Cherso.
Cherso.
Cherso sziget Vegliától nyugatra fekszik. Keskeny csatorna választja el, a Canale Mezzo, mely egyuttal a Quarneroloba vezető utat képezi.
Cherso szigetet a régi irások más-más néven ismerték; Melas Absorosnak, Plinius Crexanak, majd Crepsanak, Ptolomeus Absorusnak, biboros 482Konstantin Apsoranak, Apollonius a Brigeida-szigetek egyikének, Scilax Istrisnek, a szlávok pedig Cresnek mondták; a régi földrajzírók gyüjtőnévvel az Absirtok közé sorolták.
A sziget már a kőkorszakban lakott lehetett, mert a Ghermose-barlangban s Scriutin-scoglon paleolith tárgyakat találtak. A IV. századtól a IX. századig Kr. e. görögök gyarmatosították, még pedig a krétaiak, jónok, miletoszbeliek, fókisziak és korinthiak egymásután.
Körülbelül Róma alapítása idejében, az etruszkok vetették meg a lábukat s ezeknek majdnem négy százados uralmát a szicziliai görögök zsarnoksága váltja fel. A keleti illyr invázió Kr. e. idejében a benszülöttek szivósan ragaszkodtak függetlenségükhöz, de a hódítók tulságos erőszakoskodása a hatalmas Róma karjaiba kergette őket. (Kr. e.)
59. márczius 1-én Caesar lőn az ura, a ki 49. augusztusban vívta a Quarnero vizében Smergo mellett rettenetes csatáit Pompejus ellen. Caesar halála után 42-ben a második triumvirátus tagjai közűl Antonius kapta Illyriát, de már 40-ben át kellett adnia Octaviusnak. A harcz a dalmaták és Róma között hosszadalmas volt s Krisztus után 9-ben a dalmaták leveretésével ért véget. Nagy Teodoziusz halálakor 359-ben a római birodalom két részre oszolván, az Absirtek Dalmácziával együtt a nyugotihoz kerültek 437-ig, a mikor III. Valentinián a keleti birodalom urának, Teodoziusznak adta át.
Verbenico.
(Dugrovics S. F. felvétele)
A népvándorlás hullámai nem igen jutottak el a a szigetekre s csak a vandalokról hiszik, hogy Genzerik vezérlete alatt talán ellátogattak 456-ban az akkor még virágzó Osseroba.
A VII. század végétől fogva byzanczi birtok volt; de a horvátok később kiterjesztették rá hatalmukat. Zvonimir halála után (1087.) Horvátország magyar birtokká lőn s a szigetek Velenczéhez kerültek. A XIV. században Nagy Lajos változó szerencsével harczolt Dalmáczia birtokáért a velenczei szignoriával, de a szigetek Velencze birtokában maradtak.
A velenczei uralom a szigeteken 1797-ben magának a büszke köztársaságnak 483a bukásával ér véget. Cherso franczia kézre került; de 1809-ben május 6-án Peharnik osztrák ezredes elfoglalta I. Ferencz császár nevében, Vegliával együtt.
Klobusiczky József fiumei kormányzó értesítést küld május 18-iki leirattal, hogy a szigetek a magyar tengerparttal egyesittettek s a kerület fejévé a dalmát származásu de Suppé Frencz neveztett ki.
A schönbrunni békekötés szerint a szigetek ismét franczia kézre kerültek és a hét provincziából álló Illyriába osztattak be. A kormányzó Marmont tábornok Ragusában székelt. Suppé 1809. november közepe táján adta át a szigeteket Guillemet franczia generalisnak s Bachelau fiumei kormányzó inditványára, Veglia és Cherso Fiuméhoz kapcsoltattak. A franczia uralom nagyon rövid volt s Napoleonnak oroszországi hadjárata után megdőlt. Suppé 1813. október hó 22-én visszatért, de törekvése ellenére a szigetek 1815. január 30-án Trieszthez kapcsoltattak s igy mai nap is Isztriához tartoznak.
Dobrigno.
(Dugrovics S. F. felvétele)
Cherso fekszik az északi szélesség 44° 36' 8" és 45° 10' 38" s a keleti hosszuság 31° 56' 15" és 32° 12' 40" között. Hoszúsága észak-déli irányban 66 km., legnagyobb szélessége 13 km. s a legkisebb 1.9 km. Kiterjedése 417.19 km., a part hossza pedig 208 km.
Vizszintes tagozódása általában gyér, nagyobb fajta mélyedést a partban csak egyet lelünk; a nyugoti part sokkal gazdagabb öblösödésben, mint a keleti.
Az egyetlen számbavehető öböl a Val Coromazna, melynek medrét homok és iszap fedi, mélysége 5–7 m.
Cherso domborzati tagozódása észak-déli irányú; két mészláncz vágja, melynek egyike északról egyenesen délre halad a sziget keleti oldalán; másik pedig a chersoi vízmedenczétől indul ki s az előbbivel egyenközűen 484a sziget nyugoti oldalát határolja. A hegyeket könnyebb áttekintés végett három rendszerbe csoportosíthatjuk.
A) A Syss-rendszer. A sziget északi részének nyugoti partján a Rusulja-, a keletin pedig a Konecz-erdőség terül el s a kopár kiemelkedések dél felé következőleg sorakoznak:
a) A nyugoti parton:
| Mali-vrh | 388 m. |
| Cal | 456 m. |
| Halm | 431 m. |
| Rasna | 341 m. |
| Ostri | 436 m. |
b) A keleti parton:
| Trebiancic | 299 m. |
| Papric | 224 m. |
s e két láncz az Orlineban (601 m.) egyesül. Amint látható, a nyugoti part sokkal emelkedettebb, tehát a sziget e részben keletre lejt. A hegycsapások majd ismét szétválnak s nyugot felé Golman (420 m.), Verli Crni (529 m.), kelet felé pedig a Gorice (650 m.) magaslatot képezve összpontosulnak a Syss (638 m.) csúcsban. Itt a sziget földsége összeszorul, alig 1.9 km. s a Syss-rendszer folytatólagos kopár kiemelkedései:
| Kniaz-vrh | 464 m. |
| Barbin | 468 m. |
| Predoschizza | 371 m. |
| Grabova | 304 m. |
| Veli-Menik | 502 m. |
| Graciste | 562 m. |
| Jesenovac | 543 m. |
| Sterganec | 491 m. |
| Mte-S.-Bartolomeo | 314 m. |
| Stari-Stan | 317 m. |
| Cerbujev | 353 m. |
| Grosuljak | 328 m. |
| Betkav | 340 m. |
| Cule | 341 m. |
| Draga | 234 m. |
B) Vrana környéke vagy a Chelm-rendszer csúcsai:
a) a Vrana-tó északi oldalán:
| Perska | 429 m. |
| Vrh-Sela | 403 m. |
| Dube | 447 m. |
b) nyugoti oldalán:
| Montebel-piccolo | 438 m. |
| Montebel-grande | 405 m. |
| Davidovic | 374 m. |
| Sobesi | 394 m. |
c) déli oldalán:
| Hrib | 208 m. |
| Kaludjerski | 256 m. |
| Vrh na Krajnic | 263 m. |
d) keleti oldalán:
| Golubic | 338 m. |
| Skulki | 322 m. |
| Mertlog (pod Mertlogen) na strada | 295 m. |
| Majka-Bozja-kápolna | 247 m. |
C) Déli felföld. Az előbbi két rendszernek folytonos lejtősödése és pedig ugyanazon csapásban, mint a Syss-rendszer. A kiemelkedések a sziget nyugoti részén sorakoznak, tehát a szigetnek e részén szinte keletre lejt.
| Bojnak | 224 m. |
| Naminje | 187 m. |
| Marina | 170 m. |
| Pecenje | 178 m. |
| Veli-Prepovic | 162 m. |
| Konopice | 149 m. |
| Vela-Strazza | 154 m. |
| Muslovnik | 80 m. |
| St.-Andrea | 39 m. |
A szigetnek északi részében a magaslatokat itt-ott tölgy-, kőris- és szilfaerdőség fedi. A hegyek között tölcséralaku völgymedenczék húzódnak, melyekben kalászost termel a szigetlakó. A sziget középső részében ritka az erdei növényzet, mert kevés az agyagos föld, sőt ellenkezőleg több óra járásnyira kopár, kiaszott kőmező húzódik, melyen a Fiuméból alázúduló bora oly rettenetes erővel száguld végig, hogy az a kevés fa is, mely tengődik, koronájával a földre hajolva nő.
A partok a tenger felől általában meredeken és szaggatottan emelkednek s nehezen hozzáférhetők; a Quarnerot és Quarnerolot északról a bora, délről a scirocco ostorozzák. Az északi és keleti partok, nemkülönben a szélkorbácsolta csúcsok, ha nem teljesen kopárak, a vegetáczió nagyon gyér rajtuk; a nyugoti és a déli oldalnak egy része erdősebb, kultiváltabb, a szőllőn és olajon kivül a myrtus és a babér is díszlik.
485Cherso-szigetnek hidrografiája nagyon egyszerű; folyó víze nincs, a hegyekről pedig csurgókban szivárog le az esővíz a völgyekbe. Álló víze a Vrana-tó, mely hasonló nevű közeli helységtől nyerte a nevét. Tengerfeletti magassága 14 méter. Hosszúsága 5.4 km., legnagyobb szélessége pedig 1.7 km., mélysége 56 m. Valószinű, hogy földalatti érből táplálkozik, sőt nem lehetetlen, hogy az istriai Karszt valamelyik vizmedenczéjéből nyeri vízét, mert a közbeeső Quarnero mélysége az 50 m.-t nem haladja meg, másrészt olyan felszínváltozást észleltek rajta, a mely a szárazsággal és az esővel semmi összeköttetésben sincs.
A közlekedést a szigeten az országútak tartják fenn; még a rómaiak korában épült a cherso-osseroi út, mely katona- és postaszolgálatot teljesített, a szigetnek majdnem kellő közepén halad át s belőle ágaznak szét a viczinális útak. A másik Chersoból kiindulva északra haladtában a Syss-rendszert vágja át s ott, a hol a sziget legkeskenyebb, ketté ágazódik: a keleti ága Caisoleba, a nyugoti pedig Dragosichin át Faresinába vezet. A harmadik ugyancsak Chersoból indul ki s keletre a Quarneroloban fekvő Smergoba megy. Ez útak egyike sem járható egész hosszában kocsival, azért az áruczikkek tovaszállítására barmokat kell használni.
Loggia Chersoban.
(Czink Lajos felvétele)
A hajóközlekedés központja Cherso város, melynek kikötőjében naponta találunk összeköttetést Isztriával s magyar-horvát tengerparttal. A Magyar-horvát gőzhajózási társaság gőzösei sűrűn érintik Chersot.
A sziget földsége használati ágak szerint következőleg oszlik meg:
| szántóföld | 2049 hold | 367 öl |
| rét | 504 öl |
| olajfaültetés | 2768 hold | 740 öl |
| szőllőskert | 3250 hold | 1467 öl |
| legelő | 39391 hold | 824 öl |
| erdő | 23046 hold | 1296 öl |
| épület és udvar | 44 hold | 1577 öl |
| terméketlen föld | 2033 hold | 627 öl |
| összesen: | 72585 hold | 1002 öl. |
Kiváló foglalkozása a szigetlakóknak a szőlőművelés, mely az egész szigeten el van terjedve; az átlagos évi termés 18000 hektoliter.
Mint Dalmáciában és a szigeteken mindenütt, kivált könnyű asztali bort szűrik; a fehér ritkább s nem annyira keresett. Palaczkbort csak saját használatra termelnek az urak.
Olajfatenyésztéssel különösen Cherso és S.-Martino környékén foglalkoznak kiváló gonddal; körülbelűl 2000 hektoliterre tehető az átlagos évi 486termés. A babnak jókora szerepe van a nép táplálékai között, míg a kerti növények alig fedezik a szükségletet; a füge kiviteli czikk. Az erdők nagymennyiségű tüzelőfát és gubacsot szolgáltatnak, a fanemek közűl a quercus pedunculata és robur, fraxinus ornus, carpinus albus és niger. A sziget déli részén Ossero vidékén gyakori a gyalogfenyő, melynek gyantás fáját az éjjeli halászatnál tüzelő anyagul használják. A legelőt a zsálya s más egyéb ajakosok ellepik; a haszon belőlük az, hogy a chersoi méz zamatos illatú. A babérfa a multban nagyobb mennyiségben volt található.
Az állattenyésztés, különösen a juhtartás, amint egyrészt fentartója a szigetlakóknak, úgy másrészt oka a sziget kopárságának. A juhtejből sajtot készítenek, mely a szigetlakók egyik fő élelmi czikke. A ló kistermetű, szikár, szívós állat, bátran jár a sziklás, göröngyös utakon.
A halászat itt is a chioggiaiak kezében van, mint általában az isztriai szigeteken; de mikor megérkeznek a sardella- és scombro-rajok, akkor a benszülöttek is félreteszik a kapát s beállnak alkalmi halászoknak.
Az ipart a sziget főhelyén minden rendű iparosok űzik, de csak kicsinyben. Különösen a házi ipar érdemes említésre; a nők a gyapjut megfonják s a fonálból harisnyát, mellest, nadrágot kötnek s a fölösleget ősszel Fiuméban értékesítik.
A kereskedelem központja Cherso város, melynek kikötőjében horgonyzó 23 trabaccolo hordja szanaszét Velenczébe, Triesztbe és Fiuméba a sziget fáját; itt találkoznak Trieszt és Fiume, Ausztria és Magyarország kereskedői, hogy megvegyék a sziget borát, olaját, gyapját. A kivitel tárgya a bor; néhány év óta különösen a fehéret jól megfizetik s majdnem mind hazánk piaczaira kerűl; a veres bort Triesztbe, Fiuméba és Horvátországba viszik ki. Az olajat Pólába, Triesztbe és Fiuméba adják el. Tüzelőfából évenkint 87,000 mázsát visznek ki, még pedig körülbelül 60,000 mázsát Velenczébe, a többit Fiuméba és Triesztbe.
Palota a velenczeiek korából Chersoban.
(Czink Lajos felvétele)
A behozatali czikkek legfőbbje a gabona, a liszt, mert a beltermék a szükségletnek alig tizenketted részét fedezi; legnagyobb mértékben magyar kenyeret esznek, mert Fiumén át magyar liszt kerűl a piaczukra. A lakosság a legutolsó népszámlálás adatai szerint 8830 főre ment a legutóbbi népszámláláskor és községek szerint következőleg oszlott meg:
a) Cherso községhez tartoznak:
| Cherso város | 4747 lakossal |
| Bellei | 328 lakossal |
| Caisole | 689 lakossal |
| Dragosichi | 341 lakossal |
| San-Giovanni | 312 lakossal |
| Lubenizze | 230 lakossal |
| San-Martino | 446 lakossal |
| Orlez | 334 lakossal |
| Pernata | 167 lakossal |
| Podol | 74 lakossal |
| Predoschizza | 98 lakossal |
| Ustrine | 137 lakossal |
| Vallon | 264 lakossal |
| Vrana | 135 lakossal |
b) Ossero községhez tartoznak:
| Ossero város | 291 lakossal |
| Puntacroce | 232 lakossal |
487Egyházi tekintetben Cherso a vegliai püspökségnek van alávetve; esperesi szék van kettő u. m. Cherso és Ossero; az előbbihez tartozik 3 plébánia t. i. Cherso, Caisole és Lubenizze; a többi helységek 5 curatust képeznek.
Mekkora lehetett a hitélet a középkorban a szigeteken mindenütt, azt a lépten-nyomon található templom- vagy klastromnyomok mutatják: a francziák húsz templomot zárattak be. Ferenczrendi kolostor van Chersoban és San-Martinoban; a chersoi kolostorban szeminariumuk is van több mint 20 növendékkel. Apácza-kolostor Chersoban van kettő; az egyik a benedekrendieké, a másik a paulai Sz. Vinczéről nevezett apáczáké, kik betegek és roskadtak ápolásával foglalkoznak. Iskola összesen csak négy helyen van.
Cherso a sziget fővárosa, esperesi és járásbírósági székhely, adó-, vám-, és révhivatallal; lakosai felerészben földmívelők (zappatori) felerészben tengerészek, iparosok és birtokosok. Az amfiteatrális fekvésű városka igazán csinos képet mutat. A kikötőből az Arsan-térre érünk, ahol Antoni Marcello de Petrisnek 1505-ben épült palotája vonja magára figyelmünket. Pár lépéssel odább van a nagy Piazza; itt a Loggia és a Torre érdemel említést; a Loggia nyilvános tér tető alatt, ahol a középkorban, de még ma is a nép vénei összeülnek s meghányják-vetik a világ sorát. A Loggia maga nagyon kezdetleges építmény, két oldalt 3–3 oszlop tartja. A Loggia falába beépítve lelünk egy ékalakú oszlopot, melynek egyik oldalába kecskefej, a jobb felébe pedig bikafej van vésve. Az alakok teljesen elkoptak. Petris tanár találta 1884-ben Chersotól ÉK-re körülbelül egy óra járásnyira; azt hiszi róla, hogy határkő volt Vespasian korában. A Loggia előtt van a halpiacz s a gyümölcsárúsok tere.
Scala rialto Chersoban.
(Czink Lajos felvétele)
A Torre alatt vezet a sikátor a duomohoz; a templom előtt nagyon is szűk téren emelkedik a campanile. A dóm csinos, tágas épület, de stílszerűség hiányzik belőle; a főhajó mellett két mellékhajó húzódik; az oltárokon bőven van a márványdísz. A szentélyben a karszékek állítólag velenczei mesterek munkái a renaissance kezdetén, a faszobrászat kezdetleges de tartós emlékei.
A Torre sikátorán át visszatérve a nagy piaczra, jobbra megy a Boulevard, ahol a Municipiót találjuk, melynek erkélye igen érdekes, de nagyon szűk; e mellett balra egy mellékutczában a kaszino, Franciscus Patricius chersoi tudós férfiú nejéről van elnevezve, igen csinos a. berendezése s megérdemli a megtekintést. – A Boulevard kivezet a várost övező falon át a Pratora; a középkorban a várost ötszög alakban fal vette körül s öt kapúja volt; a háttérben három fal még most is megvan, míg a tornyok romokban hevernek.
488A Prato csinos fasor, a várost keletről övező fal mentén; sétáló és üdülőhelye a lakosságnak, kivált ünnepnapokon s napszállta után. A sétány közepe táján van a Buttafogo-család kápolnája, a végében pedig a Petris-család sírboltjául szolgáló kápolna.
A Prato keleti végében van az osteria al giardinetto. Innen pár percznyi pihenő után folytatva utunkat a Via Nuován térünk vissza s jobbkézt betérünk a Calle dei Vittorini közbe, hogy megtekintsük a Vittorini Petris család szépen restaurált palotáját: különösen az ablakok s az ajtó hirdetik a középkori építőmester izlését.
A Via-Nuován át kiérve a Piazza-Arsanra s délre folytatva útunkat a ferencesek templomát érjük; terjedelmes, de formátlan épűlet. A konvent a barátok szokásos négyszögű klastroma; közepén hatalmas cziszterna, melyen egy felírás mutatja, hogy 1614-ben restaurálták s a város 1839-ben újra építette. Tovább sétálva a tengerparton, terjedelmes kert ölében látjuk a kórházat, majd az apáczák templomát. Egyetlen síremléket az ajtótól jobbra 1643-ban Sforza János emelte az apjának s anyjának
Innen pár percz alatt elérhetünk a pischioi osztriga-padokhoz s arra az útra, mely a Vrana-tóhoz vezet. A piazza grandetól nyugot felé előttünk a Rialto-lépcsőzet, majd egy kis szűk síkátoron át a Contrada-Sant’Antonioban Sz.-Antal kápolna. A Riva-Palada mögött van a Contrada-Varosina; majd odább a zsandár-kaszárnya, s innen pár lépésnyire a San-Nicolo kápolna felett a terjedelmes olajerdő, – a part egészen a világító toronyig Rada-Chimen nevet visel s vihar idején a hajók menedékhelye.
Chersoi nép.
(Czink Lajos felvétele)
Ossero város legnagyobb virágzása idején 20,000, ma meg 291 lakossal; 1285. évig volt püspökség, mert az episcopatum auxerense eredete felszáll 530-ig s 1815-ben szűnt meg. A város a római korban municipium volt, maga választá hatóságát (honores et munera). Albonával együtt a Claudia tribusba tartozott. 998-ban fogadta el a velenczei uralmat. A várost még ma is kőfal övezi s valóságos múzeum; lépten-nyomon találunk etruszk uralomra valló ambrat oly mennyiségben, hogy sehol másutt; alabastromot, amulettet, brachykefal koponyákat, siracuzai pénzdarabokat, öröklámpákat, gyűrűket, lándzsákat, mozaikokat, szobortöredékeket és bálványokat. Régi főtemplomának három atriuma van; a főoltárkép igen becses festmény: Máriát a kisdeddel két angyal tartja, felette szinte két angyal; alul két mitrás ősz alak között egy angyal hárfáz. Egy ideig azt hitték, hogy az egyik mitrás 489alak maga Tizian a festő, de később kisűlt, hogy ifjabb Palma festménye. A főoltáron van Szt.-Gaudentius püspök ereklyéje, kiről legenda is él a nép ajkán.
A jámbor püspök az osseroi hegyre vonult, hogy penitencziát tartson; meg akarván a sziget lakóit valami különös kiváltsággal ajándékozni, megátkozta a viperát, amely ez időtől fogva meg nem él a szigeten. Mondják, hogy egy dalmata hozott egy hajóval viperát, mert abban az időben mint orvosszert használták; figyelmeztették, hogy ne kössön ki, de nem hajlott a jó szóra s állatjai egytől-egyig eldöglöttek. Sz. Gaudentius köve (quarc) ha zsebünkben hordjuk, megóv a mérges állatok marásától.
A főoltáron kívül van 8 mellékoltár, mind becses képpel.
A városkának egyetlen keskeny utczáján végig menve a keleti kapuhoz érünk, hol a kapúfélbe falazott szárnyas oroszlán Velencze uralmának romja; nyitott könyvön a szokott: Pax tibi Marce evangelista meus.
A község házában egy kis muzeumot állítottak össze a cserép-, üveg-, ambra-, rézeszközökből, ámforákból, kézi lámpákból, koponyákból és más csontokból s ezt Stefánia főherczegaszony is meglátogatta 1888-ban, Rudolf főherczeg már előbb 1887. márczius 28-án. Ennek emlékét egy szép fotografia tartja fenn a kis muzeumban: Rudolf az Ossero hegyén fogadja a lakosok hódolatát. – Ugyancsak itt találjuk a község jegyzőkönyveit 1459-től s az 1410-beli statutumok másolatát 1740-ből; a betűk gót alakúak, tarka arabeszkek ékesítik az iniczialékat.
Caisole (Caput insulae, Capisulum, Cŕ-Fisole); már 14-ben Kr. u. Tiberius császár idejében van emlékezés róla; állitólag colonia agraria volt.
Smergo középkori irásokban Smargo is; görög származású név. Ma nyomoruságos halásztelep.
Lubenizze a római korban Hibenicia. Régi várának fala kerül csoportosulnak a házai.
A szigethez tartozó scogliok közül említendők:
Plauno, szlávosan Plaunik, Cherso keleti oldalán; már a XI. század óta a Petris-család birtoka, melynek nemesi előneve is e szigetről van véve. A scoglio kerülete 18 km., hossza 7 km., szélessége 3–4 km., kiterjedése 8 km., pontosabban 1558 hold. A juhok vadon élnek rajta. A sziget bőven termi a füvet, hogy távolról mégis oly kopárnak tünik fel, annak a juhok az okai; erdős része is van elég, erdeiben gyalogfenyő, tölgy és olaj van túlsúlyban. – Érdekes a remek szilfák árnyékában egy kis tó, melyben arany- és ezüsthalacskák raja tanyázik; nem kevésbbé emeli a sziget értékét egy élő forrás, mely állitólag 150 hektoliter vizet képes adni naponkint.
A szőllőültetéssel tett kisérletek fényes sikerre vezettek; eddig csak 4 hold van beültetve, de a föld igazán hálásan téríti meg a fáradság bérét.
Plaunohoz tartozik Carnaziol scoglio, melynek területe 10 hold; a tengerparton falromok húzódnak, valószinüleg középkori barátklastrom maradványai. A néphit azt tartja, hogy az uszkók rablók e kis szigetecskén sütötték meg a rablott juhot. A keleti parton van még Scriutim, a, hol nagy fogakat, bordákat s más egyéb emberi csontokat találtak, melyekből a paleolith-korbeli életre következtetnek.
Cherso sziget neve szláv és román keverék. Termetük általában közepes, 160–170 cm., a szálas emberek nagyobb számban vannak, mint a 160 cmen aluliak.
Szivósságuk és erejük közmondásos. Emlegetnek a többi közt egy közönséges testalkatú paraszt suhanczot, aki egy napon háromszor tett meg musttal tele iszákkal 2–2 órai utat; a 12 órai úton 6 órán át hordott körülbelül 60–70 kiló terhet. Este halászni ment s evezett éjfélig; másnap hajnali 5 órától dolgozott d. u. 3 óráig, amikor is a szeretőjéhez ment s annál maradt késő éjszakáig. És ez nem egyedül álló eset.
490Koponyaalkatra nézve 66.5% brachikefal, ebből is 22% hyperbrachikefal, 23% mezokefal és csak 10.5% dolychokefal. A nők arcza tojásdad, szemük többnyire sötét, szemöldökük hosszu, az orruk keskeny, egyenes.
A népviseletet három nagy csoportba oszthatjuk be, u. m. az északi, a chersoi és a délvidéki viseletre. Az északi parasztság hétköznap kurta, szűk nadrágot visel, mely alig ér a a térden alul; derékben gyapot- vagy kenderöv tartja össze, melynek a színe a fiataloknál vörös, az öregeknél viola; felső testüket télen-nyáron gyapotból készült alsóing (maglia) fedi s erre öltik a széles nyakú inget, melynek gallérja mindig nyitva van. Az inggallér alatt élénk színű kendőt hordanak gyapjúból s ezt csomóra kötik, mint valami nyakkendőt. Az ingre érczgombokkal bőven pitykézett kurta mellest öltenek, mely nem ér le a nadrágig, azért az ing mindig előkandikál. Fejüket apró sipka födi, sőt kezdik már a kalapot is használni. Nyáron a nadrág is, a melles is pamutból, míg télen durva házi-szövetből készül.
Az ünnepi viselet nem sokban különbözik a hétköznapitól.
Ugyanezen a tájon a nők viselete térden alúl érő pamutból szőtt viganó; a széles ing ujjai alól előkandikál a maglia; nyakukat színes kendővel körítik, melynek lelógó csücskeit az övbe szorítják: fejükre szabadon lógó kendőt terítenek. Kötőjük élénk színű, többnyire piros és keskeny; harisnyájuk szinte piros s lábukat félczipőbe bujtatják. Ünnepen felrakják ékszereiket is; fülükbe arany karika, nyakukon több sor korál s nem ritkán zöld szalag, melynek a végén aranykereszt van; hordanak még a keblükön szívalakú ezüst vagy aranyozott ereklyetartót is. – Télen a viganó fekete színű házi-szövetből készül és egész hosszában ezer ránczu; az ingre nagyon kurta, széles nyaku kabátot húznak, mely fekete gyapjúból készül. Az asszonyok télen-nyáron piros szinű kurta mellest öltenek, melynek a széle zöld vagy más élénk színű szalaggal van beszegve.
A Cherso városi parasztság öltözete nyári hétköznapokon az elmaradhatatlan gyapju alsóing; szines ing, fehér vászonnadrág, mely alig ér a térden alul; fekete színű gyapjúharisnya és sapka. Télen a gyapjúnadrág hosszú s az ingre házi szövésü mellest és kabátot öltenek. Ünnepnapon a nadrág hosszú s kékes színű; a föveg harisnyaalakú, kék vagy fekete, hosszú fekete selyem bojttal, mely a jobb vállat verdesi. Sátoros ünnepeken az egész ruházat házilag készült fekete posztóból van; az ing széles nyaka kifordítva; a nyakravalót fekete selyem kendő pótolja.
A Cherso városi hölgyek viseletéből a folytonos érintkezés a közeli szárazföldi városokkal, teljesen kiölte a sajátságos jelleget.
A sziget dél-vidéki parasztsága magliat, inget és mellest éppen olyat visel, mint az északi; de már a bugyogóján meglátszik az érintkezés Dalmácziával; felül t. i. nagyon bő és ránczos s lefelé folyton keskenyül, a térd alatt teljesen összeszorul. Bocskort csakis akkor vesznek, ha mezei munkát végeznek. A melles és a kabát téli és nyári öltöny egyaránt. A korosabbak télen csuklyás bő bundát öltenek, melynek ujjait, a zseb széleit, sőt a csuklyát is czifra kivarrás disziti.
A délvidéki asszonyok jobban czifrálkodnak, mint az északiak; a sötétkék vászon-viganó alsó részén három sor zöld színű szalag fut körül, melyen ugyanolyan színű selyem-bojtok fityegnek. Derekukat piros színű virágos, szőtt gyapjúöv szorítja; felső testükön széles nyaku s oly kurta melles, hogy a virágos öv mindig kikandikál. A melles fölül nyitott s csak alul van begombolva, tehát a csipkés ing kilátszik; az ingen selyem keszkenő, több sor korál s az ereklyetartó lógnak alá. Fejükre a fiatalabbak piros, a tisztesebb 491koruak sötétkék kendőt vesznek, melyet hátrafelé a nyakszirten, míg az északiak az áll alatt kötnek meg. A kötő keskeny s csupa ráncz; piros a színe is fekete virágokkal vagy megfordítva, fekete az alapszín, piros virágokkal. A harisnya szintén fekete; a félczipőre zöld vagy sárga szalagból csokrot tűznek.
Ossero a tengerpartról.
(Czink Lajos felvétele)
A szokásos ékszer, az aranykarika a fülben elmaradhatatlan. Gyászban a világos kendők helyett sötétet vesznek: korál helyett, fekete üveggyöngy vagy gránát az ékszer. Télen át a viganó s a melles házi szövésü fekete posztóból készül; a mellesre elől nyitott, kurta kabátot húznak.
A szigetlakó jellemének fejlődésére befolyással volt foglalkozása és multja; mint kiválóan földmivelő nép békés munkában töltötte s tölti el most is idejét. Jellemének alapvonásaihoz tartozik a vallásosság s az erkölcsösség. A babona azonban rendkívül uralkodik.
A különböző szellemekben való hit kiirthatatlan. A Mac-Maljic teljesen ártatlan s csak bolonddá teszi a népet; megjelenése emlékeztet a római Pánra, fűtyülve, ugrálva és nevetve jelenik meg piros sipkával a fején. Ha rossz kedve van, meghajigálja kővel az embereket, vagy aranypénzzel csalogatja őket; ha meg túlságos a jó kedve, egy tál makarónit tálal annak, aki eléje téved; jaj annak, aki a pénz vagy étel után kap, mert a tündér, ahogy oda varázsolta azt, úgy el is tünteti s a telhetetlen ott marad üres kézzel s üres gyomorral. Ennél veszedelmesebb a Mora (fekete asszony); tán hasonlítható a magyar boszorkány-nyomáshoz. Szabadulni tőle különböző módon lehet; az ajtó mögé kell akasztani a seprőt s ha ez nem használ, akkor a szitát meg a konyhakést, sőt legvégső esetben egy kis fakeresztet kell az ajtó fölé akasztani. Különben az biztosan megszabadul a fekete asszonytól, aki tőrös botot rejt az ágyába.
Valamikor hittek a Placevice-ben s a Prefike-ben is; ezek csak mulattatták a népet.
A kodlah szintén kiváló tiszteletes alak.
Osseroi templom.
(Czink Lajos felvétele)
A gonosz szellemeken, valamint az apró babonákon könnyű szerrel gőzedelmeskedik a javas (carovnic). A javasnak születnie kell, mert nem mindenki lehet azzá; csak az lehet javas, aki négy kántorbőjt egyikén, vagy a 492nagyhét egyik napján születik, s ez annyira elengedhetetlen feltétel, hogy még az a pap is különb mint a többi, aki a mondott időben születik, mert az áldása is foganatosabb, mint más közönséges papé. A javas összes kiváltságainak ellenére megmarad embernek, mert például ha Sz. János, Sz. Péter napján, vagy a négy kántorbőjt egyikén az esteli harangszó után kimegy, biztos lehet róla, hogy boszorkányok jól elnadrágolják. A javasnak hivatalával jár az időjóslás is, t. i. karácsony előtt kilencz nappal szemmel kell kisérnie az időt, hogy megjövendölhesse a jövő esztendőt.
A boszorkányokat Sz. János és Sz. Péter előestéjén gyújtott tűzön égetik el.
A lakodalmi szokások általában szláv jelleget viselnek. Mikor elkövetkezik az esküvő napja s a vőlegény kiséretével a menyasszonyi háznál megjelenik, a leendő após vagy valamelyik háznépe elzárja az ajtót. Erre a vőlegény bátyja vagy násznagya dörömbölni kezdenek; ha szép az idő, odabenn siket a háznép; végre is következő párbeszéd fejlődik ki:
– Ejnye no, ki az?
– Jó barát!
– Hát mit akartok?
– Elveszett egy báránykánk s azt mondják, hogy ide menekült; kérünk hát, add ki őt nekünk.
– De hát megismeritek-e?
– Meg ám, mert a fülén jel van.
Ekkor megnyilik az ajtó, de csak annyira, hogy egy kéz kifér rajta.
– Talán ez az?
– Nem-a! hangzik a válasz s a tréfa megismétlődik mig a menyasszony kezét bizonyos jegyről felismerik; jaj a vőlegénynek, ha eltéved s másét kéri ki, leszidják s kikaczagják mód felett.
Megtörténvén a menyasszonyi kéz felismerése, belépnek a szobába, ahol már javában terítik reggelire (rucnja) az asztalt; rizsleves és juhpecsenye a lakoma, melynek végeztével felbokrétázzák a vendégsereget, persze a násznagyoknak jut ki a legékesebb csinált virág a kalapjuk mellé. Ez alatt a vőlegény s menyasszony egyik mellészobába vonulnak, ahol a leány apja könnyező szemekkel s ékes szavakkal megoktatja a fiatalokat, hogyan szeressék és segitsék egymást s rájuk adván áldását templomba bocsátja őket.
A menet élén a zenész indul meg, aki felbokrétázott csimpolyájából szomorú nótát, keserves hangokat, siralmas dalt csikar ki; őt követi a leendő férj, a násznagyokkal s férfi vendégeivel; majd a menyasszony, két barátnéja kiséretében- akik a menyasszony két oldalán csüngő kendő csücskét tartják; a menetet a többi, meghivott asszonyok s leányok zárják be. Az Isten házába érve, a vőlegény a férfiakkal padokba telepszenek, mig a menyasszony a nősereggel az ajtónál megáll. Mikor a pap az oltárhoz érkezik, a násznagy a menyasszonyért megy s tetteti, hogy nem ismeri; minden nőnek kinál egy piszkos zsebkendőt, kötéldarabot, papirost, vászonkendőt s végül selyemkendőt, melynek egyik csücskét a menyasszony elkapja s úgy mennek az oltár elé. – Mikor vége a misének s a pap áldásának, az immár férj násznagya megismétli az előbbi mókázást a zsebkendővel, hogy az oltártól el- s a templomból kivezesse; alig hogy kiérnek Isten házából, tánczra perdülnek, de a menyecskével csak a násznagyok tánczolhatnak.
A lakodalmi ebédet a menyecske házánál költik el. Ebéd után folyik tovább a táncz, ha csak a menyasszonynak útra nem kell készülnie, t. i. a mikor a férje más faluból való. Ez esetben a fiatal férj egy családtagja előre siet, hogy értesítse a családját a menet indulásáról; a menyecske pedig búcsúzni megy rokonaitól és barátaitól, az egyes családok vénei előtt térden állva kér bocsánatot, ha valamit vétett volna ellenök; ezek pedig megáldják: „Isten áldjon meg lányom s adjon neked minden jót ezen s örök dicsőséget a más világon!” Azután megkezdődik a béke csókja; a menyecske tehetsége s módja szerint ajándékokat osztogat: kenyeret, ezüst keresztet, emléktartót, selyemkendőt stb.
A fiatal férj ezalatt felbokrétázza a lovat, s felültetvén rá élete párját, elvezeti a házáig; a leszállásnál a násznagyok egyike segíti a menyecskét.
Este felé járván az idő, az ajtót zárva találják; kezdődik a dörömbölés. Nagy sokára hallatszik a vontatott hang:
– Ki az? S megkezdődik a párbeszéd.
– Tisztességes emberek vagyunk.
– Aligha, mert a jóra való nép ilyen későn otthon marad s nem zavarja a 493szegény embert éjszakai nyugalmában, amit fáradságos nap után bizony jól megérdemelt.
– Bocsáss meg, mi útasok vagyunk, útunk nem ide volt, de szerencsétlenül jártunk s be kellett térnünk; könyörülj rajtunk.
– Nos hát mi a baj?
– Utunkban leányt lelénk, aki munkát ment keresni, mert nincsenek szülei; az éhségtől összeroskadt s ha véletlenül nem kerül útunkba, menten éhen hal.
– Hát ti nekünk cselédet ajáltok? De hát tudjátok meg, hogy a mi házunkba a leányt be nem fogadhatjuk, ha nem csinos és szorgalmas.
Erre a szónok agyba-főbe dicséri a lány szépségét, jóságát, szorgalmát s a szivét. Erre megnyilik az ajtó. A menyecske megöleli ipát, napát s férjének összes családtagjait s elfogadja azok ajándékát, pénzt vagy arany s ezüst ékszereket, azután asztalhoz ülnek.
Reggelre kelve feltálalják reggelinek az esteli maradékot s aztán kiki nyergeli lovát és megköszönve a jótartást, elindulnak, előbb azonban megjelenik egy családtag öblös korsóval s megkinálja őket; mi Szent-János áldásnak mondanók, szerintük „bicchiere della staffa”.
Az imént távozottak azonban csakhamar visszatérnek, s egész haraggal támadnak a családra, hogy visszatartották a lányt, kit ők magukkal hoztak s követelik, hogy adják elő. A menyecske a szomszédban elrejtőzik s a kutatók, miután felforgatták az egész házat; nagy haraggal eltávoznak; de csakhamar ismét visszatérnek, néha háromszor is. Végre is a háznép előmutatja a menyecskét s a vendégek csak azon feltétel alatt hagyják ott, hogy a legközelebbi ünnepnapon elhozzák a fiatal asszonyt az apai házhoz. Persze azután van újra eszem-iszom.
E szokások a sziget egyes falvaiban még megvannak, de már-már kiveszőfélben, mint ahogy kiveszett például a menyecske szökése az esküvő után, amikor is, ha násznagy uram nem ügyelt rá s megugrania sikerült, fizethette a busás váltságdijat.
Részlet Lussin Piccoloból.
(Lergetporer B. felvétele)
