Ferencz-rend.

Teljes szövegű keresés

Ferencz-rend.
A gimnázium vezetését 1776-ban a Ferencz-rendűek vették át, a kik közel két évtizeden át tanítottak benne, világi papok segítségével. A gimnáziumot 384már az 1776–77. tanévben a szabad királyi város területére helyezték át s 1809-ben a Benedek-rendűek vezetése alá került.
A Szent Ferencz-rendűeket 1683-ban telepítette le Károly herczeg a Vízivárosban. 1685-ben Széchenyi György érsek alapítványából, a Lipót királytól adományozott telken felépítették a Szent Keresztről nevezett rendházukat, mely azonban 1706-ban, Esztergomnak a kuruczoktól történt ostroma alkalmával leégett s csak 1715-ben állították újból helyre. A szatmári békekötés utáni korban (1717) a Ferencz-rendűek konventje két részre oszlott, a rendtagok egy része átköltözött a szabad királyi városba, a Szent Anna-kolostorba. A Szent Keresztről czímzett kolostort 1727–1750 között újjáépítették.
A vízivárosi konventet II. József császár 1786-ban, júl. 22-én eltörölvén, a kolostor egyideig a 33. gyalogezred növendékeinek nevelőintézete volt, míg 1820-ban Rudnay Sándor herczegprímás a vallásalaptól megvásárolta s a hittani tanfolyamot végzett áldozó-papokat helyezte el benne. Ide helyezték el ideiglenesen az érseki levéltárt, a templomba pedig az érseki könyvtárt, míg a sekrestyében a káptalani hiteles helyi levéltár talált helyet. 1850-ben a Nagyszombatból áttelepített Szent István papnevelő-intézet növendékpapjait helyezték el, az új papnevelő-intézet felépítéséig.
Scitovszky János herczegprímás 1865-ben a Paulai Szent Vincze leányainak adta a kolostor épületét.
A Ferencz-rendűek szabad királyi városi kolostora részére a város még 1697-ben adott telket, mely adományt I. Lipót király 1700-ban megerősítette. A templom alapkövét 1700-ban tették le, de a közbejött szabadságharcz miatt csak 1717-ben lett készen, mikorra a rendház egy része is elkészült. A Ferencz-rendűeket 1717-ben iktatták be ünnepélyesen a Szent Anna-templom és zárda birtokába. A maiglan fennálló épület csak 1755-ben fejeztetett be. A templomot azonban 1745-ben egészen újjá kellett építeni. A loretomi kápolnát báró Kuckländer neje építtette, a kit ott is temettek el. (Villányi Szaniszló i. m. 20–30.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem