Szelepcsényi György.

Teljes szövegű keresés

Szelepcsényi György.
Bars vármegye 1680-ban Szelepcsényi György érsek személyében új főispánt kapott. De a főispán és a rendek között sohasem volt jó a viszony, mert talán a Szelepcsényben született jobbágyfiút látták benne. Rendeleteit egyszerűen félretették, a téli szállásra rendelt német katonaságot pedig az érseki birtokra szállásolták, a hol az elég kárt csinált. (Szerémi, Emlékek Barsv. Hajdan.) Az 1681 évi országgyűlés újból törvénybe iktatván a vallásszabadságot, Léván ismét megalakult a protestáns egyházközség, Simonyban és Szelezsényben pedig a protestánsok templomait törvénynyel biztosították, míg a VII. törvényczikk a lévai vár megerősítéséről intézkedett, mely czélból Bars, Árva és Túrócz vármegyék közmunkáját vették igénybe. Ez az országgyűlés azonban nem volt képes az ellentéteket elsimítani. Thököly 1682 június havában újból fegyvert fogott. Eszterházy Pál nádor e hírre Léva megerősítését sürgette a vármegyénél, majd július 7-én hadba szólítja a vármegyét, július 25-ikén pedig nemesi felkelést rendelt, de ezt a rendek csak az augusztus 20-ikán Zsarnóczán tartott közgyűlésen tárgyalták. A háborús hírekre 1682. év folyamán Kesselőkő várát is hadilábra állították. A várbeli birtokosok, a Majthényiak, tetemes áldozatot hoztak a vár védelmére.
Ezalatt Thököly, Kassa elfoglalása után, gyorsan haladt előre. Augusztus 22-ikén már Füleket fogta ostrom alá, majd ennek eleste után hatalmába kerítette a bányavárosokat, Petróczy István alatt pedig egy dandárt a morva határra 366küldött, mely dandár útközben Lévát is elfoglalta. Strassoldo még Kassa vívása előtt kereket oldott és Szent-Benedekre húzódott vissza. Augusztus 6-án ugyan nagyhangú kiáltványt intézett a vármegyéhez, de Petróczy elől a Vág mögött vonta meg magát.
November havában maga Thököly is megjelent a vármegye területén. Zólyomból Hont vármegyén át Léva felé vonúlt és november 9én Nagy-Koszmálynál táborozott. Ekkor azonban már követei megkezdték az alkudozásokat. Thököly kiadta a bányavárosokat, hadát pedig téli szállásra vonta vissza. A bányavárosokért, kárpótlásul, Felső-Magyarországnak egész a Garamig terjedő részét kapta és e területen fejedelmi jogokat gyakorolt. Ezzel Bars vármegye háromfelé szakadt. A Garamon innen eső terület, a bányavárosokkal együtt: Lipótot uralta, a Garamon túl fekvő rész: Thökölyt, a hódoltság pedig a törököket. (Millen. Tört. VII. 364. – Szalay L. V. 233. – Új Magy. Muz. 1858 évf.)

SZELEPCSÉNYI GYÖRGY.
Az országos képtárból
1683 elején Konstantinápolyból ismét háborús hírek érkeztek. Kara Musztafa nagyvezér mindenáron háborút akart, és midőn június 7-ikén Eszéken átlépte a Drávát, hadüzenetet küldött Bécsbe. A török sereg előnyomúlásának hírére Thököly is megindult hadával Morvaország felé.
Bars vármegye már tavaszszal is teljesen védetlen állapotban volt és csak így történhetett meg, hogy április 8-ikán: húsvét vasárnapján, 2000 török és tatár, a vármegye északi felében fekvő Oszlányt kirabolta s az egész Nyitra völgyét elpusztította. Midőn pedig az eredetileg a bányavárosok védelmére rendelt Schulz tábornokot a Vág-vonalra, majd a Morva folyó mögé rendelték vissza, az elkeseredett rendek egymásután hódoltak meg Thököly biztosai előtt, sőt július 26-ikán a nagy-ugróczi kastélyban tartott közgyűlés Thököly hadaihoz külön vármegyei csapatot állított ki, Péli Nagy András vezérlete alatt.
Thököly az eszéki táborból visszatért Felső-Magyarországban hagyott seregéhez, melylyel július 1-én Léva alá érkezett, majd július 23-ikán Verebélyen át Sempte és Vág-Sellye ellen indult. De midőn július végén Károly lotharingiai herczeg seregeitől vereséget szenvedett, visszavonult. Tábora aug. 28-ikán érkezett Léva alá, 29-ikén ott megpihent és azután tovább vonult, mert szept. 1-én Szécsény mellett találjuk. (Késmárki névtelen naplója, 31.)
Bécs felmentésével azonban a helyzet megváltozott. A nagyvezér menekült, Thököly pedig már nem azonosítá ügyét a törökével, hanem egyezkedni próbált Lipóttal. De Esztergom elfoglalása után Károly herczeg befejezte a hadjáratot és hadait téli szállásra vezényelte.
Esztergom visszafoglalásával Bars vármegye is felszabadult a török iga alól, de ennek sem igen örvendhetett, mert az egész vármegyét császári ezredekkel rakták meg. 1683–1684 telén a vármegye területén a Dünewald, Aspermont és Götz császári ezredek voltak és ezeken kívül a szövetséges bajor, spanyol és franczia hadak is megfordultak ott. Ezekhez járult az óriási 367hadi adó, mely elviselhetetlen terhet rótt a lakosságra. Hogy csak egy példát idézzünk, Oszlányra magára 750 frtot vetettek ki.
Lipót ugyan nem szívesen folytatta a háborút, de XI. Incze pápa erélyes fellépésére, 1684 elején végre sikerült a hármas-szövetséget a török ellen létrehoznia. Bars vármegye már ekkor Hunyady András főkapitány élén 1000 lovasból álló hadat állított ki, mely veres selyem-zászló alatt indult hadba (Dillesz Sándor, Bars várm. 1686-ban), de nagyobb szerep nem jutott neki. Hunyady Andrást a nádor még október 14-én haza bocsátotta a budai táborból és helyét Peszeky Albert (egykor Thököly hadnagya) és Hamar István foglalták el, majd ezeket is haza bocsátván, Simonyi János vezérlete alatt 10 nemest tartott meg télire. Az 1684. évi hadjáratban még 418 lovast állítottak ki a vármegye nemessége részéről, tizenhárman pedig a Forgách, a Bossányi és az Ebeczky lovas ezerjeiben szolgáltak.
1685 nyarán Károly főherczeg Érsekujvárt vette ostrom alá. Ibrahim Sejtán szerdár a hatvani pasa vezérlete alatt egy hadtestet küldött a vár felmentésére, mely július 23-ikán megkezdvén az előnyomulást, az Ipolynál felállított Bercsényi Miklós-féle hadat egész a Garamig szorította vissza, de Érsekujvár elestét nem tudta megakadályozni.
Az 1686. évi hadjárat Buda várának visszafoglalását tűzte ki czélul, melyben Bars vármegyéből 219 zsoldos lovas, 199 személyes nemes felkelő és az egyes ezredekben tizenhárman vettek részt. Hogy mily lelkesedéssel csüngött a vármegye a törökök kiűzetésén, legjobban bizonyítja az a kimutatás, mely szerint a nemesi fölkelésre kötelezettek közül csak 36-an maradtak távol, a következő okokból: hadi fogoly 2, sebesült és nyomorék 15, teljesen elszegényedett 3, más megyébe insurgáltatott 1, igazolatlan 15. Buda várának elestével az egész kurucz had szétzüllött. A mint látták, hogy a bécsi kormány komolyan hozzá lát a török kiveretéséhez, jobbára a királyi hadakhoz csatlakoztak. Petneházy Dávid kurucz vezért már Buda ostrománál az elsők között találjuk, a kik a várfalakra hágtak. A kétségbeesett török ekkor, hogy Lipótot kiengesztelje, Thökölyt a nagyváradi basa által elfogatta. Csak még Munkács várát védte a hőslelkű Zrinyi Ilona, míg azt végre 1688 elején feladni kényszerült. Ezzel a belháború befejeződött.
Ennyi siker után a bécsi kormány elérkezettnek látta az időt arra, hogy Magyarországot az örökös tartományokba olvassza. 1687-ben, vízkereszt után elvették a protestánsok templomait és megkezdték mindazoknak az üldözését, a kiknek a Thököly-féle mozgalmakban valami szerepük volt, a körmöczi bányát és pénzverő-kamarákat pedig közvetetlenül a bécsi hatóságok alá rendelték. Mindezekhez még az is járult, hogy az adóteher, a katonaság eltartása és a hadfogadás elviselhetetlen volt, úgy hogy a jobágyok tömegesen szöktek az erdőkbe, vagy más lakatlan helyekre. 1702-ben Bars-, Hont-, Nyitra- és Nógrád vármegyéket az Eszterházy-féle huszár-ezred kiállítására kötelezték és a vármegye még ennek a súlyos kötelezettségnek is megfelelt. 1698-ben a vármegye nemességére 6197 frt 10 kr. taksát vetettek ki, melyből a birtokosokra 4355 frt 10 kr. és a curialista, armalista és praedialista 368nemességre 1842 frt esett. (Orsz. levélt.) Nem csoda tehát, ha az egyre fokozódó elégületlenség csak vezérre várt, hogy kiváltságos zsarolóival leszámoljon.

A BÁNYAVÁROSOK HADI ZÁSZLÓJA.
Saját felv.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem