Adózások.
Adózások.
A francziák elleni hadjárat azonban egyre több áldozatot követelt a nemzettől. Az 1811–12. évi országgyűlést, melyen a vármegyét Csikvatsártsi Miklósffy Imre alispán és Lippay Ferencz volt helyettes alispán képviselték, csupán az adó és az újonczok megszavazása végett hívták össze. Az országgyűlés a katonaság eltartására 1,000.000 pozsonyi mérő búzát és másfél millió mérő zabot szavazott meg, ebből a vármegyére 9.400 pozsonyi mérő búza, 14.000 mérő zab, a városra pedig 1000 mérő búza és 1500 mérő zab esett. De eme nagy áldozatokért a vármegye mit sem kapott elismerésűl. A háború befejeztével ismét elrendeli a király az újonczozást. Ezt a rendeletet a nádor közbenjárására visszavonják ugyan, de 1816-ban őszén, midőn a rossz termés miatt ínség fenyegetett, s erre való tekintettel a vármegye az adófizetők részére segélyért folyamodik, a felség válaszában figyelmezteti a hatóságokat, hogy a lakosságot ne kecsegtesse azzal a reménynyel, hogy a kormány segíteni fogja őket, hanem gondoskodjanak saját erejükből a szegényeikről. (Mill. Tört. IX. 58.)
Azóta, hogy Károly Ambrus főherczeg esztergomi érsek 1809-ben Tatán elhalt, az örökös főispáni szék egy évtizeden át betöltetlen maradt. Ezalatt az 396idő alatt gróf Batthyány Vincze főispáni helytartó kormányozta a vármegyét, a kinek egyedüli dolga az adókivetés ellenőrzése volt. Az alispáni székben Csíkvasártsi Miklósffy Imre ült már 1801 óta, mellette Szabadhegyi Pál működött, mint helyettes alispán. Miklósffy, a ki egymásután hat országgyűlésen képviselte a vármegyét, a kormánynak és a főispáni helytartónak teljes bizalmát bírta, az uralkodó császár királyi tanácsosi czímmel tüntette ki; huszonnyolcz éven át szinte korlátlanul igazgatja a vármegyét, országos tekintélyre azonban nem bírt emelkedni, az országgyűlésen sem játszott soha számbavehető szerepet.
