Zsoltárok könyve (Zsolt)

Teljes szövegű keresés

Zsoltárok könyve (Zsolt)
1,
Az ószövetségi kinyilatkoztatás - a pogány vallásoktól eltérően - határozott erkölcsi magatartást követel. Ez a magatartás az „út”. Az erény egyszerűen a törvény megtartása. A bűn túlvilági büntetése már világos, de a jók jutalmáról még csak annyit tud mondani, hogy Isten különös gondviselése alatt állanak. A végleges kinyilatkoztatást Jézus Krisztusban kaptuk.
2,
Már az Ószövetségben kifejezetten messiási zsoltárnak tekintették. A Fölkent héberül Messiás. A Messiás uralma csak az ítéleten nyilvánul meg a maga teljességében. A 7. vers az Újszövetség fényében már a Fiú örök születését jelzi az Atyától.
4,
A bizalom és a remény megnyilatkozása. Minden jó Istentől származik. Aki hű hozzá, azt csodálatosan is segíti természetfölötti erejével.
Isten arca a kegyelem és irgalmasság jele. Akik fölött felragyog, azok a „világosság fiai”.
A reggelt úgy tekintették, mint Isten kegyelme kiáradásának és a kötelező hódolat kifejezésének idejét.
Az ún. átok-zsoltárok stílusa. Az Ószövetség még a szemet szemért elv alapján állt. A megbocsátás feltétlen törvényét Krisztus hozta. Viszont meg kell látnunk azt is, hogy a megtorlást azért kérték, mert bíztak Isten hatalmában. Az átok-zsoltárok egyszersmind az ember örök igazság utáni vágyának is kifejezői.
6,
Bűnbánati zsoltár a 32., 38., 51., 102., 130. és 143. zsoltárral együtt. Egy beteg könyörög Istenhez, panaszkodva és bánkódva.
A lélek az Ószövetségben többnyire az egész embert jelenti, nemcsak szellemi részét. Amennyiben az embernek vannak felsőbb vágyai, annyiban „lélek”.
A túlvilágról még hiányzik a kinyilatkoztatás. Az ottlevőknek csak valamilyen árnyszerű életet tulajdonítottak.
A régi fordítások Kus helyett Kusitot hoznak. Talán egyike volt azoknak, akik Absalom halálát jelentették (2Sám 18,21). Viszont a benjaminita jelző inkább Saullal kapcsolatos ellenségre utal.
„Gát” talán hárfát jelent vagy valamilyen filiszteus eredetű hangszert.
A görög fordítás ezt mondja: „Gyermekek és kicsinyek szájából készítettél dicséretet.” Mt 21,16 ezt idézi.
Szó szerint: csak kevéssel helyezted az istenek alá, ti. a szellemi lények alá, akik Isten udvartartásához tartoznak. A Zsid 2,6-9 Krisztusra alkalmazza e szavakat, s uralmát dicsőíti.
Eredetileg egy zsoltár a görög és latin fordítás még egynek vette. A szegények szóvivője vigasztalja az elnyomottakat a jövendő ítélettel. Eredetileg alfabetikus vers volt, vagyis sorai egymás után az ábécé betűivel kezdődtek, de a szöveg a másolások következtében megromlott.
Osztályrészük, szó szerint kelyhük. Az Úr haragjának kelyhe sokszor előfordul: Jer 25,15 Hab 2,16 Ez 23,31.
Az Úr arcát látni itt még nem a túlvilági színről színre látás, hanem csak annyit jelent, hogy közelében lenni, a vallás révén vele kapcsolatot tartani.
12,
Az emberek hazugságát szembeállítja Isten szavával és ígéreteivel.
Salaktalan, szó szerint: amit úgy találtak, hogy nem kell kohóban kiolvasztani.
A hosszú élet azért kívánatos, mert a holtak sorsáról semmit nem tudnak úgy gondolják, hogy ott megszűnik az Istennel fennálló vallási kapcsolat.
14,
A Biblia szellemében Isten léte annyira nyilvánvaló, hogy aki azt kétségbe vonja, az tudatosan szembeszáll az igazsággal. Nem annyira a természetből olvassák ki a teremtő létét, hanem inkább az üdvtörténet eseményeiből.
15,
Isten színe elé, áldozatbemutatásra csak megtisztult lélekkel szabad járulni. Krisztus ezt a lelkületet még tökéletesítette a Hegyi beszédben (Mt 5-7).
16,
A miktam jelentése bizonytalan.
A szerző azoknak a kortársaknak a viselkedését kifogásolja, akik Jahve mellett még a „szenteket”, az idegen népektől átvett isteneket is tisztelik.
Mérőlánc - utalás a leviták helyzetére, akik nem kaptak törzsi területet, hanem a többi törzs között mértek ki nekik földet.
A szívem, szó szerint a vesém - régi felfogás szerint ez is az érzelem és gondolat székhelye (Jer 11,20 Zsolt 7,10).
Már az Ószövetségben messiási jövendölést láttak e sorokban. Péter az első pünkösd napján idézi (ApCsel 2,26-27). A görög és latin szöveg sír helyett enyészetet olvas.
„Amit félretettél...” szó szerint: amit elrejtettél... Nem büntetésről van szó, hanem evilági javakról, amiket eléje helyeznek Isten barátságának.
A szikla gyakori megjelölése Istennek, ő a biztos alapja a szövetségnek, s egyszersmind pajzsa, védője népének.
A jeruzsálemi templom Isten szentélye a világfeletti Isten itt különös módon jelen van, azért mondja, hogy onnan meghallja szavát.
Isten világfelettiségének és hatalmának leírása. Hasonló leírás: Zsolt 29 97,2-6 Bír 5,4.
A kerub a frigyszekrény díszítő alakja s egyben az Isten udvartartásához tartozó szellemi lények megjelölése (Zsolt 80,2 99,1). A befejező sorokat a Messiás végső győzelmére vonatkoztatták.
19,
Isten dicsősége kinyilvánul a természet szépségében, erejében és a kinyilatkoztatott törvényben.
A Róm 10,18 ezt a verset az apostolok igehirdetésére vonatkoztatja.
Az üdvözítő a héber goel - az, aki megtorolja a nép sérelmét és megmenti a bajtól, haláltól.
20,
Ima a hadba induló királyért (lásd még 1Kir 8,44 2Krón 20,18. 20-27), a fölkent a királyt jelenti. Kiütközik a meggyőződés, hogy Isten nemcsak a természetnek ura, hanem a történelmet is ő irányítja.
Az „örök” az Ószövetségben sokszor csak hosszú időt jelöl.De előkép szerint értelmezhetjük a Messiás örök uralmára is. Hasonló a 7. vers is.
22,
Az ártatlan igaz szenvedése előképe a Messiás szenvedésének. Gondolatai közel állanak Iz 53-hoz. Az evangélisták Krisztus szenvedésének megjövendölését látták benne.
A görög és latin szöveg „összekötözték” helyett „átlyukasztották”-ot fordít.
A Megváltó szenvedésének gyümölcseként megvalósul Isten egyetemes országa.
23,
Isten gondviselését érzékelteti a pásztor és a vendéglátó alakjában. Az atyák idejében főleg a keresztségre és az eukarisztiára alkalmazták.
A régiek világképe szerint a föld a nagy világóceánban nyugodott.
A szavak talán a szövetség ládájának átvitelére vonatkoznak (2Sám 6,12).
A fogságból hazatért zsidók reménykednek, hogy birtokolni fogják atyáik országát. De az ígéret földjének békés birtoklása előképe az örök boldogságnak (Mt 5,5 Zsid 4).
A sátor itt már a jeruzsálemi templomot jelenti.
Keresni az Úr arcát eredetileg azt jelentette, hogy elmenni és megkérdezni Jahvét a szentélyben. Később a templomban való imádság kifejezése lett.
A fölkent itt maga a választott nép, fölkenve Isten szolgálatára (Kiv 19,6 Hab 3,13 Zsolt 105,15).
29,
A vihar emlékeztet Isten hatalmára, amellyel letiporja ellenségeit.
Isten gyermekei itt még az angyalok. Csak az Újszövetség hozta meg az egyetemes kegyelmi gyermekséget. Az Ószövetségben legföljebb Izrael számított Isten gyermekének (Kiv 4,22 MTörv 14,1).
A Sirjon a Hermon föníciai neve.
A vízözön az igazságosság és az ítélet első üdvtörténeti képe és megnyilatkozása.
„A halál országából kihoztad lelkemet” - azaz megmentették a halálveszélyből.
A holtak sorsáról még semmi biztosat nem tudnak, de úgy gondolják, hogy ott megszűnik az örömteli kapcsolat Istennel.
„Lábamat tágas helyre állítottad”, ti. ahol szabadon járhatok (Zsolt 18,20).
Az örömének, örömrivalgás eredetileg csatakiáltás volt, azután a frigyszekrény üdvözlése (1Sám 4,5 2Sám 6,15) és végül liturgikus dicsőítés.
Utalás Isten mindenhatóságára. Pusztán szavával, semmiből teremtette a mindenséget.
34,
Eredetileg ez is alfabetikus tanítóköltemény, de a másolók fölcserélték a sorokat. Itt is érezhető az ószövetségi meggyőződés, hogy Isten a törvény megtartását elsősorban itt a földön jutalmazza. A túlvilági büntetés és jutalom mibenlétéről még nincs igazi kinyilatkoztatás.
A zsoltárokban többször előforduló kép: Isten mint harcos siet az igazak és népének segítségére.
Emberies szólás, mintha Isten is aludnék, amikor nem akadályozza meg azonnal az igazak szenvedését.
Ugyanaz a gondolat, amit Pál apostol említ a Róm 6,12-14-ben, hogy a bűn uralomra juthat az emberben.
Isten hegyei a nagy hegyek. Isten igazságossága ilyen feltűnő és hatalmas.
Isten az élet forrása. Nemcsak a fizikai életre gondol, hanem az örömre, boldogságra, békességre. János evangéliuma Krisztust tekinti a természetfölötti élet forrásának.
37,
Amíg a túlvilági igazságszolgáltatásról keveset tudtak, addig valóban égető kérdés volt az, hogy miért szenved az igaz és miért van jó sorsuk a bűnösöknek. Jób könyve és a Prédikátor könyve is ezt fejtegeti.
Az egész nép számára szólt az ígéret, hogy a törvény, illetőleg a szövetség megtartásáért birtokolja az ígéret földjét. Az egyén azonban csak általánosságban remélte, hogy az ő vége is más lesz, ha kerüli a bűnt.
38,
A beteg elsősorban abból a hiedelemből kiindulva panaszkodik, hogy a betegség a bűn büntetése. A zsoltár egyes helyei Jób panaszára emlékeztetnek.
„Megmaradok utaimon”, ti. azokon, amelyeket a törvény mutat.
„Vedd le rólam szemedet”, vagyis tekintetedet, amely számon kéri bűneimet és büntet.
40,
Isten régi segítségének és a jelen bajainak szembeállítása. Nagy tetteivel igazolta hatalmát és jóságát, tehát érdemes kérni a segítségét.
Az engedelmesség értékesebb, mint a rituális áldozat (1Sám 15,22). A görög fordítás így hangzik: Testet adtál nekem - ezért a Zsid 10,5 messiási értelemben veszi a szöveget. A Messiás azért jön, hogy testi életében megtegye az Atya akaratát.
A szöveg megromlott, bizonytalan értelmezés.
Jn 13,18 Júdásra alkalmazza.
Az első könyv záródicsőítése.
Egy levita panaszkodik a fogságban, hogy távol kell élnie a jeruzsálemi templomtól. Az egyházatyák a 2Kor 5,6-8 illusztrálására használták fel. Földi életében a hívő is távol él az Úrtól. A két zsoltár különben eredetileg egy volt. Ezt bizonyítja a refrén azonossága: 42,6. 12 és 43,5.
A kicsi hegyen Sion hegyét érti, ahol a templom áll.
44,
A dicső múlt és a sötét jelen szembeállítása. A templom elpusztult, a népet Babilonba hurcolták. Isten „keveset nyert a cseréből”, mert megszűnt az áldozat (13. vers).
A sakálok földjén, azaz a pusztában. A 18-23. vers valószínűleg későbbi betoldás és a makkabeusi kor üldöztetésére gondol.
45,
Forma szerint nászének valamelyik királynak egy idegen királylánnyal kötött házasságára, de a hagyomány a Messiásnak és népének frigyére vonatkoztatta. A király isteni tulajdonságai is ezt javallták. Ennek a frigynek a következménye az Egyház egyetemessége: atyáid helyett fiaid születnek... A messiási ország minden népre kiterjed.
Isten segítsége úgy üdíti fel a várost, ahogy Éden folyója termékennyé tette a paradicsom-kertet. Egyébként a győzelmi ének valószínűleg Szancherib visszavonulására utal 701-ben (2Kir 19,35).
47,
Izrael isteni királya liturgikus diadalmenetben vonul be templomába. Királysága minden népre kiterjed, minden nép belekapcsolódik az egy Isten tiszteletébe.
Nem állapítható meg, melyik ellenséges hadjárat meghiúsulására gondol.
Tarsis város, a mai Ibér-félszigeten.
Juda leányai a városok Juda területén.
49,
Egy gunyoros közmondás nyomán (13. és 21. vers) fejti ki, hogy Isten visszafizet, és világítja meg a bűnösök látszólagos jólétét. Hasonló a téma a 37. és 73. zsoltárban. A halál véget vet a gazdagságnak, hatalomnak és minden földi bizakodásnak. A jövőt egyedül Isten biztosíthatja.
Nem valószínű, hogy az égbe való ragadtatásra gondolna, mint Illés esetében (2Kir 2,9). Csak azt reméli, hogy az Istennel fennálló barátság jogán a jók vége más lesz, mint a bűnösöké.
50,
A külsőséges istentisztelet helyett fontosabb a szív hódolata és az igazi engedelmesség. Ezt a gondolatot fogalmazza meg Jézus Krisztus, amikor arról beszél, hogy Istent lélekben és igazságban kell imádni (Jn 4,24).
51,
A zsoltár rokonságot mutat a prófétai irodalommal, különösen Izajással és Ezekiellel. A későbbi hagyomány Dávidnak tulajdonította, de valószínűbb, hogy a fogság szomorú idejében keletkezett.
Az Ószövetségben még nem ismerik az áteredő bűn tanát, de látják az ember alapvető bűnösségét és hajlamait, a szerző erre hivatkozik, mint mentő körülményre.
Az izsóp bolyhos nád, amit a tisztulási szertartáshoz használtak.
„Teremts új szívet” - a héber bara szó a teremtés isteni aktusát jelzi. A megigazulás kimondottan isteni ajándék.
„Szent lelked” - itt még csak isteni erő, nem a harmadik Személy.
„Ments meg a vértől” - szó szerint: a kiontott vértől. Nem a múltra tekint vissza, hanem a jövőt nézi: ne büntess korai halállal, akkor sokáig hirdetem dicsőségedet.
53,
Machalat szó jelentése bizonytalan. A zsoltár költői túlzással vázolja az általános erkölcsi romlottságot, amit csak Isten beavatkozása változtathat meg.
A név a régi embereknél nemcsak jelzés volt, hanem valamiképpen magában hordozta a jelzett dolgot. Isten nevének tisztelete, segítségül hívása magának Istennek az imádása. Ezért van nevének ereje is.
Lehet a hamis testvérek gúnyos indítványa vagy bátorítás, amit az üldözött - ima közben - magának mond. Az átkozó szavakat itt is az ószövetségi kinyilatkoztatás kezdetlegességével kell magyaráznunk.
Isten szava itt az üdvtörténeti ígéret.
Ez a népekre és az egyetemes ítéletre hivatkozás talán későbbi betoldás.
Azt kéri, hogy Isten adjon valamilyen érzékelhető jelet egyetemes hatalmáról és ezzel rettentse vissza a bűnösöket.
A hajnalt fölkelteni annyi, mint siettetni a reggelt, az imádság és az áldozat idejét.
Az istenek vagy uraságok általában a hatalom képviselői. Az emberi igazságtalanságot majd az Isten ítélete egyenlíti ki.
59,
A szerző valószínűleg a diaszpórában élő zsidó vagy olyan, aki a fogság idején Jeruzsálemben maradt, amelynek lakossága most nagyrészt pogány.
„Ki hall meg bennünket?” - az elbizakodottság felkiáltása: Nincs Isten, aki megtorolná viselkedésünket.
60,
Ugyanaz a helyzet, mint a Zsolt 44-ben és 80-ban: a régi dicsőséget állítja szembe a szorongatott jelennel.
Emlékezés a régi eseményekre, amikor Isten győzelmet adott és segítette őket a szomszédos népek leverésében.
A királyra kért áldás előképe a Messiás-király hatalmának és kegyelmi gazdagságának (Zsolt 85,11 89,15. 25). Dávid családjának örökös királyságát Nátán próféta jövendölte meg (2Sám 7,16).
62,
Jedutun - az énekeseknek szóló utalás lehetett, értelmét nem tudjuk. A földön minden mulandó és megbízhatatlan, egyedül Istenben érdemes reménykedni.
Ádám gyermekei - emberek fiai előkelők és köznép.
Szónoki kiemelés formája (Ám 1,3 Péld 6,16-19).
Isten kegyelmi javait szívesen hasonlítják a lakoma bőségéhez. Krisztus is szerette ezt a hasonlatot példabeszédeiben.
„Aki rá esküdött”, ti. Istenre, azaz aki őt tekinti Urának.
65,
Kellő eső és bő termés után a nép vallásos érzelemmel ad hálát. Főleg azért, mert Isten bűneik ellenére is jót tett velük.
A judeai tavasz szemléltetése.
Isten mintegy végigvonul az országon és kocsijából osztogatja az áldást a földnek.
66,
A közösség elöljárója mint előimádkozó mondja el a dicsőítést. A népekre kiterjedő egyetemesség emlékeztet Deutero-Izajásra.
68,
Ez a hálaadó himnusz megemlékezik az üdvtörténet nagy eseményeiről, és úgy állítja azt be, mint Isten diadalmenetét: kivonulás Egyiptomból, vándorlás a pusztában, a bírák korának győzelme, a nagy királyok kora, a próféták működése stb.
Mindenható, héberül El Shaddai a pátriárkák korából származó megjelölés.
A szöveg megromlása miatt nehezen rekonstruálható rész. Úgy látszik, hogy a szerző a különvált törzsekről beszél, amelyek távol maradtak a közös harctól. Gúnyosan magasztalja előttük az értékes zsákmányt (Józs 22,8 Bír 8,26), amit az asszonyok osztanak szét maguk közt. Az ékszer úgy csillog napbarnította bőrükön, mint a galamb tolla, vagy mint a hó a Calmon lejtőjén (valószínűleg a Szichem melletti magaslat). A zsoltárt valószínűleg a szövetség ládája átvitelének emlékére szerezték, és akkor énekelték, amikor azt kísérték körmeneteiken.
Utalás arra, hogy Isten megbosszulja a népén és az igazakon esett sérelmet.
„A nádas vadjai, tulkok csordái és a népek borjai” - az egyiptomiakat és a többi pásztorkodó népeket jelképezik.
69,
A szenvedő igaz panasza és imája. Az újszövetségi Szentírás többször idézi részleteit, és Krisztusra vonatkoztatja (Mt 27,34 Jn 16,32).
„Asztaluk legyen csapda...” - többnyire földre terített szőnyegen ettek, amelybe könnyen belebotlottak.
„Csodálat tárgya lettem...” - az emberek csodálkoztak rajtam, mivel velem volt segítséged.
72,
A zsoltárt Salamonnak, a béke, igazságosság és gazdagság királyának ajánlották (1Kir 3,9. 12. 28 4,20), s bele van foglalva a király ideális képe. A zsidó és keresztény hagyomány azonban a Messiás-királyra vonatkoztatta, akit a próféták is királyként üdvözöltek (Iz 9,5 11,1-5 Zak 9,9).
Palesztina eszményi határa: a tengertől az Eufráteszig, illetve a Perzsa-öbölig.
Ezzel a dicsőítéssel zárul a zsoltárok második könyve.
Isten titka itt is az a tanítás, amit Isten a kinyilatkoztatásban megadott, de amit magunkra alkalmazva meg kell érteni. De jelenti a gondviselés titkát is.
„Fölveszi a dicsőségbe” - nem a mennyei dicsőséget érti alatta, nem is olyan felvételre gondol, amelyben Illésnek volt része, hanem inkább a szégyenletes haláltól való megmentést fejezi ki.De kifejeződik benne a vágy az Istennel való együttlét után is.
74,
A szerző azt a pusztítást fájlalja, amit Nebukadnezár vagy később Antiokusz Epifánesz okozott Jeruzsálemben. Lassan elhallgatott a prófétai szó is (9. vers), ezért csak Isten mindenhatóságában bízhatnak, amit a teremtésben és a nép történetében megmutatott.
Szó szerint: Ne emeld fel a szarvad.
A serleg vagy kehely a szenvedésnek és az ítéletnek a jelképe.
Szó szerint: Az igazak szarva - a szarv az erő és hatalom jelképe (Zsolt 88,18 111,9 148,14).
Sálem: Jeruzsálem. Talán Szancherib visszavonulását (701) idéző himnusz, amely a végső szabadulást hirdeti.
77,
A szerző a fogság idején visszatekint Isten tetteire és azokból merít reményt a jövőre.
78,
Mózes 5. könyvének (Deuteronomium) szellemében írt himnusz. A történelemben egymást váltogatja a bűn, a büntetés és Isten irgalma. A 9. vers a jelen állapotért az északi országrész legnagyobb törzsét, Efraimot teszi felelőssé.
Tánisz vagy Szoan mezeje a Nílus deltájában van.
Utalás 1Sám 5,6-12-re. A filiszteusok az alsótestükön különös betegséget kaptak a szövetség ládájának elvétele után.
79,
Ez a zsoltár is valószínűleg Jeruzsálem pusztulása után, a babiloni fogság idején keletkezett.
80,
Isten mint népének pásztora szokásos kép az Ószövetségben.
Efraim, Benjamin és Manassze - mindhárman Ráchelnek, Jákob kedvelt feleségének a leszármazottai. Itt a három törzs az egész nép helyett áll.
A szőlőtő hasonlatot a próféták is használják, sőt később Krisztus is (Mt 21,33 kk.).
A holdhónap első napja ünnep volt (2Kir 4,23). A hetedik hónap első napja hosszú időn át az év első napjának számított (Lev 23,24), s a rákövetkező holdtöltekor tartották a sátrak ünnepét (Lev 23,34).
Utalás az egyiptomi kényszermunkára az építkezéseknél.
Az istenek, a Magasságbeli fiai általában a hatalom képviselői, itt a bírák.
Izrael hagyományos ellenségei, a hagriták Hágár fiai (Ter 25,12 kk.), a Jordántól keletre élő nomádok. Gebal Idumea egy része.
A Sziszera, Jábin, Oreb, Zeb, Szebach és Zalmunna fölötti győzelmeket a Bírák könyve 4-7. fejezete említi.
Szó szerint az ördögszekér nevű tüskés bogáncs, amit a szél kerget a homokon.
Baka-völgy magyarul „Könnyek völgye”, valószínűleg a gyantát izzadó fákról nevezték így. Valószínűleg a Hinnom völgyétől északra eső völgy volt, ahol a különböző irányból jövő utak találkoztak (2Sám 5,17-25). Az első őszi eső említéséből arra következtethetünk, hogy a zsoltárt a sátrak ünnepére írták.
85,
A zsoltár a fogságból hazatérteknek megígéri a messiási idők békéjét, amit a prófétai könyvek jeleztek (Iz 45,8 51,5 56,1 Zak 8,12).
„Dicsőség lakik földjükön” - azaz Jahve dicsősége visszatér a templomba, amit újjáépítettek (Ez 43,2 Ag 2,9).
Istennek ezek a megszemélyesített sajátságai alapozzák majd meg az ő országát a földön és az emberek lelkében.
„Add jelét kegyelmednek” - ti. azzal, hogy sorsom jóra fordítod.
87,
Sion, az Isten városa, az egyistenhit központja szellemi értelemben az Isten imádásának középpontja lesz. Izrael pogány szomszédai: Egyiptom (Rahab), Bábel, Etiópia, Filisztea, Tirusz, mind azt mondják neki: Anyánk. Isten országában minden nép polgárjogot nyer, mintha Sionban született volna.
88,
A betegségtől vagy csapásoktól sújtott ember imája. Hasonlít Jób könyörgéséhez.
Itt is találkozunk a gondolattal, hogy a holtak kiestek az Isten és ember igazi kapcsolatából. A feltámadás és a túlvilági boldogság hite későbbi kinyilatkoztatásra támaszkodik.
89,
A zsoltár először hivatkozik a Dávidnak adott ígéretre, azután a teremtő Isten hatalmára (6-19) és a Messiás-király kiváltságaira (20-38), s mindezekkel szembeállítja azt a megaláztatást, amit a fogság hozott (39-46). A szabadulást Isten kegyelmétől és hűségétől várja.
Rahab mitológiai szörny, de sokszor Egyiptomot jelöli (Iz 30,7 Zsolt 87,4).
Szó szerint: Emeljük fel szarvunkat. Ugyanígy: 25.
90,
A zsoltáros az emberi élet rövidségét a bűn számlájára írja. A rövid életben az a feladatunk, hogy „eljussunk a szív bölcsességére” (12), és jól használjuk fel az időt. A zsoltár végén a doxológia a harmadik könyv befejezése.
91,
Hagyományos tanítás arról, hogy Isten védi és segíti az igazat. Már itt is megtaláljuk az őrzőangyalokról szóló tanítást (12.)
Az „ismerni nevemet” nem egyszerű ismeretet jelent, hanem hiten alapuló kapcsolatot és barátságot.
A „napok teljessége” hosszú élet, de az Újszövetség fényében már az örök élet kifejezője.
Szó szerint: „Szarvam fölemelted, mint a bivaly szarvát”, azaz erőt, bátorságot adtál.
A templom udvarában levő növényeket öntözték, gondozták. Ezt teszi Isten az igaz emberrel.
93,
Isten királysága és uralma nyilvánvaló a természet törvényében és az embereknek adott törvényben. A természet és az ember az ő akaratának engedelmeskedik.
Csendben, azaz a halál csendjében nyugodnék.
„Üdvösségünk sziklája” - utalás a pusztai sziklára, amelyből víz fakadt (Kiv 17,1), vagy arra, amelyen a templom épült (2Sám 24,18). Különben gyakran előforduló kifejezés.
Meriba jelentése: zúgolódás, Masszáé: kísértés. (Kiv 17,1 Szám 20,2 kk.)
Isten nyugalma: az ígéret földje, de annak birtoklása előképe az örök boldogságnak (Zsid 3,11 kk).
96,
A zsoltár különös jellemzője az egyetemesség. Isten minden nép fölött uralkodik. Az „új ének” az ünnepélyesség jele.
97,
Isten nagyságának és fönségének dicsőítése. Az elemeket főleg a sínai teofániából és a kivonulással kapcsolatos csodákból veszi.
Juda leányai =Juda városai.
A trombita és kürt a király bevonulását jelezte (2Sám 15,10 1Kir 1,34).
A „lába zsámolya” a templom vagy a frigyszekrény. (1Krón 28,2 Zsolt 132,7).
Mózes és Áron mellett Sámuelt is úgy említi, mint aki közbenjárt a népért. Mózes és Áron büntetése az volt, hogy nem mehettek be az ígéret földjére (Szám 20).
A király minden nap igazságot szolgáltatott a város kapujában (2Sám 15,2 Jer 21,12).
Ez a zsoltár két különböző ritmusú bűnbánati éneket egyesít. Az első (1-13) az egyéni fájdalmat panaszolja el, a második (14-23) az elpusztult Jeruzsálemet siratja. A befejező rész (24-28) az egyéni ima folytatása. Itt találjuk Isten örökkévalóságának és változatlanságának is szép kifejezését.
Az egész zsoltárnak ez a vers az alapgondolata. Már az Ószövetségben világossá válik, hogy Isten elsősorban irgalmát és jóságát akarja megmutatni az embereknek (Kiv 34,6), s ezzel előkészíti azt a megállapítást, amit János apostol Krisztus működése nyomán így fogalmaz meg: Isten a szeretet (1Jn 4,8).
A zsoltár a teremtéstörténet (Ter 1) verses feldolgozását adja, természetesen az akkori ember világképe szerint: a földet úgy gondolja el, mint egy nagy óceánban álló szigetet s az égbolt úgy borul a föld fölé, mint sátor.
A leviatán a régi mitológiák tengeri szörnye és az istenekkel dacoló hatalmasság. Itt egyszerű teremtménnyé válik, mint a többi állat.
Azt szemlélteti, hogy az élet lüktetése is Isten teremtő akaratára vezethető vissza. A lélek kiárasztását az Egyház liturgiája a Szentlélek elküldésével hozza kapcsolatba.
A nép ősatyáit (Ábrahám, Izsák, Jákob) is úgy tekinti, mint fölkenteket és prófétákat, mert Isten kiválasztotta őket és beszélt hozzájuk.
A kenyér éppen olyan útitárs, mint a bot. A „kenyér botjáról” beszél (Ez 4,16 5,16 Lev 26,26).
Az egyiptomi csapásokat és a kivonulást költői színezettel adja elő.
„Neve miatt” - azaz saját kezdeményezésére, saját irgalmából bocsátott meg nekik. A kegyelem mindig ingyenes ajándék. Az említett események különben mind Mózes első négy könyvéből valók. A zsoltár egyébként az egész közösség liturgikus bűnbánati imája (1Kir 8,33 Iz 63,7 Neh 9,5-37).
A zsoltárok negyedik könyvét lezáró dicsőítés.
A „lakható hely” az ígéret földjét jelenti.
Általában az isteni gondviselés leírása olyan költői képekkel, amelyekhez az alap a pusztai vándorlásból való.
A zsoltár tulajdonképpen a Zsolt 57,8-12 és 60,7-14 öszszetétele, néhány kisebb változtatással. Az ima ahhoz az Úrhoz szól, aki megígérte, hogy nekik adja az ígéret földjét, hogy segíti őket a szomszédos pogány népek legyőzésében, aki hatalmassá tette a törzseket (Efraim és Manassze), s Judában felállította Dávid házának trónját.
Az igazságtalanul vádolt hívő Istenhez fohászkodik, hogy fizessen vissza rosszakaróinak. Hasonló gondolatokat találunk Jer 11,20 18,19-ben. A bosszúállás kiszínezése részben a keleti stílus folyománya. Az is lehet, hogy a 6-15. verseket idézőjelben kellene olvasni, mivel az igazságtalan vádlók szavait tartalmazzák. Mindenesetre a „szemet szemért” elv érvényesül, aminek fogyatékosságára csak Krisztus mutatott rá.
A Messiás egyetemes királysága és örök főpapsága. Isten jobbján helyet foglalni az isteni hatalomban való részesedést jelenti. Az Egyház Krisztus mennybemenetelével fejezi ki ezt a hittételt. A királyi méltóság születése óta az övé, hiszen a Messiás emberi természete mellett is isteni személy. A Melkizedek módján való papság egyszerűen megkülönböztetés az ároni papságtól, amely testi leszármazás útján öröklődött. Ezt a gondolatot a Zsid 7 fejti ki bővebben.
A siető harcos képe, aki gyorsan oltja szomjúságát és megy tovább (Bír 7,5 15,18).
Szó szerint: szarva dicsőségesen fölemelkedik.
A 113-118. zsoltár az úgynevezett Hallel, azaz dicsőítés, amit nagy ünnepeken, különösen húsvétkor énekeltek (Mt 26,30).
Gyermektelen, mint Sára (Ter 16,1 17,15) vagy Anna (1Sám 1-2).
A fordítások ezt a zsoltárt egybeolvasztották a következővel, pedig tartalmuk különböző. A szerző emlékeztet az Egyiptomból való kivonulást kísérő jelekre.
A három csoport, Izrael háza, Áron háza és akik félik az Urat, megtalálható a Zsolt 118,2-4-ben is.
Az üdvösség kelyhe az, amiből az italáldozatot mutatták be hálaadásul, s felajánlása közben az Úr nevét hívták segítségül (Kiv 25,29).
A zsoltáros elképzelésében az igazak halála azért drága dolog, mert kiesnek a vallási kapcsolatból, közösségből, s nincs módjuk Istent dicsérni.
„Nem halok meg, hanem élek”, vagyis az Úr hosszú életet ad, hogy hirdessem dicsőségét.
Utalás a fogság után újjáépített templomra. Egyébként a kő vagy alapkő visszatérő messiási téma: Iz 8,14 28,16 Zak 3,9 4,7. Az újszövetségi iratok is így emlegetik (Mt 21,42 ApCsel 4,11 Róm 9,33 1Pt 2,4).
A héber hozsanna liturgikus felkiáltás lett, a virágvasárnapi tömeg ezzel ünnepelte Jézust (Mt 21,9).
A zsoltár talán a Neh 8,13-18-ban leírt ünnepre készült. A nép zöld ágakkal vett részt a körmenetben. Az oltár négy sarka kiemelkedett, ezeket nevezték szarvaknak.
A törvény dicséretét zengő alfabetikus vers. Minden strófának a sorai a héber ábécé egy-egy betűjével kezdődnek. A törvény jelzésére rokonértelmű szavakat is használ: parancs, végzés, előírás, rendelkezés, szó, döntés.
A pásztor és a bárány hasonlatát a próféták az egész népre alkalmazzák (Ez 34,1), itt az egyes ember szerepel.
A 120-134. zsoltárok úgynevezett zarándokénekek, amelyeket a Jeruzsálembe menő csoportok énekeltek.
Mesek a kaukázusi barbár nép hazája, Kedár a szíriai arabok lakóhelye. A zsoltáros egyszerűen az idegeneket, barbárokat érti a két név alatt.
A hegyek felé - ahol a jeruzsálemi templom áll.
Valószínűleg csak azért említi a holdat, hogy a nappali forrósággal szembeállítsa az éjszakai lehűlést.
Amikor a zarándokok Jeruzsálem kapujához érkeztek, a szokásos salom=béke szóval köszöntötték. A béke különben a messiási reménynek is része volt (Iz 11,6 Oz 2,20).
A zsoltár valószínűleg közvetlenül a fogságból való hazatérés után vagy Nehemiás idejében keletkezett, amikor az újonnan letelepültek ki voltak téve a pogányok gúnyolódásának és támadásainak.
A fogságból való hazatérés után szembetalálják magukat az újjáépítés és a nemzeti élet megszervezésének nehézségeivel (Neh 5 kk.), de azzal vigasztalják magukat, hogy a hazatérés a messiási idők kegyelmeinek előképe.
A délvidéki patak csaknem egész éven át száraz, de az esős évszak megárasztja.
A teremtő Isten erejének, mindenhatóságának és a világ esetlegességének megkapó szembeállítása. A hívő a természet erői mögött is meglátja Istent.
Az igazságszolgáltatás helye a város kapuja volt.
Az ószövetségi vallásosságot még erősen áthatotta a tudat, hogy az igaz ember itt a földön kapja jutalmát a törvény megtartásáért. A családi és nemzeti boldogság egybeolvad.
Izrael ifjúsága óta, vagyis az Egyiptomból való kiszabadulás óta.
Bűnbánati zsoltár, de legalább annyira a remény kifejezése is. A mélység inkább az Isten és az ember közötti távolság kifejezése. Az Egyház előszeretettel alkalmazza a halotti liturgiában, de nem a panasz, hanem inkább a bizalom kifejezésére.
A messiási ígéretet úgy állítja be, mint választ Dávid fogadalmára, hogy alkalmas hajlékot épít az Úrnak. A 6-8. vers a szövetség ládájának átvitelére gondol vissza. Hallottak róla Efratában, azaz Betlehemben, Dávid városában, és megtalálták Jaar mezején, vagyis Kirjat-Jearimban, ahol sokáig őrizték (1Sám 7,1-2 2Sám 6,2).
Elsősorban arra a testvéri kapcsolatra gondol, ami a papokat és a levitákat összeköti a templomban és a szent városban. Az egyetértés olyan áldást hoz, mint a Hermon hegyére vagy a Sion hegyére hulló bő harmat.
Az „Úr szolgái” kifejezés nemcsak a papokat, hanem az egész népet jelenti, az „Isten gyermekei” elnevezést csak Jézus Krisztus alkalmazta egyetemesen minden hívőre.
Az Ószövetségben hagyományos a gondolat, hogy Isten mintegy sajátjaként lefoglalta Ábrahám utódait, hogy az ő tiszteletének hordozói legyenek a pogányok között (Kiv 19,5).
Szó szerint „kamrájából”, ti. a régi ember felfogásában a szelek valamilyen tartályba vannak zárva, s onnan bocsátják ki őket (Jób 38,22-24).
Vö. 115,4-8. Különben az egész zsoltár más szentírási szövegekből van összeállítva.
A zsidó hagyomány a „kis Hallel”-lel (113-118) szemben ezt a zsoltárt mint „nagy Hallel”-t emlegette. Az egész mindenséget felszólítja Isten dicsőítésére, főleg annak megvallására, hogy irgalma örökké kíséri teremtményeit (vö. Dán 3,52-90). A teremtésre természetesen a régi ember világképe szerint utal (6-9). Az ószövetségi ember számára azonban fontosabbak a gondviselésnek azok a tettei, amelyeket népük történetében megmutatott, és amelyeket a zsoltáros költői színezéssel ad elő.
A zsoltár emlékeztet Jeruzsálem elpusztítására (587) és a babiloni fogság szomorú hangulatára. A megtorlás gondolata azonban itt is elevenen kiütközik (9). Jeruzsálem napja az 587. esztendő 4. hónapjának 9. napja, amikor az ellenség áttörte a falakat (Jer 39,2) vagy pedig az 5. hónap 10. napja, amelyen a templomot felgyújtották (Jer 52,13).
Isten mindentudásának szemléletes leírása. Előtte a természet titkai éppen olyan világosak, mint a szív rejtett gondolatai. A hívő megnyugszik abban a tudatban, hogy Isten a gonosz emberek fondorlatait is ismeri és számon kéri.
Az örök út az Isten törvénye.
Az emberben benne van a rosszra való hajlam, s ezt csak Isten kegyelme tudja ellensúlyozni. A bűnt kitartóan csak ezzel a segítséggel kerülhetjük el.
A vendég szíves fogadtatásához tartozott az is, hogy illatos olajat adtak a fejére. A zsoltáros nem akar ilyen kapcsolatba kerülni a gonosz emberekkel.
A szikla jelölheti az ítélő Istent.
Enyhítő körülménynek hozza fel, hogy mindenki bűnös, tehát őt se büntesse Isten gyarlóságai miatt. A Róm 3,20 meglehetősen szabadon idézi ezt a verset.
„Sima földön”, azaz nem göröngyös úton.
Az első rész (1-11) ima győzelemért és a királyért, a második (12-15) a messiási idők kegyelmi bőségét írja le a földi jólét képében. A 12. vers talán az épületek oszlopfiguráira gondol (kariatidák) (Sir 26,18).
Isten azzal váltja ki a hívők bizalmát és reményét, hogy mindenhatóságával segíti őket. Az Ószövetség még csak a földi jólét színeivel vázolta mindezt. Az Újszövetségben az örök élet boldogságára kell gondolnunk.
A 146-150. zsoltárok újra az Alleluja! feliratot viselik főleg reggeli imának használták őket.
Isten mindenhatóságát és jóságát azzal dicsőíti, hogy egyrészt a természet javait az ő ajándékának tekinti, másrészt utal azokra a történeti eseményekre, amelyekkel népét segítette. Különleges ajándéknak tartja a törvényt, illetőleg a kinyilatkoztatott tanítást.
Isten szavát mintegy megszemélyesíti. Valóban az egész kinyilatkoztatás a megtestesült Ige előképe.
A természet törvényeit Isten alkotta meg, de egyes jelenségei abból a szempontból is az ő akaratát valósítják meg, hogy Isten jutalmaz és büntet vagy figyelmeztet általuk.
Szó szerint: népének szarvát.
A meglehetősen nemzeti színezetű zsoltár Izraelt mintegy eszköznek tekinti az Ítélő Isten kezében (vö. Zak 9,13-16).
A „nyugvóhelyükön” értelmezhető úgy, hogy azon a helyen, ahol imára leborultak (Zsolt 95,6), vagy pedig úgy, hogy Isten dicsőítése ne szüneteljen az éjszaka csendjében sem (Zsolt 5,5 63,7).
„Ahogy írva van” - a próféták sokszor jövendöltek a pogány népek bűnhődéséről.
Az első négy zsoltárgyűjtemény is dicsőítéssel végződik.Ez azonban ünnepélyesebb és bővebb. Minden hangszert és minden élőt bevon a dicsőítés kórusába.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT