Telepítések.
Telepítések.
A megfogyott lakosság szaporítása czéljából a király a latin földről számos új vendéget telepített le Esztergomban; még tulajdon palotájáról is lemondott, hogy vendégeit jobban elhelyezze. De a vár csakhamar szűknek bizonyúlt a vendégek befogadására. A polgárok és az érsek, valamint a káptalan között napirenden voltak a viszályok a házhelyek és a telkek kijelölése miatt, míg végre IV. Béla is beleegyezett a polgárok ama kívánságába, hogy ismét a régi város helyén, a Duna mellett telepedjenek le. (Pauler Gyula i. m. II. 258.) A pénzügyi viszonyok rendezésével újra előtérbe lépett a zsidók letelepedése is. IV. Béla szabadalmakkal ruházta fel őket, meghagyván a városoknak, hogy velük úgy bánjanak, mint vendégekkel. A tatárjárás után Esztergomban is számos zsidó család telepedett le, sőt külön zsidó-utcza (városrész) alakúlt.
A tatárjárás után az esztergomi érseki szék sokáig betöltetlen maradt.
Kevéssel azután, hogy IV. Béla visszatért, a pápa Báncza Istvánt nevezte ki az esztergomi egyházmegye kormányzójává, a kinek egyúttal bíbornoki kalapot adott. Az esztergomi káptalan azonban Benedek kalocsai érseket jelölte az esztergomi érseki székre, a kit IV. Béla is óhajtott, de a pápa a maga jelöltjéhez ragaszkodott. Hosszú ideig tartó tárgyalások után végre a szentszék engedett. IV. Incze 1254-ben áthelyezte Benedeket az esztergomi érsekségbe, Báncza István pedig az érsekség jövedelméből 300 márkát kapott évenként.
IV. Bélát ezután hosszabb időre a fiával, István ifjabb királylyal kitört viszály tartotta lekötve, melynek folyamán, hogy híveinek hűségét biztosítsa, pazar kézzel osztogatta a várjavakat.
1265-ben végre létrejött a béke az apa és a fia között, mely után mindketten ismét bőkezűen jutalmazták híveiket a várbirtokokból. De a nemesség ezzel nem elégedett meg, újabb biztosítékokat követelt, miután az „arany bulla” legtöbb rendelkezésére közel félszázad alatt elavúlt.
1267-ben az ország nemesei Esztergom mellett gyűlést tartván, azzal a kéréssel járúltak IV. Béla király és fia elé, hogy erősítsék meg szabadságukat 208és kiváltságukat, melyeket még Szent István királytól nyertek. IV. Béla és fia, István teljesítették e kérést és az „arany bulla” legfontosabb intézkedéseit tíz pontban egybefoglalva, kiváltságlevélben kiadták az egybegyűlteknek.
1269-ben nagy csapás érte Béla királyt. Hasonnevű fia, a ki mindenkor szeretettel ragaszkodott hozzá, elhúnyt. A királyi herczeget Esztergomban, a minoriták templomában temették el, a hova IV. Béla is temetkezni kívánt. Kívánsága szerint rövid idő múlva teljesedett is; 1270-ben Nyúlszigeten (Szent Margit-sziget) utólérte a halál. (Pauler Gyula i. m. II. 357.)
