A fölbujtók elfogatása.
A fölbujtók elfogatása.
Alig írta meg levelét a főispán, nyilt ellenszegülés hírét hallotta. Április 19-én ugyanis a katymáriak kiverték falujokból a megyei urakat, kik a háziadó összeírása végett jelentek meg közöttük. A megye elfogatta a három főbb bujtogatót, mire a többiek megszeppentek s nem merték előadni a megyei gyűlésen azt a panaszukat sem, a mit Csupor Ádám volt alispán s több más megyei tisztviselő ellen emeltek. Épen ezen a napon rendelte el a király is, hogy a bácskai szerbeket engedelmességre kell szorítani a megyei hatóság, a kincstár s a földesurak iránt; mire a haditanács azonnal négy század katonaságot küldött az ott levő hadinép erősítésére; de olykép, hogy a kapitány mindenben Vaha tábornoktól függjön, annak engedelme nélkül semmit se tehessen, s a vármegye egyenes kérelmére még a legsürgősebb esetben se nyujthasson segítséget. A mellett azt az utasítást kapta a kapitány, hogy május 16-án mind a négy századdal jelenjék meg Péterváradon, hol a zavarok megvizsgálása végett kirendelt kamarai bizottság tanácskozni fog. Ez annál jobban elkeserítette a megyei urakat, mivel hasonló parancsot vett a péterváradi és az eszéki tábornok is, kinek gyalogsága teljesen elegendő lett volna a bizottság oltalmára. Május 3-án azt kérték tehát, hogy legalább két századot tartsanak vissza az éjszaki vidékek őrzésére.
Eközben a kincstári falvak jobbágyai kivétel nélkül fegyvert ragadtak s külön tisztek követésére esküvel kötelezték magukat. A kiküldött császári csapatok ugyan összefogdosták a főkolomposok egy részét, a vármegye azonban örökös aggodalomban élt, hogy a nép feltöri a gyenge börtönt, kiszabadítja ezeket a rabokat, s még az eddiginél is jobban fenyegeti a közbiztonságot; azt pedig, hogy a foglyokat valamely szomszéd várnak, pl. Eszéknek vagy Szegednek tömlöczeibe szállítsák át, a sokfelé elfoglalt katonaságtól alig remélhették.
Mivel a főispán és a tisztikar mindenben a vladikát okozta a történtekért, a helytartótanács május 4-én egyenesen felkérte a királyt, fogassa el Paulovicsot és bilincsekben vitesse valamely vár falai közé. A dolog annál sürgősebbnek látszott, mert ugyanaznap Bácsban is elrendelte a helytartótanács a nemesség felkelését arra az esetre, ha a Békésben kitört lázadás ide elterjedne. E végből a bácsi alispán még a rendelet kiadása napján értekezett a főispánnal. Ha nyiltan nem törtek is ki a bácskai szerbek, megbízhatók semmi esetre sem voltak, s fegyverfogásra szólíttatván, nagyban beszerzett fegyvereiket minden valószínüség szerint épen a kormány ellen fordították volna, mire csak az alkalmat várták. A főispán már korábban megbízta a vizsgálatokkal Pruzsinszky Ferencz alszolgabírót és Latinovits Péter táblabírót, kik azonban csak az amúgy is tudott készülődésekről deríthettek ki egyet-mást, megakadályozásukra azonban semmit sem tehettek. A vármegye, ha próbált is ellenük valami keveset, eljárását alig tarthatta titokban, mert a postamesterek mind szerbek voltak. Az egyik magának a metropolitának lévén testvére, a főispánnak Bécsbe, Pozsonyba és máshova 159küldött leveleit elfogta s a péterváradi, bácsi és eszéki postamesterekkel egy húron pendülve, bemutatta a lázadók összejövetelein. Ezeket az összejöveteleket az utóbbi időben már Szegeden tartotta a vladika, hogy az ott és a környéken lakó főbb szerbeket is megnyerhesse az ügynek. Maga a főispán nem mert kimozdulni érseksége székvárosából: Kalocsáról, ha érezte is, hogy ily körülmények között a vármegyében illenék laknia. Azzal mentegetőzött, hogy nincsen háza Bács vármegyében, sem neki, sem a hatóságának; Bács és Baja mezővárosok, hol tiszttartója és uradalmi serfőzője lakik, épen nem biztos helyek; hiszen csak a múlt nyugalmasabb években történt, hogy a rablók kifosztották és megkínozták mind a két emberét.
