Protestantizmus terjeszkedése.
Protestantizmus terjeszkedése.
A török hódoltsággal egyidőben terjedt el a protestáns hit a vármegyében. Igy Bátorkesziben is, melynek templomát 1543-ban a kálvinisták elfoglalták s 1609. márczius 20-ig bírták, mikor tőlük visszafoglalták; ez idő alatt pedig 1562-ben Mihály nevű katholikus pap is volt a községben. Bucson a reformátusok vesszőből és sárból készítettek maguknak imaházat. Általában a dunántúli részen akadálytalanúl terjedt a protestáns hit. 1543-ban, Esztergom elfoglalása után, a szultán hat magyar lelkészt rendelt Esztergomba, hogy az ottani keresztények lelki üdvéről gondoskodjanak, ezek a lelkészek szintén az újított hit követői voltak.
A török hódoltsággal a vármegye területén levő egyházi intézmények is megszüntek. A szenttamáshegyi és a szentgyörgymezei káptalanok feloszlottak, Dömös a török birtokába került, a bényi premontrei prépostság javait pedig, az 1548. évi országgyűlés rendelkezései értelmében, Oláh Miklós esztergomi érsek, az általa alapított jezsuita kollegium számára szerezte meg. Mikor Esztergom 1595-ben visszakerült a magyar király birtokába, Kutassy János érsek Posgay Jánost nevezte ki vizivárosi plébánossá, de hatásköre, miután a várbeli katonaság is nagyobbrészt protestáns volt, eleintén csak csak a Ráczvárosra terjedt ki. Posgayt 1600-ban Dubovszky György váltotta fel, a kit az érsek kanonokként küldött Esztergomba, 1603-ban az esztergomi plébános mellett segédlelkész is működött; ekkor már fönnállott a plébániatemplom is, mert ebben az évben a káptalan a plébániatemplomban tartott gyászistentiszteletet Miksa és özvegye lelkiüdvéért. 1603-ban Nyilasy Péter kanonok volt a plébános, mellette Tapolcsányi János segédlelkész működött.
Esztergom visszavételével az egész párkányi járás felszabadúlt a török iga alól, mire Fejérkövy István, majd Kutassy János érsekek megtették a lépéseket az érseki javak visszaszerzésére. Kutassy érsek Baróthy Istvánt nevezte ki az érseki javak kezelőjének, a kit állásába csak 1602-ben iktattak be. Az esztergomi érsekség azonban az Esztergom vármegyében fekvő birtokai után mit sem kapott, mert a jövedelmeket 1595-től kezdve, egész 1605-ig az esztergomi várőrség fizetésére fordították. Kutassy János halálával (1601) az érseki szék különben is hosszabb ideig üresedésben állott.
Mikor Esztergom 1605-ben ismét török kézbe került, a katholikus papokat kiűzték a hódoltsági területről s a harangokat, ágyúöntés czéljából, mind elvették a templomoktól. A protestánsok akkor kezdtek ismét megerősödni a vármegyében. Esztergomnak e másodszori török kézre jutásával a párkányi járás ismét a török hódoltság alá kerűlt, de az itt lakó jobbágyság megőrizte a magyar államhoz való tartozásának érzületét. Miután a vármegye Érsekújváron húzódott meg, innen gyakorolta az érsek földesúri jogait a hódoltsági területen s már a mennyire hatásköre kiterjedhetett, behajtották a jobbágyi tartozásokat.
A vármegye területéből egyedűl Szőgyén maradt meg a király birtokában, de a protestánsok itt is hamar megvetették lábukat. Kutassy érsek 1601-ben új plébánia-lakot építtetett Szőgyénben, a templom azonban elpusztult, az őrségben levő templom pedig 1617-ben már a kálvinisták birtokában volt, mert az őrség legnagyobb része ekkor a Kálvin hitét követő hajdúság sorából került ki. 376Mindazonáltal Szőgyénben a katholikus plébánia nem szünt meg. Pázmány Péter érsek kiváló gondot fordított a szőgyéni plébániára. Templomot építtetett, mely 1648-ban leégett. Plébánosaiúl mindig képzett lelkészeket nevezett ki. (Magyar Sion: III. 418. Némethy Lajos i. m.)
Mikor Pázmány Péter az érseki széket elfoglalta, (1616 szeptember 28.) az érseki jószágok teljesen elhanyagolt állapotban voltak. De Pázmány vaserélylyel dolgozott az érseki javak visszaszerzésén és jövedelmezővé tételén. Az érseki jószágokra tiszteket nevezett ki, a kik a gazdálkodás mellett a katholikus hit terjesztésében is hathatósan közreműködtek. Az 1618–19. évi országgyűlésen már panaszt emelnek a protestánsok, hogy Bélaváry Dávid, Pázmány érsek tiszttartója, Ölveden több protestáns embert elfogatott, tőlök 180 forintnyi bírságot csikart ki és az iskolamestert elűzte. (Mill. Tört. VI. 220.)
A nagy kiterjedésű uradalmakon kívűl az érsek gazdag jövedelmi forrása volt az egyházi tized; e mellett az érseket a pénzverdékben gyakorolt ellenőrzői tisztért járó illetmény (pisetum), továbbá a királyi haszonvételek tizedrésze és az érseki jobbágyok országos adója is megillette. – A mohácsi vészt követő korban a tizedek jelentékeny része elveszett, a királyi kincstár a válságos helyzetben egymásután megtagadta az érsektől a közjövedelmekben való részesedést, sőt a megmaradt tized egy részét olcsó áron bérbe vette. Pázmány Péter erélye és kitartása csakhamar rendezte az érsekség gazdasági viszonyait. Érseksége idejében, 1617–1622 között készült az Esztergom vármegyei érseki jobbágy helységek urbáriuma, mely nemcsak a jobbágyok tartozásaira, de a vallási viszonyokra is élénk világot vet.
Az érsekség földesurasága alá ekkor a következő helységek tartoztak: Nagyölved (a törököknek behódolt), Kural (hódolt falu), Kéty (hódolt falu), Bart puszta, Farnad mezőváros (behódolt), Muzsla, Búcs, Mócs, Nyergesújfalu, Süttő (hódolt falvak), Bajót puszta, Marót puszta, Magyarszőgyén, Németszőgyén, Vásárhely és Kéménd (hódolt falu). E helységek közűl csak Felsőmuzslának és Kéméndnek van temploma; Magyarszőgyénben a palánkon belűl levő templomot a reformátusok használják; de a jövedelmek a katholikus plébánost illetik meg. Ellenben Nagyölved, Farnad, Búcs, Mócs, Nyergesújfalu és Süttő helységek temploma elhagyatott. Kéménden iskolamester is működik, a ki ünnepnapokon előénekel. (Villányi Szaniszló i. m. 90–94. l.)
Pázmány alatt a térítés egyre nagyobb arányokat öltött; a jezsuiták bejárják a hódoltsági részeket, sőt átmennek a dunántúli országrészbe is. 1622/31-ben sikerűlt nekik Buda, Esztergom és Eger városokban mindegy 300 keresztényt kiszabadítani a török fogságból. (Fraknói Vilmos: Pázmány Péter 192. l.) Táton és környékén már 1630-ban találunk ismét katholikus licentiatust. A XVII. század közepén a vármegye területén fennálló vallási viszonyokra igen érdekes világot vet Egyedi András muzslai plébánosnak Zennyei István esztergomi főespereshez 1656-ban intézett levele, melyben az egyes plébániákat elősorolja. E levél adatai alapján a vármegye területén a következő helyeken voltak lelkészek: Bart, a katholikusoknak licentiatusuk van; Kéty a kálvinistáké, a hol predikátor működik; Magyarszőgyén, a faluban katholikus plébános működik (Egyedi András), ellenben az erődítvényben református prédikátor tartózkodik; Bény és Kéménd helységekben katholikus plébániák vannak; Libádon katholikus licentiátus, Nagyölveden kálvinista prédikátor, Muzslán, melynek Ebed a leányegyháza, katholikus plébános, Nyergesújfalun és a hozzátartozó Bajóton szintén katholikus plébános működik; Bajna részben a katholikus, részben a kálvinista hitet követi, a katholikusoknak van licentiátusuk; Köbölkúton és Táton, melynek Tokod a leányegyháza, szintén katholikus licentiátus működik; Ebszőny részben a protestáns, részben a katholikus hitet követi, Kesztölczön katholikus licentiátus van, míg Kural tiszta református helység. (Magyar Sion: III. 353–355.)
Ez állapot fennmaradt Érsekújvárnak a török kézbe jutásáig. Midőn 1663-ban Érsekújvár és a szőgyéni palánk a törökök birtokába jutott, a vármegyei élet is teljesen megszűnt, a hódoltsági falvak nem voltak többé megközelíthetők. Nem csupán az érsek veszítette el jövedelmeinek legnagyobb részét, de a helységek is elvesztek a katholikus hitre nézve; a lelkészek elmenekültek, számos falu teljesen elpusztúlt. Mindamellett Táton és környékén még 1665-ben és 1679-ben is találunk katholikus lelkészt, sőt 1674-ben Héregről elűzik a protestáns prédikátort. 1663-tól 1683-ig, vagyis Esztergom visszavételéig, a vármegye 377területén a reformátusok határozott túlsúlyban voltak. Csak tizenhárom ferenczrendi szerzetes (kolduló barát) járt Nyitráról, az érsekújvári basa engedelmével, a hódoltsági részekre, felkeresvén a híveket, kiszolgáltatván nekik a szentségeket, és megerősítvén őket hitükben.
Mielőtt Esztergomot visszavették volna, nehéz napokat élt át az érsek és a káptalan. A török hadak közeledtének hírére, gróf Kollonich Lipót kamaraelnök lefoglalta Szelepcsényi György prímás bécsi palotájában őrzött kincseit, melyeket 499,780 forintra becsűltek, úgyszintén Széchenyi György kalocsai érsek részéről a Pazmaneumban elhelyezett 61.000 forintot is; mindkét főpap csak évek múlva kapott némi kárpótlást ez elkobzott vagyonukért. A káptalan egy része Thököly hadainak közeledére, Nagyszombatból szintén Bécsbe menekűlt, míg a másik rész Nagyszombatban maradt. Thököly ugyan oltalomlevelet állított ki számukra, de ennek ellenére 30.000 arany váltságdíj lefizetésére köteleztettek, hosszas alkudozások után azonban 12.000 forintban egyeztek meg, ennek felét és 2000 forint ajándékot azonnal le kellett fizetniök.
Az 1683. évi párkányi diadalnak és Esztergom visszavételének hírére a káptalan is el akarta foglalni ősi székhelyét. Azonnal lépéseket tett a nádornál, a ki a káptalan kérését melegen pártolta, minek következtében Lotharingiai Károly herczeg, királyi helytartó, még abban az évben beiktatta Esztergomban élvezett ősi jogai élvezetébe. A káptalan jogait a nagyhatalmi főhaditanács is elismerte. Csakhogy az egész káptalan visszatéréséről egyelőre szó sem lehetett, mert Esztergom visszavétele után, egy év múlva is, még csak egyetlen, náddal fedett háza volt a káptalannak. Ekkor a káptalan Ordódy Zsigmond kanonokot küldte Esztergomba, a ki hozzáfogott a kanonoki házak felépítéséhez. De rendkívüli nehézségekkel kellett megküzdenie. A káptalannak nem volt temploma, csupán a Bakócz-kápolnában tarthatott isteni tiszteletet, annak viszont nem volt harangja. Ordódy mellett a káptalan ispánja, Nagy Márton fejtett ki nagy tevékenységet, de mindúntalan összeütközésbe kerültek a várőrséggel, mely a káptalan földesúri jogait nem vette figyelembe. A regále-jogok gyakorlása, a dunai vám- és révjog miatt a káptalan és a főkapitányság közt másfél századon át folyt a per. (Villányi Sz. i. m. 11.) Az érseki város visszafoglalása után mind az érsek, mind a káptalan Esztergomot tette a körülötte fekvő birtokok kormányzati középpontjává. Az érseki tiszttartó és a káptalan egy tagja ettől kezdve állandóan Esztergomban tartózkodtak.
1708-ban az esztergomi érseki tiszttartói kerülethez a következő helységek tartoztak: Esztergom-Viziváros, Bajót, Mócs, Búcs, Német- és Magyarszőgyén, Kéménd, Süttő, Nyergesújfalu, Felső és Alsómuzsla, továbbá Marót, Pél és Csenke puszták. A nagysarlói tiszttartósághoz Esztergom vármegyéből Farnad, Nagyölved, Kéty, Kural és Bart tartoztak. Az esztergomi káptalan 1691-ben és 1711-ben adott ki új úrbéri szabályzatot. Az utóbbi szerint az esztergomi káptalan földesúri hatósága a következő helységekre terjed ki: Ebed, Kőhídgyarmat, Libád, Kesztölcz, Epel, Dorog, Nagycsév, Felső- vagy Kis-Csév, Nána, Mikófölde, Szalacson és Patócs puszták, Kis-Bény, Dömös; ezenkívül halásztanyák Táton és Ebeden. Az Oláh Miklós érsektől alapított nagyszombati Szent Istvánról czimzett papnevelő-intézet bírta Tát, Kicsind, Ebszőny és Tokod falvakat.
A török kiűzetése után gróf Kollonich Lipót, akkoriban még kamaraelnök, Esztergomban a török hadjáratban megsebesűlt katonák számára kórházat akart állítani, mely 1685-ben csakugyan elkészült. Ugyanez évben kieszközölte, hogy egy borbély és gyógyszerész is jőjjön az esztergomi várba. A Kollonich alapította kórház ekkor még csak tábori kórház jellegével bírt, de rövid idő múlva felépűlt a Szent Erzsébetről czimzett kórház és templom, mely 1710-ben már fennállott. Ekkor a városnak külön orvosa is volt. Szelepcsényi György 1685 január 14-én bekövetkezett halálával a prímási székbe Széchenyi György kalocsai érsek került, kinek neve jótékony alapítványai révén örökké emlékezetben fog maradni. Székfoglalója után főleg Esztergom és Érsekújvár helyreállítását sürgette, mivel elődje Buda és Esztergom megerősítésére 180.000 forintot hagyományozott, s ez összeget Lipót király hadi czélokra kívánta fordítani. Széchenyi fellépése következtében a pápa is küldött pénzt Esztergom helyreállítására. Érseksége alatt (1685–1695) térnek vissza a szerzetes-rendek ősi székhelyükre, a honnan a török hódoltság őket világgá üldözte. Alatta telepednek le a jezsuiták is Esztergomban. Gróf Kollonich Lipót már 1686-ban 378Károly herczegtől a Jézus-társaság tagjai számára telket kért s még abban az évben két hithirdetőt küldött Esztergomba. (Maurer József, Cardinal Leopold Graf Kollonitsch 175. stb.) Széchenyi György érsek melegen felkarolta a jezsuiták letelepítésének ügyét. 1687-ben 50.000 forintot adott nekik templom és rendház építésére. Ugyanő hozta vissza a Ferencz-rendieket is 1685-ben, a kik a hajdani Szent Keresztről nevezett templommal összekötött rendházukban telepedtek le. A bőkezű érsek 20.000 forintot adott nekik alapítványúl.
Esztergom visszafoglalása után a protestánsok is egyre több zaklatásnak vannak kitéve. Már 1685-ben panaszkodnak, hogy a vármegyékből elűzik lelkészeiket és templomaikat elveszik. (Mill. Tört. VII. 463.) Ekkor azonban még nem háborgatták őket vallásgyakorlataikban; csupán az érsek és a káptalan földesurasága alatt álló helységekben érezték a nyomást annyiban, hogy lelkészt nem tarthattak. Ellenben az akkoriban Komárom vármegyéhez tartozó Lábatlan és Piszke helységekben teljesen szabadon gyakorolhatták vallásukat. (Villányi Sz. i. m. 129.) Midőn 1695-ben gróf Kollonich Lipót lépett az esztergomi érsekségre, a protestánsok szabad vallásgyakorlatának vége szakadt. Kollonich érsek az 1681. évi 25. és 26. törvényczikkekre támaszkodva, az egész vármegye területéről elűzte a protestáns lelkipásztorokat. Példáját csakhamar követték a többi főpapok is. Széchenyi Pál kalocsai érsek a veszprémi protestáns lelkészt elfogatta s 1701-ben Esztergomba küldte, hol egy ideig fogva tartották, majd szabadon bocsátották, azzal a kikötéssel, hogy többé nem fog Veszprémbe visszatérni. A jezsuiták térítői működése és ama sok zaklatás ellenére, melynek a protestánsok a XVIII. század elején (1701) ki voltak téve, még elég nagy számban laktak a vármegye területén, sőt 1700-ban a – káptalan jelentése szerint, – egyes falvakba ismét visszatértek az elűzött prédikátorok. Mócs, Búcs, Dömös, Nagysáp, Epel, Héreg, Sárisáp és Kéty helységekben túlnyomólag protestánsok laktak, ezenkívül kisebb számban még Köbölkút, Szőgyén, Kőhídgyarmat, Sárkány, Kisújfalu, Bátorkeszi, Marót és Tokod helységekben, valamint Esztergom szabad királyi városban is előfordúltak.
A II. Rákóczi Ferencz felkelése idejében tartott szécsényi országgyűlésen (1705) a rendek kimondták a szabad vallásgyakorlat elvét. A protestánsok erre támaszkodva, ismét prédikátorokat ültettek be az egyes plébániákba és a templomokat elfoglalták. A mint a felkelés hanyatlott, a protestánsok szabad vallásgyakorlatának is vége lett. I. József király rendeletére Kürtössy András főesperes 1710-ben az érsek parancsára vizsgálatot tartott, a ki azután ismét visszaállította a felkelés előtti állapotokat. (Villányi Sz. i. m. 129.)
Széchenyi György, még inkább Kollonich érseksége alatt számos új templom épűl az elpusztúlt régiek helyén. 1699-ben épülnek Bátorkeszi, Esztergom szabad királyi város templomai, 1700-ban elkészűl Muzsla temploma is, melyet Széchenyi György érsek kezdett építtetni; Dorog helység 1701-ben emel templomot közadakozásból. Az esztergomi vár alatti templomot, melyet a törökök imaháznak használtak, szintén helyreállítják és 1700-ban Szent István vértanú tiszteletére újból felszentelik.
Az 1701. évi egyházlátogatás alkalmával, melyet Balassa Pál egyetemes érseki helynök intézkedésére, Jezerniczky Ferencz János lekéri apát, székesegyházi főesperes teljesített, a következő plébániák állottak fenn; Mócs, Muzsla, Esztergom vár, Esztergom sz. kir. város, Marót, Dorog, Nyergesújfalu, Kéménd, Kicsind, Kőhídgyarmat, Libád, Magyarszőgyén és Nagyölved. (M. Sion: 1896. 573.)
A bécsi kormány a törökök kiűzetése után a magyar elemet rácz és német telepítvényekkel akarta háttérbe szorítani, ezért a ráczok letelepedését tőle telhetőleg előmozdítani törekedett. A ráczok már a XVI. században meg voltak telepedve Esztergom városában, de az 1683. évi ostrom után számuk nagyon leapadt. Lipót király 1691-ben kelt szabadalomlevele következtében ismét nagy számban telepedtek le, s 1701-ben már egy kalugyert is tartottak maguknak az isteni tisztelet végzésére. Malonyay Pál apátplébános azonban nem nézte jó szemmel a kalugyer működését, mivel így le kellett mondania abbeli törekvéséről, hogy a görögkeleti szerbeket a kath. egyházhoz csatolja, ezért a vármegye segélyét vette igénybe s a szerbek templomát bezáratta. 1704-ben szerb katonák érkeztek Esztergomba, a kik szintén hoztak magukkal kalugyert, s igy a görögkeleti vallásuak száma jelentékenyen megnövekedett. Sőt Kollonich érsek pártfogása révén akadálytalanúl folytatták vallásuk gyakorlatát, noha Malonyay Pál, 381valamint a városi hatóság nem egyszer akadályozta őket vallásszabadságukban. A város 1711-ben az esztergomi szerb kereskedőket át akarta téríteni a kath. vallásra, de mivel III. Károly 1720-ban megerősítette I. Lipót szabadalomlevelét, a szerb hitközség fennmaradásának többé mi sem állott útjában.
Keresztély Ágost, szász fejed. herczeg, bíbornok érsek.
1707–1725.
Gróf Esterházy Imre.
1725–1745.
Rudnay Sándor.
1819–1831.
A főszékesegyház és káptalan eredeti terve, a hogyan Rudnay primás elkészíttette.
