A) A HONVÉDZÁSZLÓALJAK
A) A HONVÉDZÁSZLÓALJAK
A császári csapatok decemberi támadásával meginduló fegyveres harc, következményeként pedig a magyar kormány fennhatóságának a Tiszántúlra szűkülése miatt a honvédsereg létszámának szaporítása egy időre lényegében megállt. Az 1849. áprilisáig terjedő időszakban néhány huszárszázad, valamint több tüzérüteg szervezése befejeződött, s azok bevonultak a harcoló seregtestekhez.
Ugyanez időszak alatt a honvédzászlóaljak száma 61-ről 75-re nőtt ugyan, a valóságos gyarapodás ennél azonban jóval szerényebb volt. Az új honvédzászlóaljak zöme ugyanis nagyrészt a december közepi létszámnál már számba vett önkéntes nemzetőr zászlóaljak honvéd zászlóaljjá válásával jött létre. (A 62. honvédzászlóalj a Nógrád megyei -, a 65. a Jászkunsági-, 66. az 1. Pest megyei-, a 70. a Veszprém megyei-, a 71. a 2. Pest megye önkéntes nemzetőr zászlóaljból lett. A 64. Zólyom megyében alakult honvédzászlóalj már november óta megvolt, viszont csak most – januárban – kapott számot – , csakúgy, mint az erdélyi menekültekből álló zászlóalj, mely februárban kapta a 75. sorszámot. Végül ide tartozik a 74. zászlóalj is, mely az 1848. őszén honvédsereghez csatlakozott soralakulatok közül – 37. gyalogezred 3. zászlóalja – elsőként alakult át honvéddé.)
Ugyanakkor az 1848/49-es téli hadjárat háborús veszteségei jelentős csökkenést eredményeztek a zászlóaljak számában. December 28-án a bábolnai ütközetben fogságba esett a 34. gyalogezred 2. zászlóalja, 1849. február 6-án Marosborgónál a 2. Sándor gyalogezred 1. zászlóaljának nagy része, s február 27-én a kápolnai csatában hasonló sors érte a 16. Zanini gyalogezred 2. zászlóalját. Ugyancsak februárban a lipótvári vár feladásával megszűnt a 7. zászlóalj, valamint az említett Frangepán csapat, Eszék kapitulációjával a 36., a 41. és az 51. honvédzászlóalj.(Ez utóbbiak legénységét lefegyverzésüket követően a császáriak haza engedték.) Január elején, mint említettük átállt a császáriakhoz a 16. gyalogezred 1. zászlóalja. Néhány önkéntes nemzetőr zászlóalj pedig, miután vállalt szolgálati ideje letelt – mint például a Zemplén – Gömör megyei, valamint a Hajdúsági önkéntesek -, január végén hazatértek. (Nem szólva az egyéb harctéri veszteségekről. A december 30-i móri csatában például a 35. és az 50. zászlóalj olyan súlyos veszteségeket szenvedett, hogy teljesen újjá kellet szervezni őket.)
A fenti veszteségeket azonban kiegyenlítette, hogy több olyan új zászlóalj is alakult, amelyek egyelőre nem kaptak sorszámot. Így például a „zólyom – besztercei“ 1. és 2. zászlóalj – melyek 1849. január végén csatlakoztak Görgei feldunai hadtestéhez. (Belőlük később a – második – 51. és a 124. honvédzászlóalj lett.) 1849. január-február folyamán Máramaros megye, áprilisban pedig Ung, illetve Bihar megye védelmére szerveződött egy-egy önkéntes zászlóalj. (Ezek később honvéddé alakulva a 105., 106., illetve a 123. sorszámot kapták. Március folyamán pótolásra került a 7., a 36., és a 41. honvédzászlóalj. (Az új 7. és 41. zászlóalj Nemegyei Bódog őrnagy önkéntes seregéből jött létre. Nemegyei még 1848. december közepén kapott megbízást önkéntesek gyűjtésére a Dunántúlon, akikkel azután a bácskai hadszíntérre vonult. Mintegy 2 ezer főnyi csapatának márciusi honvédzászlóaljakká alakításakor a 7. és a 41. mellett egy harmadik zászlóalj alakítása is megkezdődött, ez azonban csak júniusban kapott sorszámot, a 128-ast. A 36. honvédzászlóaljat a Hajdú kerületben szervezett, de nagyobb részt román újoncokból álló 53. honvédzászlóalj átszámozásával pótolták, szintén márciusban. Ezzel párhuzamosan pedig megkezdődött az új 53. (második Bocskai) honvédzászlóalj szervezése is a Hajdúságban.) Végül meg kell említenünk a Székelyföldön alakult zászlóaljakat.
Bem tábornok 1848. december közepén megindított sikeres hadjárata során néhány hét alatt felszabadított Erdély északi felét, s január 12-én Marosvásárhelyre érkezve közvetlen kapcsolatba került a Székelyfölddel. Megbízásából Gál Sándor ezredes megkezdte a székelyek „katonai lábra állítását“, amely rövid idő alatt komoly eredményeket hozott. A Bem táborából újjászervezés és kiegészítés céljából haza küldött két székely zászlóaljat – a 14. és a 15. határőrezred első zászlóaljait is beszámítva, a két ezred otthon levő alakulataira alapozva Gál 11 új zászlóaljat szervezett: a 14. (csík – gyergyói) ezred 1.-től 7.-ig, valamint a 15. (háromszéki) ezred l-től 4.-ig számozott zászlóaljait. Ezek többsége február második felében Bem seregéhez csatlakozva már részt vett a március közepéig tartó, Erdély teljes felszabadulásával végződő harcokban. Az említett zászlóaljak áprilisban honvéd zászlóaljjá alakítva a 76.-tól 86.-ig tartó sorszámozást kaptak. „… a Székely földről még most is naponként jönnek az újonczok, úgy hogy az embert bámulat fogja el honnan kerülhet ki azon sok ember…“ – olvashatjuk egy 1849. április 2-án Nagyszebenben kelt levélben. S ez nem volt túlzás: az 1848/49-es honvédsereg katonáinak – a többi székely alakulatokat is ide számítva – mintegy 8 -9 százalékát, közel 15 ezer főt, a székelység adta.
Országosan 1849 májusában vette kezdetét a zászlóaljak alakításának újabb hulláma. Ezt az tette lehetővé, hogy a tavaszi eredményeként az ország területének döntő hányada felszabadult, tehát ismét megkezdődhetett az újoncozás. Az országgyűlés április 24-én határozatot hozott újabb 50 ezer katona besorozásáról. Ennek lebonyolításához az is kedvezett, hogy a hadműveletekben szünet állt be, mely június közepéig, a cári és a császári csapatok támadó hadműveleteinek kezdetéig tartott.
Az újoncozás nagyjából az 1848. őszihez hasonló módon folyt. Az egyes törvényhatóságok ezúttal is kiállították a népességszámukhoz igazodó újonc létszámot, a bevonult katonákat most azonban koncentráltan, 8 úgynevezett újonc-telepen gyűjtötték össze. Az itt történt kiképzést, felruházást és felfegyverzést követően részben a már meglevő alakulatokat egészítették ki velük, részben pedig új honvédzászlóaljakat képeztek belőlük. Így jöttek létre május – július folyamán a 89.-től 103.-ig tartó számozással ellátott zászlóaljak. Ez utóbbiak a régi alakulatoktól kiképző kereteket kaptak. Ugyancsak a régi zászlóaljak adták ezeknek az új alakulatoknak a tisztjeit, akiket a tavaszi hadjáratban kitűnt tisztek közül válogattak ki, s akik itt eggyel magasabb rendfokozatot kaptak.
Ugyancsak május-júniusban lett honvéddé néhány már korábban létező zászlóalj. A 87. honvédzászlóalj az 1848 szeptemberében Marosszéken szervezett önkéntes zászlóaljból lett, mely 1849 januárjában újoncokkal kiegészítve Marosvásárhelyen már honvéddé alakult, sorszámot azonban most kapott. A 88. zászlóalj alapját a Szatmár megyében szintén 1848 szeptemberében alakult „önkéntes osztály“ (2 század) képezte, mely végig harcolta az erdélyi hadjáratot. Ezt most újoncokkal kiegészítve 6 századossá alakították. Hasonló módon jött létre a 104. honvédzászlóalj a szegedi önkéntes zászlóaljból, mely 1848. november – decemberében szerveződött, s 1849 tavaszán igen kitűnt a Délvidék felszabadítása során.
Június közepén megtörtént az 1848 őszén a honvédsereghez csatlakozott császár-királyi zászlóaljak honvéddé alakítása. Ezek ekkor a 107.-től 122.-ig tartó számot kapták
A 123. és 124. honvédzászlóaljról már szóltunk. A 125. sorszámot a hadügyminisztérium a 2. Zólyom – besztercei zászlóaljnak utalta ki, de, mint említettük ez a zászlóalj végül is a 124. lett. (125. számú honvédzászlóalj így nem létezett – ha csak a székesfehérvári újonc telepen alakult, s 1849. június végén a Kmety – hadosztályhoz csatlakozott újonc zászlóaljat nem tekintjük annak.) A 126. honvédzászlóalj szintén június második felében Pesten alakult a német légió 2. és 3. zászlóaljának egyesítéséből. A 127.-et Somogy megyében Noszlopy Gáspár kormánybiztos szervezte.
Az újoncozás 1849. júniusát követően tovább folytatódott, jóllehet a cári – császári csapatok előnyomulása egyre szűkebb területre szorította a magyar kormány fennhatóságát. A szabadságharc végéig még számos új honvédzászlóaljat sikerült felállítani. Július közepén a kecskeméti, a tótkomlósi, valamint a hódmezővásárhelyi újonc-telep újoncaiból megalakult a 129., 130., 131., 132. és 133. zászlóalj. Az Erdélyben lefolytatott újoncozás eredményeként szervezett zászlóaljakat ugyanekkor szintén honvédzászlóalj sorszámmal látták el: a Tordán alakult a 134., a partiumi újoncokból álló a 135., a hátszegi, román legénységű a 136., végül a Kolozsvár központtal alakult zászlóalj a 137. számot kapta. A 138. honvédzászlóaljat a Bács megyei védsereg (ld. alább) egy részéből a 139.-et a Szabolcs megyei védseregből (ld. védseregek) alakították. A 140. honvédzászlóalj a barcasági, hétfalusi székelyekből még áprilisban alakult, s eddig szám nélküli honvédzászlóalj lett.
A felsoroltak mellett, a világosi fegyverletétel idején még további zászlóaljak voltak alakulóban. A Hatvani Imre szabadcsapatának maradványából és Bihar megyei újoncokból álló 141., az eszéki vár kapitulációja során hazatért katonák újra besorozásával Jánoshalmán szerveződő 142., továbbá a 143. honvédzászlóalj, mely Kolozsvárott volt alakulóban a 2. Sándor gyalogezred 1. zászlóaljának maradványából. A 144. sorszámot a 27. honvédzászlóalj 1 századából, valamint Kraszna – és Közép-Szolnok megye újoncaiból szerveződő alakulat kapta. A 145-ös sorszámmal az un. Beniczky – csapatot jelölte meg a hadügyminisztérium, melyet Beniczky Lajos kormánybiztos szervezett, még 1848 őszén, a Felvidéken. (Az utóbbi két alakulatnál ez a számozás azonban már nem ment át a gyakorlatba: az előbbi a „27. honvédzászlóalj tartaléka“ elnevezést használta, az utóbbi pedig a 15. honvédzászlóalj 3 századával összeolvasztva a 15. honvédzászlóalj néven szerepelt. Így azután a szabadságharc végén két 15. honvédzászlóalj volt, mivel a 15. zászlóalj komáromi várőrséghez tartozó másik három századát Klapka tábornok szintén hat századra egészítette ki.) A folyamatosan számozott honvédzászlóaljak sorát a 146., valamint a 148. zárta le. Az előbbi Vécsey Károly tábornok V. hadtesténél, majd a tartalék hadtestnél volt alakulóban Aradon, az utóbbi pedig szintén a Bács megyei védsereg gyalogságának maradványából szerveződött. (147. számú honvédzászlóaljról nincs tudomásunk.)
Az 1849. július – augusztusában szervezett, illetve alakulóban levő honvédzászlóaljak zömét a krónikus lőfegyver hiány következtében csak lándzsával, vagy kiegyenesített kaszával tudták ellátni, továbbá a hadi helyzet alakulása következtében kiképző kereteket sem kaphattak a régi alakulatoktól. Harcértékük így igen alacsony volt. (Többség nem is vett már részt a harcokba, s a Szegeden, majd Aradon állomásozó tartalék hadtest kötelékébe tartozott, a világosi fegyverletételig.)
A teljesség érdekében végül megemlítjük, hogy Klapka tábornok Komáromban az augusztus 3-i sikeres várbeli kitörést követő újoncozás eredményeként négy új honvédzászlóaljat szervezett, melyek a 201., 202., 203. és 204. sorszámot kaptak. Továbbá, hogy a folyamatosan számozott honvédzászlóaljak közül többnek ugyanevezett iker- vagy teljes létszámú tartalék zászlóalja is létezett, valamint, hogy néhány honvédzászlóalj már nem kapott hadrendi számot. Ilyen „iker-zászlóalja“ volt a már említett 15. mellett a 49., az 52. (első) Bocskai honvédzászlóaljnak, mely utóbbi a szintén a Hajdúságban, még 1849 márciusában szervezett Bocskai önkéntes csapat és a Bereg megyei önkéntes honvédszázad egyesítéséből jött létre július közepén, a komáromi várőrségnél, valamint a 72. Torontál megyei honvédzászlóaljnak. S tartalék zászlóalja volt, a szintén említett 27. mellett a 24., valamint az 50. és a 79. (székely) honvédzászlóaljnak. A honvéddé alakul, de sorszámot már nem kapott zászlóaljak között megemlíthetjük a Csongrád megyei zászlóaljat – ezt az 1849 áprilisában szervezett alakulatot kérésére június közepén „fogadta be“ a hadügyminisztérium a honvédek közé. Nem kapott sorszámot továbbá a 39. Don Miguel gyalogezred 1849. június-júliusában szervezett 4. zászlóalja, valamint a parancsnokáról nevezett „Balog – zászlóalj“, melynek első parancsnoka Balogh János őrnagy volt.
A honvédsereg reguláris gyalogos zászlóaljainak a száma mindezek alapján – a szabadságharc folyamán „lemorzsolódottakat“ is figyelembe véve – meghaladta a 170-et. Ebből 1849. július második harmadában, a legmagasabb létszám idején mintegy 160 zászlóalj volt alkalmazásban, illetve előrehaladott szervezési állapotban. Ezek összlétszáma – amennyiben a hadrendekben szereplő létszámok átlagát: zászlóaljankét 750 főt veszünk – kb. 120 ezer főt tett ki.
