Jezsuiták.

Teljes szövegű keresés

Jezsuiták.
A törökök kiűzetése után először a jezsuiták és a Ferencz-rendűek telepedtek meg Esztergomban. A jezsuiták már 1686-ban jöttek Esztergomba, Széchenyi György érsek alapítványával pedig végleg letelepedtek. Acatius Sándor, a rend tartományi főnöke 1688-ban a rend költségén a Vízivárosban, egy régi templom romjain új templomot és egy gimnáziummal egybekapcsolt rendházat épített. A XVIII. században az esztergomi rendház jelentékenyen fejlődött, főleg a gimnázium révén, mely nagy látogatottságnak örvendett. 1714-ben a jezsuiták három házhelyet vettek a gimnázium kibővítésére, 1729-ben a templom kiépítése czéljából megvették a szomszéd harminczadházat is. 1738-ban felépült a Szent Ignácz tiszteletére emelt templomuk, melynek tornyait gróf Batthyány József érsek 1780-ban építtette, miután azelőtt a várparancsnokok nem engedték meg a tetőnél magasabb torony építését.
Kezdetben hat-hét rendtag lakta, 1730 óta a rendtagok száma 10–14 között váltakozott. A vízivárosi rendházzal egybekötött négy osztályú gimnáziumban 1694-ben két tanár tanított. Az 1728–29. évben e gimnázium hatosztályúvá vált. E hat osztályban, osztály-összevonással, három tanár működött, élükön a praefectussal. 1732-ben 167 volt a tanulók száma, mely 1755-ben 277-re emelkedett. A jezsuitarend eltörlésével (1773) templomuk plébánia-egyházzá alakult át, székházuk pedig az érseki helynök lakhelye lett.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem