A magyar-horvát tengerpart. Írta Sziklay János
328A magyar-horvát tengerpart.
Írta Sziklay János
Írta Sziklay János
A portoréi világitó torony.
(Saját felvételünk)
Fejkép.
A magyar-horvát tengerpart, mely tengerészeti ügyekben közvetlenül a fiumei magyar királyi tengerészeti hatóság alá tartozik, közigazgatási tekintetben azonban Horvát-Szlavonország autonom hatóságai alá van rendelve, Fiumétól, a Fiumara torkolatától délkeletnek Dalmáczia határáig a Sz.-Magdolna öbölig (Carlopagotól 20 kmternyire) terjed, az É. szélesség 45° 19' és 44° 21' közt. Nyugotra Veglia, Arbe és Pago szigetektől a Morlák-csatorna választja el, (Canale della Morlacca), mely a fiumei öböllel a szűk Canale Maltempoval jut összeköttetésbe. Légvonalban körülbelül 125 kilométer a partvonal hosszúsága; de a part szaggatottsága következtében alakult öblösödések nagy száma 190 kilométerre nyújtja meg e vonal hoszszúságát. Nagyobb öböl csak egy van az egész vonalon, nevezetesen a 4 1/2 kilométer hosszú s átlag 1 kilométer széles Buccari-öböl. A többi mind jelentéktelen terjedelmű, de közülök nem egy sziklavájatba ékelve, fjordszerű képével festői hatást kelt. A buccariin kivül még tiz öbölben nagyobb hajók befogadására alkalmas kikötő épült; a legtöbbje vihar esetén ideig-óráig menedéket nyujthat az apróbb hajóknak, némelyek állandó révhelyéül szolgálnak a szigetekre átkelő sajkáknak.
Több mint kétszáz kisebb-nagyobb öböl csipkézi a partvonalat, tehát majdnem két öböl jut minden kilométer hosszúságra. A Buccari-öblön kivül érdemesebbek a megemlítésre Fiumétól délkeletnek haladva: a martinschizzai (kikötő), zurkovoi, szercsiczai, portorei (kikötő), havliscei, czirkveniczai (kikötő), szelczei (kikötő), novii (kikötő), zernovniczai, zengi (kikötő), a szentgyörgyi (kikötő), a Valle Molini, dumbokai, kladai, grbacskai, starigradi, drudicsi, a stiniczai nagy öböl (kikötő), jablanáczi (kikötő), burnacsai, a vranjaki nagy 329öböl (Vranjak Veli), a ruzsiczi, priznai, carlopagi (kikötő); de ezek is mind kis terjedelmüek.
Az öblöknek s általában a part mentének vízmélysége nagyon különböző. A sziklapadok és a Karszt számos vájatain meg szakadékain lehordott törmelék és homok zátonyai minduntalan zavarják egyenletességét. A martinschizzai öbölben 5–8, a zurkovoi előtt 19 méter, a kostrenai parton 21, az urinji foknál 28, a szercsiczai foknál 38 méter; a Buccari-öbölben 20–32, a Canale Maltempoban mindjárt a part mentén 40–60 méter, az Ertak-foknál, a Maltempo kijáratánál 14 m., s így tovább változik 7–21 méter közt Czirkveniczáig, a hol egy hosszú homokzátony 1–2 méternyire csökkenti a partmenti víz mélységét. Innen fokozatosan 5–8 méterre mélyedve halad Szelczéig, melyen alul hirtelen esik egész 38–40 méterig. Minduntalan változik a mélység Novin alul 12–25–44–21–19–49–30–15–23 méter közt. Szt.-Györgytől (É. sz. 44° 56') a hol a parthoz közel még 32 métert mutat a mérőfonál, a czrnikai öbölig (É. szél. 44° 53') csak 7–15 méterig terjed; de nyomban 51 méterre sülyed a czrnikai öblön túl, sőt 57–59 métert is találunk Czrnika helységgel szemben a meredek partfal alatt. Váltakozó, de 10-nél nagyobb, egész 40 méterig sülyedő mélységet találunk tovább is, csak Czesaricza és Carlopago közt (É. sz. 44° 34'–32') közt csökken megint 9–8–1 méterre.
A magyar-horvát tengerpart térképe.
Az egész partvonalat a Liburni-Karszt és a Velebit meredek mészsziklafalai szegik be, melyeket csak kevés helyen szakít meg egy-egy záporpatak rövid völgyecskéje. Nagyobb harántvölgyeknek, melyek a tengerre torkolnak, a Recsina völgyén alul egyáltalában hijával van tengerpartunk. Nevezetesebb völgyek: a parttal párvonalas hosszanti Draga-völgy, a Recsina és Buccari közt, a Vinodol, mely Portorén alul kezdődve, Noviig vonul, erdőcskéivel, kertjeivel, ültetvényeivel valóságos oázis a Karszt sziklasivatagában. Az ellentétek bizarr hatása által szemkápráztató látvány, de nemsokára fárasztó és szinte elszomorító a fehér, szürke, néhol a vasoxidtól pirókos szirtfalak vakító kopársága a tündöklő kékségű tengerár fölött. A parton itt-ott egyes tonnárák, a hegyfokok fölött egy-egy tengeri madár fészkeként néhány vöröstetejű fehér házból álló kis helységek elevenítik 330meg a sziklák élettelenségét; apródad falvak, melyekben sanyarú életet él a kőhöz ragadt nép, a sziklatörmeléken, cziklopszfalakkal körülkerített szegény kertjében pár szál szőllőveszszőt, fügét vagy olajfát védve a tenyészetet romboló bóra elől.
A hegyoldal lejtője még legszelidebb és legváltozatosabb a Fiumetól Noviig terjedő szakaszon. Zengtől fogva egész Carlopagoig, illetőleg a magyar határig már majdnem szakadatlan, száz méter középmagasságú, de kétszáz méterre is felnyuló, meredek sziklafalat képez. E hatalmas falvonal tekintete annal nagyobbszerű, mert fölötte, mintegy párkányos ormon gyors emelkedéssel tornyosulnak a tengerparttól csak 9–12 kilométernyi távolban tehát úgyszólván szemünk előtt a Zengi-hegység 1400 métert meghaladó, Lukovótól kezdve a Velebit-hegység 1700 méterig érő magaslatai, csak 7 kilométernyire a parttól az 1385 m. magas Markov Kuk, alig 9 kilométerre az 1653 m. magas Pljesivica, a Zavizanska kosa (1645 m.), mintegy 11 kilométernyire a Mali Rainacz 1699, a Veliki Rainacz 1667, a Kuk 1650 méter magasságban; csak 6 kilométernyire az 1638 méteres Ruzsanszki vrh és az 1612 méteres Alancsics, úgy hogy kilométerenkint majd 300 méterrel emelkedik a földség magassága; nem fokozatos lejtősödéssel, hanem a hullámos fensíkokból merész feltornyosodással.
Tersatto és Fiume a XVII. században.
Dr. Gelletich Miklós tulajdonában levő egykoru metszet után.
A dolináktól össze-vissza horpasztott, szakadékoktól hasogatott hegység, melyre oly kevés és nehéz ösvény vezet, elég biztos menedéket nyujtott a törököktől fenyegetett lakosságnak, de elősegítette a világhoz oly nehezen férő lakosság elvadulását is, a mi a XVI. és XVII. században a rettegett uszkók kalózok rablókalandjaiban nyilvánult. A tengerpart helyzete, a szűk csatorna, melyet a szigetek meglehetősen elrekesztenek a nagy tengertől, a kikötőkre kevéssé alkalmas szirtes part, melynek hozzáférhetőségét időszakonkint a régi kor nehezen irányítható vitorlásaira nézve lehetetlenné tette majd a bora, majd a scirocco, elég zavartalan, független életmódot biztosított a kalózoknak.
A természet által lépten-nyomon küzdésre és ellenállásra kényszerített 331tengerparti horvát lakosság különben harczias nép volt mindig. A Frangepánok alatt, mint magyar alattvaló, gyakran küzdött együtt a magyarral. A tengerpart lakosságának története századokon át együtt is jár a magyar nemzet történetével. A magyarok elleni gyülölet nem is kapott itt addig lábra, a míg mesterségesen be nem oltották, a minek legjobb tanusága az, hogy az 1848-iki emlék és a mesterséges hangulatkeltés daczára az új alkotmányos korszak első napjaiban több tengerparti helység magyar lobogó kitűzésével ünnepelte a magyar szabadság ujravirradását. A legujabb időben elhintett magyargyűlölő hangulat azonban remélhetőleg lassan-lassan gyöngülni és enyészni fog, a mint a nép tapasztalni fogja, hogy a magyar korona uralma alatt szabadon fejlesztheti kulturáját. Jelenleg azonban a magyarok iránti rokonszenvnek nagyrészt épp úgy romjait találjuk a magyar királyságnak eme területén, a Frangepánok és Zrinyiek ősi fészkében, mint romjait a történeti eseményeket és a régi kulturát elénk varázsló épületeknek.
Frangepán-vár Portorénál.
(Saját felvételünk)
Frangepán Bertalan, a Frangepánok magyar ágának őse már 1193-ban kapta III. Bélától Modrus vármegyét, a tengerpart vidékének nagy részét adományul. Magtalanul halván el, 1209-ben testvérének fia, Jerindo kapta Modrust II. Endrétől, később, 1223-ban a Vinodolt is. A Frangepánok meg is hálálták ez adományt; IV. Bélát ők vitték Veglia szigetére az üldöző tatárok elől s 1246-ban ők segítették győzelemre Frigyes osztrák herczeg ellenében, miért Frangepán Frigyes és Bertalan kiváltságaik megerősítése mellett 1260-ban Zenget is adományul kapták tőle. A tengermellék művelődése nagyon sokat köszönhet a Frangepánoknak, a kiknek emléke majd minden nevezetesebb helységben feltünik előttünk. Frangepán-birtok volt Tersatto, Portoré, Novi, Czirkvenicza, Zeng. A Frangepánok birtoka révén kerültek a szigetek is a magyar koronához, melyek azonban Velencze uralma alá jutván, Velencze eleste után Magyarország történeti jogának semmibevételével egyszerűen Ausztriához csatoltattak.
1671-ben az utolsó Frangepán, Ferencz Kristóf a Wesselényi-féle összeesküvésben való részvétel miatt a bakó pallosa alatt elvérezvén, vele kihalt a tersattói ág, de kihalt az a hatalmas törzs is, mely a magyarokkal való testvéri és bajtársi érzést bölcs lélekkel és hatalmas karokkal fenntartotta. A Vindolt és a többi Frangepán birtokot elkobozták, idegen kézre adták. A 332Zengen alul eső területet meg teljesen ki is szakította az osztrák kormány a magyar királyság területéből, a nélkül hogy a vérveszteségtől alélt magyar nemzet ezt rneggátolhatta volna. De csak nem is tiltakozott ellene, sőt a magyar törvényhozás szívesen fogadta a török elleni védekezés okadatolásával felállított katonai határőrvidéket. A határtőrvidéket már 1577-ben Károly főherczeg, Stiria és Karinthia parancsnoka kezdte szervezni a XVI. század elején beköltözött uszkókkal és a horvát törzslakosokkal; a karlovitzi béke után 1699-ben végleges szervezést nyert, határait azonban csak 1734-ben állapította meg a III. Károly által kiküldött biztos, Hildburgshausen herceg, amikor a határőrség uj belső szervezeti szabályzatot is kapott. A végleges határrendezés 1746-ban az említett biztos által történt. (Fr. J. Fras: Topographie der Karlstädter Militärgrenze. Zágráb, 1835.) E szerint a magyar birodalomtól elszakítva, az egyenesen Bécstől függő katonai kormányzat alá kerültek a tengerparton Zeng (csak 1777-ben, mikor cserében a magyar szabad királyi várossá tett Károlyvárosért kebelezték a határőrvidékbe, de szabad kikötővé tették); Szt. György (San-Giorgio), Lukovo, Klada (Dolnja-Klada), Starigrad, Jablanacz, Prizna, Czezaricza, Carlopago. A katonai határőrvidék csak 1881-ben szünt meg, midőn a határőrvidéket az Adriai-tengertől a Száva torkolatáig Horvát-Szlavonországok területébe kebelezték. Az tagadhatatlan, hogy a katonai kormányzat legalább a tengerparttal szomszédos zord hegyvidékre áldásos volt; a hosszu portyázó és rablóhadjáratok alatt elvadult népet rendhez és fegyelemhez szoktatta, kulturáját népiskolák, de felsőbb fokú tanintézetek, plébániák alapítása által is úgyszólván újjáteremtette; jó szekérutakat vágott a járhatatlan szurdékok ösvényei helyén, melyeken azelőtt csak teherhordó állotok közlekedhettek, megnyitotta ezzel a belső hegyvidék előtt a tengert, s amennyire ennek a köves országnak ereje engedte, föllendítette a kereskedést.
Frangepán György.
(Az orsz. képtárból)
Horvát-Szlavonország uj területi beosztása szerint a tengerpart a Zeng fölött levő régi határőrvidéki határpontig Modrus-Fiume megyéhez, Zengtől a dalmát határig Lika-Krbava megyéhez tartozik.
Szusák és Tersatto.
Buccari.
Portoré.
Czirkvenicza.
Szelcze.
Novi.
Zeng.
Szent-György.
Jablanácz.
Carlopago.
