A török döntő leveretése.

Teljes szövegű keresés

A török döntő leveretése.
A péterváradi diadal után Eugén Temesvár ellen vonult. Pálffy Jánost a vár körülzárolására, a lovassággal előreküldve, ő maga augusztus 14-én a gyalogsággal és a tüzérséggel Zentára indult, majd augusztus 20-án Zentánál átment a Tiszán és augusztus 24-én Temesvár alá érkezett és elfoglalta, a mivel az 1716. évi hadjárat befejezést nyert.
Eugén herczeg 1717 tavaszán újból megkezdte a hadműveleteket és ezúttal Belgrád visszafoglalását tűzte ki czélul. Miután a határt bejárta, június 15–16-án átszállította seregét a Dunán s megkezdte Belgrád körülzárolását. Az augusztus 16-án kivívott fényes belgrádi diadal után a vármegyének többé nem kellett tartania a török támadástól. A bécsi udvar is nagy jelentőséget tulajdonított a belgrádi diadalnak. III. Károly király leiratot intézett a vármegyéhez, melyben a belgrádi diadal kivívásáért hálaadó isteni tisztelet tartását rendelte el.
Az 1718 július 21-én megkötött pozsareváczi béke egyelőre 24 holdévre véget vetett a törökök elleni háborúnak. E béke következtében Bács vármegye megszűnt a török birodalom közvetetlen szomszédja lenni és az ország határai már nem a Tisza és a Maros voltak. Így azután a két folyó mentén szervezett Határőrvidék az ország belsejébe esett és ezáltal eredeti rendeltetésének többé nem felelhetett meg. Erre az intézményre tehát többé szükség sem volt.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem