B) A HUSZÁREZREDEK

Teljes szövegű keresés

B) A HUSZÁREZREDEK
A huszárezredek létszámában 1849 tavaszán és nyarán lényegi változás nem következett be. Esetükben elsősorban az volt fontos, hogy erre az időszakra befejeződött az új ezredek, valamint a régiek kiegészítésére szánt újoncok felszerelése, kiképzése, s így sorra bevonulhattak a harcoló seregtestekhez. A huszár csapatok szervezésének elhúzódását elsősorban felszerelésük előteremtésének nehézségei okozták. Miután ugyanis „minden huszár háromszáz egy darabból állt“ – amint azt Nyáry Pál, az Országos Honvédelmi Bizottmány kiállításukért felelős tagja tréfásan megjegyezte – a huszárezredeknél fokozottan jelentkezett az a probléma, hogy gyáripar hiányában a kézműipari módszerekkel kellett gondoskodnia ló és lovasa szükséges felszerelési cikkeinek előállításáról. Ezen túlmenően a huszárezredek kiképzése eleve jóval több időt igényelt, mint a honvédzászlóaljaké.
A korabeli hadrendek alapján különben úgy tűnik, hogy valamennyi huszárezredet nem sikerült „komplettírozni“. Az 5. Radetzky huszárezrednek például csak három százada állt fel, melyből kettő 1849 áprilisában került a harctérre, a felső-magyarországi IX. hadtest kötelékébe. Ehhez csatlakozott július közepén a 3. hadra fogható század. Az ezred további kiegészítését két önkéntes csapat jelentette, ezeket 1849 júliusában csatolták az ezredhez. Az egyik az 1849. január-februárjában Szabolcs megyében alakult önkéntes lovas osztály, a másik Csongrád megyei lovas osztály volt, mely áprilisban alakult, s a délvidéki harcokban vett részt. Hasonló volt a helyzet a 7. Reuss-Köstritz ezred esetében. Ez az ezred szintén két önkéntes lovas osztály csatlakozásával vált teljessé, 8 századossá. Az egyik az 1848 decemberében alakult Baranya-Tolna megyei osztály, melyet márciusban, a másik pedig a Bács megyei védsereg lovas osztálya volt, melyet július végén csatoltak az ezredhez. A 11. Székely határőr huszárezred aranyosszéki, románokból álló osztályát, mely 1848 őszén a császáriak oldalára állt, júniusban újoncozás révén pótolták.
Ugyanakkor néhány huszárezred meghaladta az előírt létszámot. A 12. Nádor huszárezred például, a szabadságharc végén már 10 századot számlált, csakúgy, mint a 15. Mátyás huszárezred, melynek 1849 júniusában az 5. osztálya is megalakult Gyergyóban.
Május végén, június elején további két huszárezred, a 18. Attila, valamint a nevet nem kapott 19. szervezése is megkezdődött. Az előbbi alapját egyfelől a Kinizsi lovas csapat, másrészt a Heves megyében alakult önkéntes lovas osztály képezte. A Kinizsi nevet viselő osztály 1849. február-március folyamán a komáromi várőrségnél alakult, míg az utóbbi szervezésére márciusban gróf Wartensleben Ágoston őrnagy kapott megbízást. Az ezred további négy századát újoncokból állították ki. Ez utóbbi két osztályt azonban már nem tudták felszerelni – így fegyver híján nem volt mit letennie a világosi fegyverletételkor. Az Erdélyben felállítani tervezett 19. huszárezred szervezésére végül is nem került sor. Az alakítására kiadott utasítást a hadügyminisztérium még júniusban visszavonta, miután az erőforrásokat a már alakulóban levő huszár csapatok felszerelésére akarta koncentrálni.
Végül megemlítjük, hogy a huszárok mellett más fajta lovasság létrehozására is történt kísérlet. 1848 decemberében megkezdődött egy vértes ezred szervezése, de eredmény nélkül. 1849 júliusában Ungváron, illetve Nagyszőlősön viszont egy magyar dzsidás osztály alakult, Kazinczy Lajos ezredes seregtestének kötelékében.
A huszárezredek előírt, tehát szervezet szerinti létszáma 1360 fő volt. Ezt a létszámot a szabadságharc folyamán azonban csak az újonnan szervezett, 13.-tól 18.-ig számozott ezredek többsége érte el, legalább is alakulása idején. Az átlagos létszámot – az ezredek 9. tartalék századát is beszámítva – 1000-1100 főnek vehetjük. Ennek alapján a honvédsereg huszárságának legmagasabb létszámát – melyet 1849 júliusában ért el – 19 – 20 ezerre tehetjük.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem