Lussin.

Teljes szövegű keresés

Lussin.
Lussin Chersotól délre fekszik; csak egy keskeny csatorna (cavanella) választja el, úgy hogy Cherso déli nyulványának tekinthetjük. Az idegenek csak néhány év óta látogatják. 1885-ben dr. Clar Konrád gleichenbergi orvos veszedelmes torokbajban szenvedő fia számára a Quarneron keresvén alkalmas helyet, Lussint tapasztalta a legjobb hatásunak s erről értesítette dr. Schrötter Lipót bécsi egyetemi tanárt. De még egy más szerencsés körülmény is hozzájárult ahhoz, hogy a sziget kiemelkedjék az ismeretlenség homályából. 1886-ban Károly István főherczeg Lussingrandeban töltötte mézes heteit s annyira megkedvelte, hogy ott birtokot is vásárolt. E tapasztalatok következtében Schrötter 1886-ban és 1887-ben orvosi szempontból tanulmányozta a szigetet, azután megteremtette az erdővédő egyesületet, mely nagymennyiségű 494fát ültetett, az osztrák turista-egyesület pedig utakat csináltatott s azokat jó karban tartja. De Lussingrande és Lussinpiccolo városok is a maguk erejével, felfogva jövő érdeküket, serényen támogatták e munkálatokat s ma a Quarnero szigetein sehol sem akadunk oly kényelmes és kellemes üdülőhelyekre, mint e két városban.
A lussini őslakókról nagyon kevés nyom maradt fenn a szigeten. Bonicelli szerint a középkorban a tatárjárásig lakatlan volt, csak régebben lehettek rajta görög telepek, mert görög templommaradványokra bukkantak Lussingrandeban és Oruda scoglion. Valószinü, hogy a tatárok elől menekülő horvát, sőt magyar családok népesítették meg a szigetet, mely 1358-ban Nagy Lajos magyar király uralma alá jutott a zárai békekötés értelmében. Ámde a magyar uralom nagyon rövid ideig tartott; Zsigmond 1409-ben már elvesztette, mert a pártütők által behivott Nápolyi László eladta Velenczének. 1442-től 1620-ig török, berber és uszkók kalózok rabolták és pusztították a szigetet. Midőn Napoleon az illir királyságot teremté, Lussin Velencze birtokából a francziák kezébe került, a kik emlékül hagyták a Lussingrandeból Lussinpiccoloba vezető szép utat. Napoleon bukása után Ausztriához került a sziget Chersoval együtt.
A sziget hegysége sajátságosan alakult; északon és délen kiemelkedik, ellenben a középen behorpad. Legmagasabb északi része, mely túlemelkedik az 500 méteren, holott délen csak 243 méternyi a legmagasabb csúcs; a sziget közepe ellenben nem éri el a 150 métert sem. Hegységét az orografiai alakulás szerint három csoportba oszthatjuk: a Monte-Ossero tömegére északon, a középső halmos vidékre és a San-Giovanni hegy tömegére délen.
A Monte-Ossero hegy tömege Neresineig terjed; csúcsokat és oldalakat erdőség fedi; a sziget összes erdőségének fele erre a részre esik. Legmagasabb csúcsai: a Televrina 588 m., San-Nicolo 557 m., Mali-Kalek 457 m., Latja 402 m. A hegység keleti lejtője kopár, a vegetáczió a bora miatt igen silány, mint a Quarnero szigeteinek keleti oldala általában. Rendkivül érdekesek azonban a Mali-Kalek déli falán 45–50 méteres óriási függő mészcsapok. A Marova gora (162) és Redi fontana (274) magaslatok lejtőin őserdőszerű tölgycserjésben a hangafélék és kúszó élősdiek miatt alig vághatunk ösvényt, a Mali-Kalek lejtőjén kőris- és gyertyánfaerdőcske díszlik, a Televrina és San-Nicolo közti teknőszerű horpadásban kőris- és juharerdő; a Malfred déli oldalán pisztáczia virul. A Camplin és Lajta közt a 247 m. Pocivalice hágón Trsic felé haladva, körülbelül 3–4 kilometer hosszuságban igen érdekes alakulatra bukkanunk. A sziklák össze-vissza szaggatva, terraszosan rakodnak egymásra. Ilyen lépcsőzetes sziklacsoportok: Duple Stiene (kettős sor), Barsjane (borostyán), Vela jama (nagy barlang), Slanac (egy közeli tó neve), Na Žuline (tengeröböl neve).
Az Ossero hegytömege nagyon gazdag barlangokban; a Televrina és San-Nicolo közt van St.-Gaudencius osseroi püspök barlangja.
A középső halmos vidék gyöngén hullámos; legmagasabb emelkedései: Monte-Vlake 146 m., Monte-Asino 125 m.
A San-Giovanni hegytömegének legmagasabb csúcsai; Gergoscak 243 m., Gogled 242 m., San-Giovanni 234 m., Tomoscak 203 m. Alakulata különben olyan, mint az északi tömegé.
A szigetnek két városa az, melyeket a gyógyulást és üdülést kereső idegenek egyre sürübben látogatnak; Lussinpiccolo és Lussingrande (Kis- és Nagy-Lussin).
Lussinpiccolo 2000 lakossal biró kis város a sziget nyugati részén, 495gyönyörü kertek közt, melyekben Dél-Olaszország növényzete, a czitrom és narancs is díszlik már, a Quarnero földségén honos babér és füge mellett; sőt felnő a datolyapálma is. A város dombon épült; festői hatását az újabban épült nyaralók nem kevéssé emelik. Mint klimatikus gyógyhely már is keresett, miért is folyton épül és fejlődik. A magyar-horvát gőzhajózási társaság hajói fiumei utjokban hetenkint kétszer érintik.
Lussingrande a San-Giovanni hegy lábánál fekszik. Lakosainak száma 2338, a kik földmívelők és állattenyésztők; e mellett nagyobbrészt tengerészek. A város utczái keskeny sikátorok, házai, mint a partvidéken általánosan, emeletesek, de bár sűrűn állanak egymás mellett, kertet mindegyiknél találunk. Flórája még gazdagabb, mint Lussinpiccoloé; a narancs és czitrom gazdag termést hoz, a dom mellett cziprusfákat, eucalyptust és indiai fügét, a várrom mögött datolyapálmát találunk. A város nevezetessége a XVI. század végén épült toronyomladék s a templom, mely azonban alkalmasint nem a régi egyház, hanem 1766-ban épült. Az épület kevésbbé érdemli meg a megtekintést, de képei inkább: Tizian Mater dolorosája, Ajez oltárképe, a főoltárkép „Az emmausi vacsora”, továbbá Szűz Mária márványszobra és Szt.-György ereklyéi. A templom fölött a tengerparton terül el a kis temető, melyben a helyszüke miatt úgy temetik el a halottakat, hogy a családtagok tetemeit egymásra rakják a sírgödörben.
Érdemes a Madonna-templom, melynek egy Palma-féle képe Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal karján; Tiepolótól is két festmény van a templomban. Érdekes régiség a sekrestyében egy fára festett görögstílü kép roncsa. A templom ülőhelyei el vannak rekesztve, egy-egy rekesz végrendeletileg száll apáról fiura s megtörténik, hogy a tulajdonos el is adja, de ez már csak a végső szükség esetében történik.


 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem