet adni nem szabad, mert biztosan boldogtalan lenne az életük.
Aki az uj házas felek közül a nászéjjelen elfujja a gyertyát, az előbb hal meg, miért is égve hagyják, mig magától elalszik; aki ez éjjel előbb alszik el, az előbb is hal meg.
41A szülők soha se kisérik el a nászmenetet a templomba, hanem a visszatérőket egy pohár borral otthon az ajtóban várják. A menyecske megizleli a bort s pénzt dob a pohárba, ami a napaasszonyáé, aki selyemkendővel vagy aranylánczczal – ki ki ahogy teheti – körülkeríti a fiatal párt s így vezeti be a lakásba. A kendőt vagy lánczot a menyecske lakodalmi ajándékul kapja.
Az új lakásba a fiatal pár minden nagyobb szertartás nélkül vonul be a lakoma után. Az új lakásba először szentelt vizet, sót, kenyeret, seprüt és egy képet kell vinni; a szentelt víz a családra áldást, a só bölcsességet, a kenyér jólétet s a seprü tisztaságot jelent; a kép a családi tisztaság jelképe.
