Tatárjárás.
Tatárjárás.
Alig egy év múlva a közelgő tatárbetörés híre hozta forrongásba a kedélyeket. Kiev eleste után a mongol áradat csakugyan feltartóztathatatlanúl közelgett hazánk felé. Az 1241. év elején már az egész ország fegyverkezett. Farsang végén maga Béla király is elhagyván Esztergomot, Budára tette át székhelyét, oda hívta a főpapokat és a főurakat, valamint a várnépeket. Az új esztergomi érsek, Mátyás is, a ki a gyászos végű muhi csatában halt meg, eljött Budára.
207A tatárbetörés hírére IV. Béla sietve magához parancsolta esztergomi vitézeit; ezeket előbb Pestre rendelte, majd ők is elmentek a muhi táborba, hol vitézül küzdve, elestek.
A tatárok csak 1242 február hó elején jöttek át a Dunántúlra. Kádán a tatárok egyik vezére előbb Óbudát égette fel, majd innen Esztergom felé vette útját, s útközben a pilisi cziszterczia-apátságot is felgyújtotta. (Békefi Remig: A pilisi apáts. tört. I. 244.) Esztergom ekkorra már meg volt erősítve sánczokkal, fatornyokkal, bástyákkal és mély árkokkal.
A városban gazdag polgárok, franczia és olasz kereskedők laktak, de rajtok kívül még erős őrség is volt.
A tatárok, a mint a város előtt termettek, 30 nagy hajító-gépet állítottak fel, melyekből éjjel-nappal szünet nélkül szórták a köveket a tornyokra és a házakra; azalatt a foglyok ezrei hordták a rőzsét és a földet az árkok kitöltésére. A városbeliek, látva, hogy a falakat és a fatornyokat többé nem védhetik, felgyújtották a külvárosokat és a kőházakban, a palotákban vonták meg magokat.
A tatárok, haragjukban, a miért elestek a gazdag zsákmánytól, faczölöpökkel kerítették körül a várost, hogy senki se menekülhessen, azután megtámadták és egyenként megvették a palotákat, nem kegyelmezve az előkelő úri asszonyoknak sem, a kik – valami háromszázan, – önként felajánlották magukat a tatár vezéreknek. Az egész városból csak mintegy 15-en menekültek meg. Egyedül a vár állott még, melybe a magyarok közül is sokan menekültek. E várban az arragoniai származású Simon ispán parancsolt, mellette Bertram testvére és sok szerszámíjász (kézi hajító, fegyveres vitéz), a kik különösen nagy szolgálatot tettek a vár védelménél. Kádán nem igen erőszakolta az ostromot, hanem csakhamar elvonúlt a hősileg védett vár alól s előbb Székesfehérvár felé vonúlt, majd a király üldözésére sietett. A tatárok visszavonúlásának hírére IV. Béla király a János-lovagok és a Brebiri nemesek társaságában visszatért a tengerpartról az országba, (Pauler Gyula i. m. I. 232. Millenn. Tört. II. 498.), s első gondja az ország védelme volt.
A tatárpusztítás a bástyás városok és várak hiánya tette oly rettenetessé. Azért a király a tatárdúlás utáni években úgy intézkedett, hogy az érsek és a polgárság Esztergomban, a várban lakjék. Az esztergomi polgárok, tehát, a kik átélték a tatárdúlást, felvonúltak a Kis-Duna mellől, a hegyre.
