Közvetlen vonal Budapestig.

Teljes szövegű keresés

Közvetlen vonal Budapestig.
Végre a magyar állam 1880-ban magához váltotta a zákány-zágrábi vonalat s egyúttal egyezkedni próbált a Déli vasúttal. Ez azonban, minthogy még mindig kezén tartotta a fontos buda-zákányi vonalat, legfölebb csak arra az engedményre volt bírható, hogy a fiumei tariffát a triesztivel egyenlősítse.
Erre az időközben megerősödött magyar kormány elhatározta magát a fiumeiek által már kezdettől fogva sürgetett versenyvonal létrehozására. 1881-ben megkezdette a budapest-pécsi (ill. dombovári) vonalat. (1881: XLVI. t.-cz.) 1884-ben pedig államosította a zákány-báttaszéki és alföld-fiumei, vonalakat (1884: XXX, XXXIX. t.-cz.) Ezzel megszünt a legnagyobb akadály. Amit Bécs már 1857-ben megkapott – egy direkte a tengerhez vezető, saját érdekeit szolgáló vasútvonalat – azt harmincz évi késedelem után valahára megkapta Magyarország fővárosa is.
A károlyváros-fiumei vasút megépítésének s a budapest-fiumei egész vonal függetlenítésének hatását szembetűnően mutatja a fiumei kikötő forgalmának emelkedése. 1862-ben (a buda-pragerhofi vonal megnyitása évében) 12.058,356 frt volt az összforgalom, 1865-ben (miután e vonal a kereskedést 305Triesztbe terelte) 10.993,337 frtra hanyatlott, 1874-ben (a károlyváros-fiumei vonal megnyitása után) 37.985,774 frtra, 1892-ben (pár évvel a budapest-fiumei versenyvonal létrejötte után) 92.744,810 frtra szökkent.
***
A károlyváros-fiumei vonal, mint emlitettük, 1873. október 23-án nyílt meg. Általa a kikötő közvetlen összeköttetésbe lépvén az anyaországgal és a fővárossal, a fiumei forgalom, mint arra már rámutattunk, oly gyors emelkedésnek indúlt, hogy az állomás és a területén épűlt raktárak csakhamar szűknek bizonyultak s új pályaudvarokat és raktárakat kellett építeni.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem