A Határőrvidék feloszlatásának terve.
A Határőrvidék feloszlatásának terve.
Bács vármegye még 1718-ban kérte a Határőrvidék feloszlatását, valamint Zombor és Szabadka városoknak a vármegyébe leendő kebelezését, de eredménytelenül, noha a határőrök egész 1734-ig, mivel más dolguk nem akadt, egyre-másra folytatták rablókalandjaikat és annyi kárt s hatalmaskodást követtek el a szegény adózó népen, hogy a vármegye minduntalan kénytelen volt panaszt emelni ellenük a kanczelláriánál s a főhaditanácsnál.
A bajokat még növelte az is, hogy a szegedi és a péterváradi parancsnokok is ellenséges viszonyban állottak a vármegyével. Bács már 1713-ban panaszkodik, hogy Herberstein szegedi parancsnok a vármegyét a pallosjog gyakorlásában akadályozza. Állandó panasza az is, hogy a várparancsnokok a marhakereskedőket és más vármegyebeli adóköteleseket, a kik az adókötelezettség alól ki akarnak bújni, a határőrvidéki katonák vagy a protegáltak (védenczek) közé veszik fel, sőt a várparancsnokok e tekintetben oly önkényesen járnak el, 157hogy nem csupán a szerbeket, de magyarokat, tótokat, németeket, görögöket, néha még zsidókat is védelmük alá helyeznek.
Az udvari főhaditanács Löffelholz ezredeshez rendeletet bocsátott ki, hogy a hadbiztossal egyetértően, Bács és Bodrog vármegyék panaszait illetőleg jelentést tegyen, a határőrvidéki katonákról összeírást készítsen és a számfölöttieket a katonai helységekből utasítsa ki. De a katonai parancsnokok mindig találtak módot a sérelmek orvoslásának elodázására. Így azután a katonai helységekben a lakosság száma annyira megszaporodott, hogy a szervezés alkalmával megállapított létszámnál öt, sőt tízezerrel is nagyobb volt. Ebből alig ötödrész volt hivatásos katona; a többiek földmíveléssel, iparral és kereskedéssel foglalkoztak. Mivel pedig mindig több és több földterületre volt szükségük, a szomszéd kamarai alattvalók földjeiből foglaltak el maguknak, sőt nem egyszer erőszakkal is. (Iványi: A Tiszai Határőrvidék. 1886. évf. 138–139. lap.)
A vármegye kárát élénken tünteti fel az a lajstrom, a melyben a károsított helységeknek – többek között Pétervárad-Sáncznak, Gardinovácznak, Turának, Obrovácznak, Béregnek, Zombornak, Doroszlónak, Bukcsinovicsnak, Kupuszinának a vármegye elé terjesztett panaszait egybefoglalták és melyet a vármegye, Pétervárad-Sánczban, 1728 okt. 18-án kelt hiteles kiadványban a kamarai jószágigazgatónak, alattvalói jogainak védelmére, illetőleg a hatalmaskodások és a panaszok orvoslása czéljából kiadott. A vármegye az 1728–29. évi országgyűléshez is felterjesztette panaszait, majd az 1731 decz. 17-én Baján tartott közgyűléséből ismét panaszt emelt a helytartótanácsnál, hol régi panaszainak elősorolása mellett, azt kéri, hogy legalább Gákova, másként Bresztovácz-puszta, melyet a szegedi várparancsnok erőszakkal elfoglalt, katonai sánczczá tett és rabló siákokkal telepített be, a vármegyének ismét visszaadassék és e népség a vármegyéből kipusztíttassék. (B.-B. várm. Monogr. I. 422.)
