A nagysarlói ütközet.

Teljes szövegű keresés

408A nagysarlói ütközet.
A diadalmas honvédsereg a váczi győzelem után Komárom felszabadítására indúlt, s április 16-án már Léva körül táborozott. Wohlgemuth tábornok, Esztergomba vonult hadával, április 18-án pedig Nagy-Sarlóig nyomúlt előre, a hol állást foglalt. Feladata volt a Komárom felé vonúló honvédek feltartóztatása, ámde április 19-én Klapka, Damjanich, Gáspár András, Nagy Sándor és Pöltenberg csapatai döntőleg megverték. A szétszórt osztrák had egy része Párkányig menekült, ott átkelt a Dunán, s a hídat maga után felégette és elsűlyesztette.
Görgey Arthur, az új fővezér, a lévai várrom ormáról nézte a megrázó küzdelem lefolyását. A döntő csata után az I. és a III. hadtestet Komárom felé rendelte, viszont a VII. hadtestet, meglepetések elhárítása czéljából, a pest-nánai országútra küldte.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem