Polai püspökség.
Polai püspökség.
Aquileja érseki majd patriarchai fokra emelkedett és 717-ben megoszlott Aquileja és Grado között. Albona bekebeleztetvén Isztriába, a határvonal nem Arsa, hanem a Fiumara lett és a IX. századtól kezdve Fiume fölött érseki fennhatóságot az aquilejai szék gyakorolt a XVII-ik századig. Az aquilejai patriarcha utolsó joghatósági aktusa 1606-ból van keltezve.
1420 táján a velenczeiek elfoglalták az aquilejai széket, szomszédjaivá váltak az osztrák Isztriának. Különösen 1508-tól fogva surlódások fordultak elő Ausztria és Velencze között; miért is Ausztria nem jó szemmel nézte a polai püspöktől való függést, ki rendszerint velenczei volt.
Polai püspökök. 1424 körül De Franceschi Ferencz. 1426–1451-ig De Luschis Domonkos. 1457 körül De Buffarelli Mózes. 1458 körül Dremani János. 1483 körül Orsini Mihály. 1497 körül Malipiero János. 1498–1532. Altobello Averoldo. 1456 körül Vergerio János. 1548 körül Elio Antal. 1566–1579 Barbabianca Máté. 1583–1607. Sozomeno Kolos. 1607–1617. Sozomeno Kornél. 1618–1623. Testa Humbert. Serpo Incze még Polába jötte előtt meghalt. 1625–1626 Sforza Rudolf. 1627–1640. Saraceno Gyula. 1641–1648. Badoer Marino. 1653–1661. Marcello Alajos. 1662. Cattaneo Gáspár még Polába jötte előtt meghalt. 1663. Franossini Ambrus. 1664–1689. Corniani Bernát. 1689–1695. Pajello Eleonor. 1695–1729. Bottari József. 1732 körül Contesini Hektor. 1732–1771. Balbi János András. 1778 körül Polesini Ferencz. 1802 körül Juras János Domonkos.
Politikai okokból szükségessé vált az aquilejai patriarchától elvonni a fiumei területet is; mert Aquilejában szintén velenczei érzelmü emberek kormányoztak. Azon századok prelátusai egyházi joghatóság alá tartozó büntényekben büntető joggal birtak és igy megtörtént, hogy osztrák alattvalók velenczei gályákra itéltettek; emiatt 1593-ban a fiumeiek panaszt emeltek és Polától elválasztásukat kivánták.
Róma nem akart egy ujabb érsekség létesitésébe beleegyezni, inkábba gráczi, később Bécsben székelő pápai követet bizta meg a fennhatósággal.
1607. november 8-án már Selvaggio János, osztrák nuncius jött Fiuméba az egyházi dolgok megvizsgálására.
1751-ben megszünt az aquilejai patriarchátus és helyette két érsekséget teremtettek: egyet Görczben, a másikat Udineban.
Ezzel véget ért az osztrák nuncius fiumei megbizatása és Fiume a görczi érsekségtől függött; kevéssel azután a magyar kormány alatt Kalocsa érseki fennhatósága alá rendelték egész 1851-ig, mikor végre a zágrábi érsekhez került.
Fiuménak Polához való tartozása sokszoros viszálykodások között folyt le.
1390-ben a fiumei főesperes követeket küldött az aquilejai patriarchához a polai püspökkel folytatott perben. Régi időktől fogva a fiumei főesperes vikáriusa volt a polai püspöknek.
Porto Ré.
Saját felvételünk.
Fénynyomat.
97A XVI-ik században ezt vita tárgyává tették. A polai püspök ezt a felhatalmazást, mert bizalmi embert keresett, majd a plébánosnak, majd a fiatalabb kanonoknak adta. A főesperesek ezt a mellőztetést rossz néven vették és a sok panaszkodásnak az lett a vége, hogy Ferdinánd 1596. november 18-án elrendelte, hogy a fiumei papok és klérikusok ne vonassanak többé a polai püspök itélőszéke elé, hanem a fiumei főesperes mondjon felettük itéletet. Feszélyezték a polai püspököt még azzal is, hogy midőn az osztrák részekben egyházi hivatalos látogatását végezte, főherczegi biztost adtak melléje, így pl. 1606-ban a pisinói prépostot. Mindennek daczára előfordult az is, hogy egyesek a polai püspökhöz ragaszkodtak és ügyeiket elébe vitték, mit 1637. és 1659-ben újabb rendeletek szigorúan eltiltottak.
Mikor a polai püspök zsinatot hivott össze, a fiumei káptalan a kormány engedelmével küldötteket menesztett oda; így pl. 1621-ben négy kanonokot küldöttek Polába a május 12-iki zsinatra.
Kivételes volt a bizalom, a mit Carniani Bernát püspök élvezett. Gyakran, majdnem évente volt Fiuméban; de megszünt a jó viszony utódja (Pajello) alatt, ki Fiumét egyszer látogatta meg (1693. január 9-én) és azt a hibát követte el, hogy mód felett bizott Bassi Angelo nevű vikáriusában, ki tapintatlanul járt el úgy az osztrák kormány, mint Fiume hatóságával szemben és mindkettőnek neheztelését magára vonta; minek következtében az egyházi hivatalos látogatásokat az osztrák területen beszüntették.
Pajello utódja Bottari, szent életű ember, a császári kegyet újra kivívta; ekkép helyreállította a jó viszonyt Pola és Fiume között; de mint látszik, ő maga, 35 évi püspöksége alatt legfölebb egyszer járt Fiuméban (1701. jan. 11-én); egyébként a fiumei főesperest bizta meg helyettesítésével, – de mivel 1701-től kezdve a velenczei politika újabb kellemetlenségeket idézett elő s ezeket Bottari nem tudta jóvá tenni: VI. Károly 1719-ben, hivatkozva az előbbi rendeletekre, megtiltotta a velenczei püspökökkel való összeköttetést.
1739. szeptember 10-ről keltezett fejedelmi elhatározás ismét megengedte ugyan a polai püspöknek a hivatalos látogatást, de csak a következő föltételek mellett:
1. A püspök útiköltségét maga fedezze; a látogatást végezze el 4 hét alatt; – ne avatkozzék világi ügyekbe és ne csökkentse fiumei vikáriusának előjogait.
2. A baldachint használhatja, ha kimutatja, hogy velenczei területen az osztrák (trieszti) püspököt szintén baldachinnal tisztelik meg.
3. Látogatását biztos jelenlétében végezze és a látogatás előtt adja vissza a fiumei vikárius kiváltságait.
4. A biztos a püspököt érkezésénél fogadja és őt felügyelet, valamint segédkezés végett folyton kiséri.
1741-ben a császári helytartóságtól utasítás érkezett, mely megengedte, hogy Fiume város tanácsa a restaurált plébánia- (dóm) templom fölszentelésére meghívhassa a polai püspököt; de csak úgy, ha szigorúan a rendeletekhez tartja magát.
1742. márczius 9-én Balbi püspök Fiuméba érkezett és a kapuczinusokhoz szállott. A nép rajongással fogadta főpásztorát, mert már közel negyven év óta nem látott püspököt. Balbi a nagyheti szertartásokat elvégezte, a husvétot Fiuméban ülte meg; három napon át bérmált; fölszentelte a társas káptalan restaurált templomát és május 6-án a Szent-Vidről nevezett jezsuita-templomot.
Balbi még csak 1754-ben látogatta meg Fiumét; többször aligha járt itt, az osztrák részről tanusított bizalmatlanság miatt.
981772-ben Pola püspöke Polesini Ferencz volt. Ebben az időben meg akarták változtatni az egyházmegyei alárendeltségeket, olyformán hogy a polai püspökség osztrák részei mennének át a trieszti egyházmegyébe és viszont a triesztinek olasz pontjai a polaiba; de a velenczei köztársaság nem hajlott erre és közvetítő ajánlatkép előterjeszté, hogy az illető püspökök adjanak inkább vikáriusaiknak nagyobb hatáskört, de az egyházmegyei beosztás maradjon meg. Ezt az utóbbi módot fogadták el; minek alapján a trieszti püspök 1775. október 18-án Agapito Jeromost bizta meg a helynökséggel egyházmegyéjének olasz részében, megengedve neki, hogy évente hivatalosan látogassa meg a templomokat s plébániákat; tárgyalja és döntse el a pereket, állíthasson ki ajánló leveleket, vezesse a növendékpapok vizsgáit, kik a szent rendek fölvételére készülnek, a püspöknek fenntartott esetekben föloldozást adhasson, – megáldja az imaházakat és szent öltözeteket. Ugyanilyen engedményeket nyujtott 1776-ban a polai püspök Fiume főesperesének, kiterjesztve ennek hatalmát Fiumén kivül még 15–16 plébániára. A fiumei föesperes itéletei, mint elsőfokú törvényes biróság itéletei a bécsi apostoli nunciaturához voltak felebbezhetők. A főesperest a püspök nevezte ki, – de investitura végett a császári kormányhoz fordult. 1784-ben hatásköre Fiume városra és területére szoríttatott; a Monte Maggioren innen és túl lévő plébániák a trieszti püspökhöz csatoltattak. A trieszti püspök már egy évtizeddel azelőtt meg akarta szerezni ezeket a részeket Fiuméval együtt, mint az a császári helytartóság 1772. január 19-iki iratából kitünik.
Fiume. – Szt. Vid és Modeszt temploma és campanileja.
(Zemplén Győző rajza)
